A végén lepték meg Micheliszéket
Egy ideig úgy tűnt, első sorral távozhat a Hyundai a túraautó-világkupa olaszországi kvalifikációjáról, Mikel Azcona és Michelisz Norbert kettősét a végén Néstor Girolami egy váratlanul jó körrel győzte le. Tassi hatodik, Huff már a Q1-ben búcsúzott.
Két üres hétvégét követően az olaszországi Róma közelében, Vallelungában tartják a túraautó-világkupa (WTCR) idei hatodik – gyakorlatban pedig ötödik – fordulóját. Hasonlóan a botrányba fulladt németországi hétvégéhez, ezúttal is gondok adódtak a Goodyear-abroncsokkal, igaz, csak a Lynk & Cót érinti a probléma. A kínai márkánál azonban nem maradt következmények nélkül a jelenség, amit jól mutat, hogy az első szabadedzésen Yvan Muller nagy tempónál dobta el az autót, de a négyszeres világbajnok nem sérült meg.
Igaz, a WTCR-esek programja rendhagyó módon már pénteken kezdetét vette, mivel – ahogy innentől minden hétvégén – egy 60 perces tesztet tartottak a csapatok kérésére. Ezen a hondás Néstor Girolami kezdett a legjobban, míg az első gyakorlást Nathanaël Berthon, a másodikat pedig Michelisz Norbert zárta az élen. Ami a többi magyar érdekeltséget illeti, Tassi Attila mindhárom alkalommal közel volt az élmezőnyhöz, míg a Zengő Motorsport egyetlen Cuprájával Rob Huff a második edzésen kiszorult az első tízből.
A Q1-ben ennek megfelelően Huff volt az egyik a három világbajnokból, aki kiesett. A brit a 14. helyet szerezte meg Muller mögött, ahogyan Thed Björk és Tiago Monteiro számára is véget ért a kvalifikáció az első felvonás végeztével.
Az első után a második szakasz utolsó másodperceiben sem úszta meg a mezőny a torlódásokat a 3,2 kilométeres nyomvonalon. Ennek egyik nagy áldozata Tassi Attila lett, aki a hatodik helyen ragadt, miután nem ért fel újabb gyors körre. A Team Engstler pilótája az első futamon így is csak a kilencedik rajtkockából indulhat, a szabadedzésen ugyanis figyelmen kívül hagyta a sárga zászlókat, ezért megbüntették.
Michelisz azonban – a negyedik helyen – bejutott a Q3-ba, csakúgy, mint csapattársa, Mikel Azcona, a Münnich Motorsport párosával és Berthonnal együtt. Így szokatlan módon egyetlen Lynk & Co sem zárt a legjobb ötben, és habár egyelőre kérdéses, indul-e a márka a futamokon, Yann Ehrlacher és Santiago Urrutia foglalhatják el az első sort a fordított rajtrácsos viadalon.
A végső szétlövésben először Berthon teljesítette mért körét, majd Michelisz vette át a vezetést. A magyar pilótát azonban átugrotta az őt követő Azcona, és amíg a pole-ért folyó küzdelembe Esteban Guerrieri nem tudott beleszólni, Girolami elhappolta az első rajtkockát a Hyundai-duó elől, az argentin egyedüliként autózott 1:14-es időt. Michelisz így a harmadik helyre szorult vissza, ahonnan a főfutamot várhatja, a fordított rajtrácsos futamot pedig a nyolcadik rajtkockából kezdheti meg.
A két versenyt 11:15-től, illetve 17:10-től bonyolítják le; előbbit az Eurosport 1, utóbbit pedig az Eurosport 2 fogja élőben közvetíteni.
Az időmérő edzés végeredménye:
- Néstor Girolami (argentin, All-Inkl.com Münnich Motorsport, Honda) 1:14.811
- Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 1:15.052, +0.241 mp.
- Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 1:15.280, +0.469 mp.
- Nathanaël Berthon (francia, Comtoyou DHL Team Audi Sport, Audi) 1:15.341, +0.530 mp.
- Esteban Guerrieri (argentin, All-Inkl.com Münnich Motorsport, Honda) 1:15.518, +0.707 mp.
…
6. Tassi Attila (magyar, Liqui Moly Team Engstler, Honda) 1:15.341
14. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport, Cupra) 1:15.696
A teljes eredménylista ide kattintva tekinthető meg!