És az utolsó lekapcsolta a villanyt… – búcsú a WTCR-től

Szép volt, jó volt, de ma már csak emlékként őrizzük a WTCR történetét. A folytatásra ugyanis hiába várunk – legalábbis ebben a formában –, mert nem lesz. Jöhet helyette más, lehet, hogy még jó (vagy jobb) is lesz, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy most lezárult egy korszak. Nem feltétlenül öt év, hanem inkább 22 év után.

Mielőtt méltóképpen búcsút vennénk a túraautózástól, pontosabban annak eddig ismert formájától, illetve a túraautó-világkupától, némiképpen magyarázatra szorul, hogyan lett ez a csönd éve a Braking News Motorsportnál, és miért volt inaktív a weboldal az elmúlt négy hónapban. Sajnálatos módon a tervezett átállás, illetve annak nem tervezett módon történő beteljesülése lényegesen megnehezítette az oldal működését. Jelen sorok szerzőjét, aki már az elmúlt években is egy emberként több lovat megülve, sokszor erején felül teljesítve próbált nap mint nap érdekességekkel és aktualitásokkal szolgálni ennek a közösségnek – mely 2015-től több mint 8300 fősre duzzadt –, az év folytatása a folyamatosan növekedő terhekkel, illetve a munkával szép lassan elhavazta, így egy idő után már az oldal félgázon működtetése is ellehetetlenült. Röviden úgy is összefoglalhatnánk, hogy elfogyott az idő. Be kell látni, hogy ez mindig is egy szerelemprojekt volt, amit – ameddig lehetett – szabadidőmből működtettem a lehető legnagyobb lelkesedéssel és szenvedéllyel, és bármennyire szeretném, hogy legyen folytatása, még most sem tudom megmondani, lesz-e. Jó lenne, ha lenne. (Remélem, vannak még olyanok, akik így gondolják.)

Joggal érezheti azt az ember, hogy valami megváltozott az utóbbi években. Joggal gyanakodhat arra, hogy ez a változás egyre több területet elér. Nos, 2022 végére a túraautózás szegmensét is magával rántotta. November 27-én az utolsó is lekapcsolta a villanyt a WTCR-ben, amikor a biztonsági autó mögött leintették az utolsó versenyt Szaúd-Arábiában. S bár az utolsó években csak a vak nem látta, hogy lélegeztetőgépről maradt életben a túraautózás, az idei év változóit a mostani rendszer már nem volt képes el-, illetve lenyelni.

Ráadásul az időben sem kell sokat visszamenni az utolsó korszakváltásig, hiszen alig öt éve volt, amikor a jogelőd túraautó-világbajnokság (WTCC) dőlt be a TC1-es korszakkal, az akkor kilátástalan helyzetből pedig a TCR-rel összebútorozás jelentette a kiutat. Ígéretesnek tűnő koncepciót vázoltak fel az induláskor, azonban az ígéretekkel és azok betartásával már a kezdetektől fogva hadilábon álltak, kezdve azzal, hogy nem sikerült érdemben tisztázni a privát versenyzés és a gyári jelenlét mibenlétét.

Hamar elkezdett apránként morzsolódni a mezőny, de ennek ellenére 2019-re a valaha volt legerősebb rajtrács állt össze, éppen ezért magyar szempontból is ez az év maradt a legértékesebb, legfelejthetetlenebb. A szezon végén mégis több gyártó bejelentette távozását vagy el is hagyta a sorozatot, pedig akkor még hírből sem ismertük a koronavírust, illetve mindazt, ami utána jött. Háború, válság, infláció, nem kell részletezni. Ezek egymás után állították újabbnál újabb, egyben egyre kevésbé megugorható akadályok elé a WTCR-t anyagi és logisztikai szempontból egyaránt – legalábbis kevés bajnokság esetében nevezhető optimálisnak, ahol az elmúlt három idényben volt, hogy évente két nagyobb versenynaptár-változtatást sem lehetett megúszni.

S ha mindez nem lett volna elég, 2022-re teljesen összeomlott a kártyavár. A gumibotránnyal, a BoP és a súlykompenzáció körüli nézeteltérésekkel, míg az utolsó szöget talán a Lynk & Co azonnali kiszállása ütötte be a koporsóba. Maradt egy csonka, 12 fős bajnokság, aminek kapcsán nyilván felmerült a kérdés, van-e értelme folytatni. Amikor október közepén bejelentették, hogy ennyi volt, csak a bátrabbak mertek volna nagyobb összegben fogadni arra, hogy komolyan be akarják fejezni ezt a szezont. Végül megtették, és valamilyen szinten jól is tették, mert így legalább azoknak, akik kitartottak a végéig, lehetőségük volt elbúcsúzni egymástól. Hogy örökre-e, vagy sem, még a jövő zenéje.

Lehet szeretni vagy nem szeretni a túraautózást, mindenkinek a szíve joga eldönteni – a műfajnak nyilván megvannak a maga szépségei mellett a maga hibái is, amik az utóbbi években egészen a hattyúdalig vezettek. Ugyanakkor azzal nem lehet vitatkozni, hogy a túraautós paddock egyik vonzereje a családiasság volt, és nem egy kis családról volt szó: belefért mindenki, aki szeretett volna, persze a lehetőségeihez mérten. Sosem volt jellemző rá, hogy túl nagy hangsúlyt fektessenek a külcsínre, ezzel olyan szinten sterilizálva a közeget, mint ahogyan azt a Forma-1-gyel tették, ami lehet bármennyire nemzetközi, beállíthatják akármennyire profinak, a távolságtartása és annak mostanában kezdetleges, inkább látszólagos elhalványítása mindig egy kicsit rideggé fogja tenni az egészet.

Ezért hálás vagyok, amiért részem lehetett ebben a családias kalandban, még ha nem is úgy és nem is olyan sokáig, mint szerettem volna. Igaz, amikor először láttam túraautó-versenyt, nem is gondoltam, hogy lehet ezt így, ilyen szinten szeretni. Márpedig lehet(ett).

Emlékeim szerint minden 2012 májusában kezdődött, egy vasárnapi délutánon, amikor a családi ebéd közben az akkor hatodik osztályos, addig édesapja ösztönzésére is még csak a Forma-1 iránt érdeklődő Olivér szeme fennakadt az Eurosport közvetítésén, és látta, hogy van egy magyar srác, nevezetesen Michelisz Norbert, aki ország-világ előtt viszi győzelemre a szintén magyar Zengő Motorsport narancssárga-fekete BMW-jét, Lantos András – akinek kilétét aznap meg sem tudtam fejteni – pedig teljesen eksztázisban üvöltötte, hogy „Igen, igen, igeeeeen! Brávó, Noooorbi! Brávó, Norbi!”

Viszont ezen a ponton már nem volt megállás. Jöttek a hajnali kelések, késői fekvések, mikor mit kívánt meg a helyzet – az emlékezetes, 2013-as makaói hétvégén még a bokatörésem sem tartott vissza attól, hogy 13 évesen azt nézzem vasárnap hajnalban, miként zúzzák le egymást Mekk Elekék a szűk utcai pályán.

Bár 2012-ben sportkommentátori ambíciókkal kezdtem el komolyabban érdeklődni az autósportok legtöbb válfaja iránt, 2015 óta rendszeresen írtam is a túraautózásról, amikor a blog.hu-s felületen megkezdte működését az oldal. Egy idő után már azt is tudtam, hogy ott szeretnék lenni a „másik oldalon”. 2018-tól ott is voltam (az azt megelőző két évben még „csak” szurkolóként), majd a Covid miatt egy picit ismét távolabb, de a hattyúdal előtt még lehetőségem volt visszatérni, azonban így is a Braking News Motorsport egyik erőssége a túraautó lett.

Ezek alatt az évek alatt mindig jólesett keresztülsétálni a paddockon, Michelisz Norbert, Nagy Dániel vagy Tassi Attila üdvözlő mosolyával kezdeni korán reggel. Ilyenkor egy picit azt érezte az ember, hogy van, ahol szívesen látják. Amolyan második otthon jellege volt a túraautós paddocknak, ahol Zengő Zoltán lepacsizott veled vagy Richard Rodgers [a WTCR sajtófőnöke – szerk.] megkérdezte, hogy vagy.

Ott voltam…

• 2018-ban az első magyarországi sajtóeseményen, melyen Michelisz már a Hyundai versenyzőjeként jelent meg,
• a 2018-as hungaroringi hétvégén, amin nemcsak Michelisz, de Nagy Dani is dobogóra állt,
• a 2018-as slovakiaringi hétvégén, amin Michelisz futamot nyert, egyúttal bajnoki reményeit is életben tartotta, míg Nagy Norbi dobogón végzett zengős színekben,
• a 2019-es hungaroringi és slovakiaringi hétvégén; ez utóbbin Niels Langeveld mellé beülhettem a VIP-taxivá alakított Audi TCR-be,
• a Hungaroringen, amikor 2021 szeptemberében Michelisz Norbert a Hyundai i30 N TCR-rel körbevitt engem mint a Vezess.hu újságíróját,
• a 2022-es hungaroringi hétvégén (szintén a Vezess.hu-t képviselve), amikor Rob Huff vitte dobogóra a Zengő Motorsportot,
• illetve a reptéren, azon a napon, amikor Michelisz Norbi bajnokként tért haza.

És még napestig lehetne folytatni a listát, sorolva mindazt, amit az elmúlt éveknek és a WTCR-nek köszönhetek.

Most vasárnap azonban vége lett – ha nem is mindennek, egy korszaknak biztosan. Mikel Azcona megnyerte a világkupát, még szombaton – éljen hát a király, a trónnak azonban annyi. 2000-ben az ETCC-vel indult minden, utána 2005-ben a WTCC-vel, majd 2018-ban a WTCR-rel folytatódott, ám 2022 novemberében ez a történet a végéhez ért.

2023-ban új korszak nyílik TCR World Tour néven, melynek az egyik állomása a Hungaroring lesz. Az új kezdeményezés részletei még csak körvonalazódnak, de jöjjön bármi a semmi helyett, csak legyen jó – mert a shownak folytatódnia kell, ugye? Arról nem is beszélve, hogy azok a barátságok és emlékek sem veszhetnek el, amik szintén a WTCR-nek köszönhetőek.