2024.10.03.

Első tesztjén lenyűgözte a McLarent a fiatal IndyCar-futamgyőztes

Fotó: McLaren

A napokban az IndyCar-futamgyőztes Colton Hertával tesztelt a McLaren – az ifjú amerikai reménység a wokingiak előző évi autójával körözhetett Portugáliában. Jó benyomást tett a wokingiakra a kaliforniai tehetség.

Nem titok, hogy hiába fut be ígéretes karriert az IndyCarban, szeretne a Forma-1-ben is bizonyítani Colton Herta. A 22 éves versenyzője ehhez idén közelebb került egy lépéssel, hétfőn és kedden ugyanis a McLaren 2021-es autójával tesztelhetett, amit még márciusban bejelentettek. A tesztre a portugáliai Portimaóban került sor, ahol többek között a wokingiak teszt- és fejlesztőpilótája, a korábbi F1-es pilóta Will Stevens is pályára gördülhetett.

Habár Herta a tengerentúlon riválisnak számító Andretti Autosport színeiben versenyez, a McLaren szerint is meggyőzően teljesített. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke szerint csak a következő napokban mélyednek bele az adatokba, de a látottak alapján ígéretes a hétszeres futamgyőztes IndyCar-versenyző. „Lépésről lépésre haladtunk. A csapatot pedig lenyűgözte, ahogyan Colton fizikai felkészültségével minden kihívással megbirkózott, így lehetővé vált, hogy két napot is teljesítsen” – idézi Seidl szavait a BBC. Elmondása szerint Herta teljesítményét nem lehet összehasonlítani a tavalyi Portugál Nagydíj köridőivel, mert teljesen mások voltak a körülmények és a gumik.

Fotó: McLaren

„Nagyon boldogok vagyunk amiatt, ahogyan ez a teszt alakult” – folytatta gondolatait a csapatfőnök. Ugyanakkor hozzátette, „még túl korai lenne” dönteni arról, hogy Herta a McLaren kötelékébe kerülhet-e egy nap.

„Azt gondolom, elég gyors, akár egyetértenek velem, akár nem. Az idő majd úgyis megmondja, mi az igazság” – értéktelte portugáliai kitérőjét Herta, aki elárulta, az első nap közepén tudta először igazán feszegetni a határokat, a második nap végén pedig már elég kényelmesen érezte magát az MCL35M volánja mögött.

A többi csapathoz hasonlóan a McLarennek is fiatal versenyzőt kell ültetnie az egyik autójába két pénteki szabadedzésen is. Seidl megerősítette, hogy a wokingiaknál erre már csak a nyári szünetet követően kerül sor, azt viszont még nem árulta el kivel.

Fotó: McLaren

Ami Hertát illeti, szívesen vezetne F1-es autót nagydíjhétvégén is, de éles bemutatkozását nagyban befolyásolhatja, hogy 2023 végéig szól jelenlegi megállapodása az Andretti Autosportnál, mely a Sauber felvásárlásával már idén a Forma-1-es rajtrácson szerepelt volna, azonban kútba esett a megállapodás.

Érdekes, de véletlen egybeesés, hogy pont eddig érvényes Daniel Ricciardo szerződése is, akinek távozását hosszú ideje pedzegeti a nemzetközi sajtó, még ha ezt az ausztrál határozottan tagadja is. A McLaren másik ülésében Lando Norris helye 2025 végéig biztos, míg a közelmúltban Sebastian Vettelt, Oscar Piastrit és Alexander Albont is szóba hozták a csapattal.