2023.11.30.

Glória nélkül lefejezték volna a Forma-2-es versenyzőt

Fotó: Formula 2 / Twitter

Miközben Logan Sargeant személyében új győztest avattak a Forma-2-ben, egy óriási baleset borzolta a kedélyeket, melynél kijelenthető, életet mentett a glória.

A Forma-3-as főverseny után a Forma-2-esek összecsapásával folytatódott a vasárnapi program a Brit Nagydíjon. A szériában először indulhatott az élről Logan Sargeant, aki a piros lámpák kialvását követően hibátlan rajtot fogott. Ugyanez nem volt elmondható a mellőle induló Frederik Vestiről, aki beragadásával a hatodik helyig esett vissza, ellenben Théo Pourchaire, az ART Grand Prix másik, bajnokesélye pilótája egészen a második pozícióig tört előre.

A második körben azonban máris jöhetett a biztonsági autó, ugyanis Dennis Hauger és Roy Nissany összeütköztek, és csakis a szerencsének, illetve a Forma-1-ben 2018-ban, később pedig több bajnokságban is kötelező jelleggel bevezetett glóriának köszönhető, hogy egyikük sem sérült meg.

Az izraeli DAMS-pilóta lesodródott a Stowe-ban, majd leszorította a pályáról a korábbi hibáját kihasználni próbáló premást. Hauger autója a koccanás következtében irányíthatatlanná vált, ráadásul a magasított kerékvető is megdobta, így a tavalyi F3-as bajnok felülről találta el versenyzőtársa autóját.

Az esetet később vizsgálták, melynek során Nissanyt hozták ki vétkesnek, így öthelyes rajtbüntetéssel sújtották a következő versenyre.

Sargeant az újraindítás követően is kontrollálta a futamot, némi előnyt ki is épített a kerékcserékig. Sokat nyert a kiállások alatt a bajnokságot vezető Felipe Drugovich, aki a 13. körben megejtett bokszlátogatását követően nem sokkal riválisa, Pourchaire mögé tért vissza. A nagy vesztes pedig a Red Bull japán védence, Ivasza Ajumu volt, akinek a bal hátsó kerekét csak súlyos másodpercek árán tudta felhelyezni a DAMS.

A verseny hajrájára ismételten felpörögtek az események, mivel Pourchaire egy másodpercen belülre került Sargeanthez képest, miközben a harmadik helyért is kibontakozott egy ART-Carlin csata, csak éppen Liam Lawson és Frederik Vesti között.

A leintésig azonban már nem változott a sorrend az élen, így Sargeant első amerikaiként nyert Forma-2-es futamot. A Williams-akadémista mögött Pourchaire ért célba másodikként, a nemrégiben a Red Bulltól menesztett Jüri Vips utódjaként kinevezett Lawson pedig a szezonnyitó hétvége óta először állhatott dobogóra. Az utolsó körben Vesti elveszítette a negyedik helyet Drugovich eredményes támadása miatt.

Vesti mögött Vips, Jehan Daruvala, Marcus Armstrong, a szombati sprintet megnyerő Jack Doohan és Jake Hughes ötösét intették még le a pontszerző helyeken. Drugovich továbbra is őrzi első helyét a pontversenyben, és masszív, 42 pontos fórral várja a folytatást. Mögötte változatlanul Pourchaire a második, Sargeant pedig – Daruvalát átugorva – már harmadik a tabellán.

Fotó: Williams Racing

Folytatás egy hét múlva, akkor a Forma-1-hez és a Forma-3-hoz hasonlóan a Forma-2 következő versenyeit is a Red Bull Ringen rendezik.

A főfutam végeredménye (pontszerzők):

A teljes eredménylista ide kattintva tekinthető meg!

Az egyéni bajnokság állása (12/28 futam után):

  1. Felipe Drugovich (brazil, MP Motorsport) 148 pont
  2. Théo Pourchaire (francia, ART Grand Prix) 106 pont
  3. Logan Sargeant (amerikai, Carlin) 88 pont
  4. Jehan Daruvala (indiai, Prema Racing) 80 pont
  5. Liam Lawson (új-zélandi, Carlin) 59 pont

A csapatbajnokság állása (12/28 futam után):

  1. MP Motorsport 170 pont
  2. ART Grand Prix 160 pont
  3. Carlin 147 pont
  4. Prema Racing 135 pont
  5. Hitech Grand Prix 118 pont

1 thought on “Glória nélkül lefejezték volna a Forma-2-es versenyzőt

Comments are closed.