2024.10.03.

Szórták a büntetéseket a kanadai időmérő után, Hülkenberg sem úszta meg

Fotó: Jake Grant / LAT Images / Haas F1 Team Media

Eddig tartott Nico Hülkenberg és a Haas sziporkázása: a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérője után őket is elmeszelték. A büntetések alaposan átrajzolták a montreali rajtsorrendet.

Volt mit vizsgálniuk a versenyfelügyelőknek a Forma-1-es Kanadai Nagydíj esős, ennélfogva fordulatokban, meglepetésekben, nem utolsósorban pedig vitás helyzetekben gazdag időmérő edzése után. Ebből Max Verstappen kis túlzással semmit sem érzékelt, több mint 1 másodperccel verte agyon a mezőnyt Montrealban, mögötte azonban Nico Hülkenberg csípte el a második rajtkockát – az viszont nem sokkal az időmérő után kétségessé vált, meg is tarthatja-e az első rajtsoros pozícióját.

Hülkenberget ugyanis amiatt kezdték el vizsgálni, hogy az Oscar Piastri balesete miatt elrendelt piros zászlós megszakításnál lassított-e kellően. Mint kiderült, nem, így az lett a német veszte, ami – magyar idő szerint – szombat este még áldás volt neki. Kihágása miatt három hellyel sorolták hátrébb a rajtrácson, amivel az ötödik rajtkockába, Fernando Alonso és a Mercedes pilótái, Lewis Hamilton, illetve George Russell mögé került.

Mint arról a Formula1.com hivatalos oldalán beszámoltak, az indoklásukban azt írták a döntéshozók, hogy Hülkenberg épp befejezte a gyorskörét, és megkezdett egy újabbat, amikor meglengették a piros zászlókat. Ekkor járt az 1-es kanyarnál, és ekkor 1,5 másodperccel haladta meg a deltaidőt – a dokumentum szerint azt állította Hülkenberg, emiatt „rendkívül nehéz helyzetbe” került, hogy a következő szektorra megfeleljen a deltaidős kritériumnak. Mindemellett azzal védekezett, hogy egy sípoló jelzést is hallott, amiről azt gondolta, azt jelzi, hogy nem megy elég gyorsan.

A haasos versenyző esete mellett több feltartásban is ítélet született, ugyancsak órákkal azután, hogy a kurta-furcsa Q3-mal véget ért a kvalifikáció. Carlos Sainz, Lance Stroll és Cunoda Juki is háromhelyes büntetést kapott, akik így a 11., a 16., illetve a 19. helyről rajtolhatnak majd. A Ferrari pilótája az alpine-os Pierre Gaslyt, az Aston Martiné az Alpine másik versenyzőjét, Esteban Ocont, míg az AlphaTaurié Hülkenberget tartotta fel. Cunodával szemben ráadásul két feltartás ügyében is vizsgálódtak, ám a stewardok arra jutottak, hogy a japán nem tartotta fel a Ferrari monacóiját, Charles Leclerc-t.

A Kanadai Nagydíj magyar idő szerint vasárnap este 20 órakor rajtol.

A hátrasorolások után így fest a Kanadai Nagydíj rajtrácsa:

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  2. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  4. George Russell (brit, Mercedes)
  5. Nico Hülkenberg (német, Haas)
  6. Esteban Ocon (francia, Alpine)
  7. Lando Norris (brit, McLaren)
  8. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  9. Alexander Albon (brit, Williams)
  10. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  11. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari)
  12. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  13. Kevin Magnussen (dán, Haas)
  14. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
  15. Pierre Gasly (francia, Alpine)
  16. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  17. Nyck de Vries (holland, AlphaTauri)
  18. Logan Sargeant (amerikai, Williams)
  19. Cunoda Juki (japán, AlphaTauri)
  20. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)