Képeslap: #Inszájdsztori a Hungaroringről
Rajongóként persze, hogy szerzel egy Norbi-kártyát. (Fotó: Papp Csaba)
Az ilyesfajta blog típusú szövegek írásánál mindig felvetődik bennem, hogy tényleg érdekes lehet-e másnak a saját élményeim összegzése. Valahogy mégis úgy döntök, megírom, mert talán ez a műfaj bírja el legjobban azt, ha az olvasót berántom magammal háromnapi versenyterápiába.
Azt szoktam mondani egy-egy versenyhétvége előtt, hogy „most pár napra kiköltözök a pályára”, mert a csütörtök esti tudat, miszerint már csak egyet kell aludni és versenyre megyünk, kellő motivációt tud adni az egésznek. Onnantól kezdve, hogy pénteken reggel felveszem az akkreditációt, az autó belső visszapillantójára egy MEDIA feliratú parkolójegyet akasztok fel, elindul a számomra a hétvége.
Igen, a következő sorokban lesz szó versenyautókról meg Michelisz Norbiról.
Szeretem a zenét, de péntek reggelig sokszor nem tudtam hova rakni a Punnany Massiftól a „ha nincs mit ennem, jóllakik a fantáziám” sort… A költő gondolatait a sajtószobába érve értettem meg igazán, amikor az elmúlt évek tapasztalataira alapozva úgy gondoltam, lesz némi szendvics és behűtött víz odafent. Nem, nagyon nem. A catering személyzetét hamar egy ballonos vízadagolóban ismerhettük meg, és kifújt. Így éhségemet fényképezőgéppel a kezemben kellett elkezdeni csillapítani versenyautók fotózása közben. Metafora következik: jóllakik a fantáziám.
Lesz szó a későbbiekben a hungaroringes baráti társaságról még, de le a kalappal Tomi előtt, aki kérésemre felajánlott egy csomag aldis málnakrémes kekszet, Zoli a napi vitaminfogyasztásomra is figyelt pár szem szőlővel, Erika pedig vércukorszintem beállítását segítette elő némi csokival – utólag is köszi!
A pénteki nap élménye mégis egy interjú Michelisz Norbival
Benne vagytok kis #inszájdsztoriban? Olvasóként csak annyit láthattok általában, hogy megjelenik egy interjú, egy cikk, de a háttérmunka lehet, hosszabb melót igényel, mint maga a tartalom elkészítése. Ez most sem volt másként, nagyjából 1 hónappal a versenyhétvége előtt már jeleztem a Hyundai sajtósának, hogy exkluzív interjút szeretnék készíteni Michelisz Norbival. Természetesen ilyenkor csak egy „vettük, messze van még a versenyhétvége, beszéljünk előtte” válaszú e-mail érkezik vissza, de valami elindul.
A megerősítést 2 nappal(!) péntek előtt kaptam meg, de közben sem tétlenkedtem. A felkészülés során fontosnak tartottam, hogy témakörökben készüljek, ne pedig egzakt kérdésekkel. Pont azért, mert az interjú egy dinamikus műfaj, a kérdés-válasz reagálható kell, hogy legyen. Szerintem. Akkor lesz jó a beszélgetés, ha gördülékenyen halad onnantól, amikor elindítom a hangfelvételt.
Amit biztosra tudtam, hogy Erika (erikaschneiderphoto.com) és Tomi (SfPhoto – Horváth Tamás) velem lesz az interjú során, hiszen a cikkbe jó fotók kellenek, így a Hyundai sajtóügyeit intéző Megannal azt is le kellett egyeztetni, hogy jól fényképezhető helyszínt találjunk. Kérésem egyébként kültéri, asztallal megoldható helyszín volt.
A péntek délelőtt folyamán gyorsan, immár személyesen beszéltük meg, hogy mikor is találkozzunk, aztán jöhet Norbi beszélgetni. Délután fél négy körül megérkezett kis stábunk a Hyundai területére, Zolival kiegészülve, így három fotós kolléga kattogtatta a fényképezőgépét, miközben én Norbival beszélgettem. Mielőtt a felvételt elindítottam volna, Megannel poénkodtam, hogy nézze meg, milyen jó asztalt találtam egy szerelőkocsi révén. A pályán épp V8-as motorokkal felszerelt GT-autók köröztek, így Tomival egy rövid hangpróbát tartottunk, hogy a telefon mindent felvesz-e tisztán, nehogy valami baki becsússzon az interjú során, továbbá fontos volt, hogy benézzem a helyszínt, jó legyen a háttér, legyen valami téma.
Amikor megérkezett Norbi, épp utóbbinak kellett eleget tenni, mivel a főszereplőnk megállt úgy, hogy a háttérben a „Lynk & Co” felirat látszódott teljes egészében, ami valljuk be, Hyundai Motorsport-os inggel eléggé fura összhatást keltett volna, így gyorsan helyet cseréltünk és elkezdődött a beszélgetés.
A nyolc és fél perc olyan gördülékenyen haladt, mintha valami filmet néznénk. Jól sikerült. Egy pillanatra itt hadd időzzek el. Miközben a pályán tovább duruzsoltak a GT-autók, nagyon figyeltünk egymásra Norbival, fotós barátaim pedig semmit nem hallottak az egészből – VIP-ként hallhatták volna elsőként a kérdés-válaszokat, de így ők is csak utólag olvasták el. A hangfelvétel mégis tiszta eredményt szült! Az interjú felénél járhattunk, amikor Norbi annyit mondott, „na ez egy jó kérdés”. Hazafelé Erika ezt a mondatot emelte ki, elmondása szerint ez megütötte a fülét és jó érzéssel töltötte el, hogy »Csabi megint megcsinálta, bekérdezett«.
A nap sztorijához tartozik, hogy két szabadedzést rendeztek pénteken, az elsőt a bokszutcából fényképeztük, a másodikat meg pályaképek készítésével terveztük, de hihetetlenül eláztunk az FP2 kezdése előtt, ezért inkább visszavonultunk a sajtóközpontba megszáradni, majd néhány kocka erejéig a közeli kanyarban csattintottunk pár vizes képet.
Inkább szombaton fotóztunk a pálya körül
Nem csak Norbiékat. Tanulva a pénteki léböjtkúrából, szombaton már vittem magammal ennivalót, hiszen hosszú napra készültem. Viszonylag korán, 9 óra körül már a 4-es kanyar felé jártunk, mert a GT-széria gyönyörűségeiről jó képeket akartunk készíteni, egészen a 6-7-es sikánig felsétálva. Itt hasonló színű mellényt (értsd: láthatósági mellény, amely fotósoknak számozott, megkülönböztető) viselő kollégákkal találkoztunk, annyi különbséggel, hogy az ő nyakukban fényképező helyett fűkasza lógott. Mivel a Hungaroringen építési munkálatok zajlanak, ezért tovább nem is tudtunk volna menni, de ez a terület pont elegendő volt arra, hogy megjárassuk fényképezőinket. Micheliszék időmérőjét is itt vártuk meg, megannyi fotót készítve.
Szerencsére a pályán kívül is adódott program, mert nem sokkal később kezdődött a bokszutca-látogatás, majd Norbiék autogrammosztásánál portrézhattunk – no meg persze szereztünk dedikált kártyákat. Utóbbi eseményre a GT-sek rajtrácsprocedúrájáról rohantunk le, de előtte még az autók felkészítését közelről néztük meg a bokszok előtt.
Valahogy annyira magával tud ragadni ez a világ, látva ezen versenyautó-csodákat is… Valószínű, hasonló érzések kavarognak tinilányokban egy Halott Pénz koncerten is… Ha értitek, mire gondolok.
A további versenyprogram kellő lendületet adott vasárnapra
Szendvicsekkel felkészülve, korán kiértem a Hungaroringre. Valahol az M3-as autópálya elején jártam, amikor kitaláltam, hogy első utam a Hyundaihoz vezessen a pályán belül, mert meg kell beszélni valamit.
Michelisz Norbival szeretnék felvenni egy rövid videót, ahol elmondja, hogy kedden este egy interjút olvashatnak vele a Braking News Motorsport oldalán – elsőre belement a Hyundai, és Norbi sem tiltakozott, még a szerencsétlenül alakult futam után is benne volt a videó elkészítésében!
De vasárnap kaptunk újabb „versenyélményt” is, amikor a GT-sek futamának rajtját az egyes kanyarban lévő fotósposztból fényképeztük. Azt a látványt és hanghatást, amit harminc körüli V8-as autó tud adni, leírni nem lehet.
Ahogy sok minden egyebet sem.
Egy-egy versenyhétvége péntekjeit azért szeretem, mert kedvet csinál az egészhez. A szombatot szintén kedvelem, mert rengeteg impulzust kapok, az este egyenesen a legjobb, amikor úgy jövök el a pályáról, hogy másnap megint találkozunk. A vasárnapot meg azért szeretem, mert délután magammal viszek ezernél is több képet és rengeteg élményt!
Három nap, lehet, évente egyszer adatik meg ilyen formában, de ilyenkor az évek alatt kialakult baráti társaság, a jó ismerősök, az élmények, a találkozások megerősítik bennem, hogy van értelme ezt csinálni. Még akkor is, ha ez hobbi (– lehet, nem annak tűnik).
Szeretem a zenét, Kowalskyék valahogy így éneklik:
„Eljátsszuk, hogy lehetünk bármi
Sírunk, nevetünk is
Égig ér a hangulat a világban.”
Értitek, mire gondolok?
Folyt. köv?
