2024.07.25.

Hivatalos: 2026-tól az Aston Martin motorpartnere lesz a Honda

Fotó: Aston Martin F1 Team

2026-tól az Aston Martin motorbeszállítójaként tér vissza a Forma-1-be a Honda.

Az éj leple alatt hivatalossá vált, hogy 2026-tól Honda-motorokkal folytatja az Aston Martin a Forma-1-ben – derült ki a felek (magyar idő szerint) szerda hajnali bejelentéséből.

Önmagában a bejelentés nem, legfeljebb annak időzítése okozhatott némi meglepetést, ugyanis hosszú ideje nyílt titokként pletykálták a két fél házasságát. A megállapodás a Mercedes erőforrásait így 2025 végéig használó silverstone-i csapat szempontjából nyilvánvalóan előnyökkel jár, hiszen így kvázi gyári csapatként folytathatja működését, egyelőre a japánok kizárólagos partnereként. A közös közleményükben a felek – magától értetődő módon – a világbajnoki címet tűzték ki célul.

Az Aston Martin és a Mercedes – a jogelődöket, vagyis a Force Indiát és a Racing Pointot is beleértve – 2009 óta tartó kapcsolata azonban nem szakad meg teljesen, hiszen a közúti autógyártásban folytatják az együttműködésüket, ráadásul a Mercedes 9,7%-os résztulajdonnal rendelkezik az Aston Martin Lagondában.

Ami pedig a Hondát illeti, úgy tűnt, a japán márka 2021 végén hátat fordít a Forma-1-nek, azonban gyorsan meggondolta, amit jól mutat, hogy a Red Bull szakmai együttműködő partnereként továbbra is a bajnokság aktív tagja. A Milton Keynes-i gárda viszont időközben összebútorozott a General Motorsszal és a Forddal, mellyel új fejezetet nyit a Forma-1 új, 2026-ban kezdődő érájában.

A három év múlva életbe lépő szabályváltozások középpontjában a V6-os hibriderőforrások lesznek. Ezek eredményeként a motorokban amellett, hogy nagyobb szerepet kap majd az elektromos hajtás, és menesztik a hőenergia-visszanyerő rendszert (MGU-H), teljesen fenntartható üzemanyagokkal fog üzemelni.

Valósággal megtáltosodott az idei évre az Aston Martin, mely Fernando Alonsóval az idén eddig megrendezett öt futamból négyet zárt dobogón. A kétszeres világbajnok kimagasló teljesítményének köszönhetően a silverstone-i gárda a második helyen áll a konstruktőri bajnokságban, míg az egyéni értékelésben Fernando Alonso a harmadik, Lance Stroll pedig a nyolcadik pozícióból várja a folytatást.