2024.10.07.

Drámai fordulat után avatott új győztest a Forma-3

Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Egy műszaki hiba, majd pedig egy zseniális előzés döntött a győzelem sorsáról a Forma-3 ausztriai sprintversenyén: a Red Bull junior, Jak Crawford először pezsgőzhetett a dobogó legtetején a bajnokságban, miközben az összetett élén pontegyenlőség alakult ki.

Az időmérőn tizenkettedik Caio Collet indulhatott az élről a Forma-3-asok Red Bull Ring-i szombati sprintversenyén, ám az Alpine-nevelt brazil nem tartotta sokáig a vezetést, ugyanis Juan Manuel Correa körbeautózta őt az 5-ös kanyarban. Mögöttük a harmadik helyért is kiélezett volt a küzdelem: Franco Colapinto vette át a harmadik helyet Jak Crawfordtól.

Rövidesen a biztonsági autó is megjelent a pályán, miután Rafael Villagomez törött jobb hátsó kerékkel csúszott ki a 4-es kanyarnál. Az amerikai-ecuadori versenye azonban a 6. körben drámai fordulatot vett, mivel az élen haladva állt meg alatt az autó. Ezzel Collet visszavette az első helyet, majd Colapintót visszaelőzte Crawfordot.

Féltávnál szinte egymást követte a virtuális, valamint az igazi biztonsági autó: előbbire William Alatalo motorhibája miatt volt szükség, majd Arthur Leclerc, Oliver Bearman és Zane Maloney csatája hozott ütközést. A monacói és a barbadosi versenyző szendvicsbe fogták a britet, aminek következtében Bearman és Maloney összeértek, utóbbi számára véget is ért a verseny.

Még a verseny harmada volt hátra, amikor ismételten meglengették a zöld zászlókat. Ezt követően Crawford egy óriási manőverrel gyűrte le Colletet, kettejük összecsapása végül a 8-9-es kanyarkombinációban dőlt el.

Előzését követően a Prema Red Bull-támogatott amerikaija minimális előnyre tett szert, és habár az utolsó körben Collet felzárkózott rá, újabb változás már nem történt az élen. Crawford így első Forma-3-as győzelmét ünnepelte, ahogyan Colapinto is sikeresen megtartotta a dobogó legalsó fokát a kilencedik helyről előre menetelő Leclerc-rel szemben.

Roman Staněk, Kaylen Frederick és Jonny Edgar futott be mögöttük, és mivel Martins csak nyolcadik lett, már csak egy pont a különbség a bajnokság élén közte és Leclerc között. Martins mögött Alekszandr Szmoljart és a vasárnap pole-pozíciós Isack Hadjart intették még le pontszerző helyen. Tóth László a 22. helyen végzett, noha a Charouz Racing Systemmel az utolsó előtti rajtkockából startolhatott.

A Forma-3-asok főversenyét vasárnap 8:35-től rendezik meg, melyet az M4 Sporton közvetítenek élőben.

A sprintfutam végeredménye:

  1. Jak Crawford (amerikai, Prema Racing) 21 kör
  2. Caio Collet (brazil, MP Motorsport) +0.626 mp.
  3. Franco Colapinto (argentin, Van Amersfoort Racing) +1.020 mp.
  4. Arthur Leclerc (monacói, Prema Racing) +1.265 mp.
  5. Roman Staněk (cseh, Trident) +2.351 mp.

A teljes eredménylista ide kattintva érhető el!

Az egyéni bajnokság állása (9/18 futam után):

  1. Victor Martins (francia, ART Grand Prix) 80 pont
  2. Arthur Leclerc (monacói, Prema Racing) 79 pont
  3. Jak Crawford (amerikai, Prema Racing) 70 pont
  4. Isack Hadjar (francia, Hitech Grand Prix) 69 pont
  5. Roman Stanĕk (cseh, Trident) 67 pont

A csapatbajnokság állása (9/18 futam után):

  1. Prema Racing 193 pont
  2. ART Grand Prix 116 pont
  3. Trident 98 pont
  4. Hitech Grand Prix 96 pont
  5. MP Motorsport 86 pont

1 thought on “Drámai fordulat után avatott új győztest a Forma-3

Comments are closed.