2024.10.03.

Lapátra tették a Red Bull tartalékversenyzőjét

Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Nem bocsát meg Jüri Vipsnek a Red Bull, így szakítottak az észttel, miután a múlt héten nagy port kavart egy online játékstreamben tett kijelentésével.

Egy héttel ezelőtt jelentette be a Red Bull, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti munkaviszonyát Jüri Vipsszel, a csapat juniorjával, teszt- és tartalékversenyzőjével. Ahogyan arról akkor beszámoltunk, az észt versenyző egy játékstreamben rasszistának ítélt kifejezést használt, és ennek kapcsán belső vizsgálatot indított a Milton Keynes-i gárda.

Napokkal a Forma-1-es Brit Nagydíj előtt, kedd este végül megerősítették, hogy a Red Bull véglegesen felbontja a szerződését Vipsszel, arra hivatkozva, hogy a rasszizmus semmilyen formáját sem tartják megbocsáthatónak.

A 21 éves pilóta és a Red Bull együttműködése így több mint négy év után ért véget. Arról egyelőre nincs hír, hogy Vips folytathatja-e 2020 óta pályafutását a Forma-2-ben – a Hitech Grand Prix egyelőre nem nyilatkozott az észt helyzetéről, hogy versenyezhet-e Silverstone-ban, vagy sem.

Idevágó cikkében a Motorsport.com megemlíti, épp aznap érkezett a hír Vips és a Red Bull szakításáról, amikor az F1, az FIA és a Mercedes közleményben határolódott el Nelson Piquet-től. Mint arról a Braking News Motorsport ugyancsak hírt adott, a háromszoros Forma-1-es világbajnok még egy tavaly novemberi interjújában tett rasszista megjegyzést a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonra.

1 thought on “Lapátra tették a Red Bull tartalékversenyzőjét

Comments are closed.