2024.10.03.

Szakadó eső és bombameglepetés a Magyar Nagydíj időmérője előtt

Fotó: Williams Racing

Nem kis meglepetésre Nicholas Latifi, a Williams kanadai versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati, esős körülmények között rendezett harmadik edzésén. A grove-i istálló másik pilótája is előkelő helyen végzett.

A mezőny egyik leggyengébb autójában ülő 27 éves pilóta mögött a vb-pontverseny második helyén álló Charles Leclerc (Ferrari) zárt másodikként, míg a harmadik helyen a Williams másik pilótája, Alexander Albon végzett.

A szabadedzés első felében szakadt az eső, a pályán több helyen komoly vízátfolyások nehezítették a pilóták dolgát, akik sokáig csak ismerkedtek a körülményekkel. A gyakorlás második felére aztán elállt a csapadék, a versenyzők az esőgumikról átmeneti abroncsokra váltottak, de sokan arra panaszkodtak, hogy nincs tapadásuk, nem tudják kellően felmelegíteni a gumikat. Ez az utolsó percekben változott meg jelentősen: miután az idény végén visszavonuló Sebastian Vettel (Aston Martin) edzése a gumifalban ért véget, mindenkinek egy gyors körre maradt lehetősége a végén, ebből pedig a Williamsek mellett Leclerc jött ki legjobban.

A vb-címvédő és a pontversenyben most is éllovas Max Verstappen (Red Bull) negyedik lett, csapattársa, Sergio Pérez viszont utolsóként zárt. A Mercedesek közül a hétszeres világbajnok, nyolcszoros mogyoródi győztes Lewis Hamilton 11. lett, George Russell pedig az ötödik. Carlos Sainz a másik Ferrarival hetedikként végzett.

A Forma-1-es program 16 órakor az időmérő edzéssel folytatódik a Hungaroringen.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Forrás: MTI

1 thought on “Szakadó eső és bombameglepetés a Magyar Nagydíj időmérője előtt

Comments are closed.