2024.04.18.

Az eső sem bírt Verstappennel, Hülkenberg a nap hőse a kanadai időmérőn

Fotó: Jared C. Tilton / Getty Images / Red Bull Content Pool

Alaposan megkavarta a kártyákat az időjárás a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérőjén. Ugyan Max Verstappen a nehéz körülmények között is leiskolázta a mezőnyt, mögötte sokkal inkább érezhető, mekkora felfordulást okozott az eső – kezdve Nico Hülkenberg második helyével.

Nem úszta meg szárazon a Forma-1 mezőnye a Kanadai Nagydíj szombati napját. Már a harmadik szabadedzésen is átmeneti abroncsokon körözhetett a mezőny Montrealban – a zord, esős körülmények legnagyobb áldozatának Carlos Sainz bizonyult, aki még a 60 perces gyakorlás első felében összetörte a Ferrariját a célegyenesben.

Hasonló időjárási viszonyok fogadták a versenyzőket a kvalifikáción is, melynek első szakaszát már az első percekben félbe kellett szakítani, miután Csou Kuan-jü megállt a pályán. A hajtással adódtak gondjai a kínainak, de nem sokkal később újra tudta indítani az Alfa Romeót. Az első 18 perc után azonban búcsúzott a kínai, akárcsak Cunoda Juki (AlphaTauri), Pierre Gasly (Alpine), Nyck de Vries (AlphaTauri), illetve Logan Sargeant (Williams).

Miközben a Q1-ben Max Verstappen, a Q2-ben Alexander Albon volt a leggyorsabb. A thai-brit pilóta váratlan elsősége annak köszönhető, hogy a Williams mert kockáztatni a száraz pályára alkalmas gumikra való váltással, így elsőként ő kezdett el – a körülményekhez képest – igazán acélos tempót diktálni. Voltak, akiken alaposan kifogott az időjárás, ami a rendszeresen előforduló feltartások mellett például abban mutatkozott meg, hogy Lance Stroll egy óriási balesetet úszott meg. A kanadai Aston Martin-pilóta az 5-ös kanyar előtt veszítette el az uralmát az autója felett, de csodával határos módon csak érintőre vette, de nem találta el a falat az orrkúpjával.

Az utolsó percekre viszont ismét nőtt az eső intenzitása, így nem volt ennyire szerencsés Charles Leclerc és Sergio Pérez sem, akik nem jutottak tovább a Q3-ba. A monacóinak épp a Ferrari tett keresztbe, miután nem engedték neki, hogy leváltsa az átmeneti esős gumikat, ahogyan Pérez sem cserélt időben. A Red Bull mexikóijának esetében súlyosbító körülmény, hogy zsinórban harmadjára vérzik el a Q3 előtt. Leclerc-rel és Pérezzel együtt Stroll, Kevin Magnussen (Haas) és Valtteri Bottas (Alfa Romeo) számára is véget ért az időmérő a második felvonás után.

Hülkenberg húzta a legnagyobbat a végén

Újra csuromvizessé vált a pálya az utolsó szakaszra, ezért kivétel nélkül a zöld oldalfalú, intermediate Pirellik kerültek főszerepbe. Toronymagasan Max Verstappen vezette az időmérő edzést az első mért körök után, mielőtt Oscar Piastri balesete miatt ismét előkerültek a piros zászlók. A McLaren újonca a 6-os kanyar kijáratánál úszott el, és az MCL60 hátsó részével eltalálta a betonfalat.

A kényszerszünet alatt pedig csak tovább rosszabbodott a helyzet, amivel Nico Hülkenberg járt a legjobban. A Haas német pilótája ugyanis pillanatokkal a megszakítás előtt autózott egy második leggyorsabb időt. A körülmények miatt már senki sem tudott javítani az utolsó hét percben, így Verstappen idei ötödik és pályafutása 25. pole-ját szerezte, megelőzve Hülkenberget és Alonsót.

Hülkenberg és a Haas bravúrja a Mercedes második sorába rondított bele, mivel George Russell a negyedik, míg Lewis Hamilton az ötödik helyre csúszott vissza – az amerikai istálló viszont újabb első soros indulást ünnepelhetett a tavalyi Sao Pauló-i Nagydíj, illetve Kevin Magnussen akkori, hasonlóan váratlanul elcsípett rajtelsősége után. A hétszeres világbajnok mellől Esteban Ocon (Alpine) indulhat majd a harmadik sorból, Lando Norris (McLaren), Sainz, Piastri, illetve egy pályaelhagyás miatti körelvétellel tizediknek visszasorolt Albon elől.

Az időmérő edzés végeredménye:

A Kanadai Nagydíj vasárnap 20 órakor rajtol magyar idő szerint, de addig is várhatóak átalakulások a rajtsorrendben a kaotikusan sikerült szombati nap, illetve a megannyi feltartást után. A 70 körös futamot az M4 Sport közvetíti élőben.

1 thought on “Az eső sem bírt Verstappennel, Hülkenberg a nap hőse a kanadai időmérőn

Comments are closed.