Rasszista jelzővel illette Hamiltont a világbajnok, az F1 és a Mercedes is reagált
Még egy korábbi, 2021 novemberében megjelent interjúban tett rasszista megjegyzést Nelson Piquet háromszoros Forma-1-es világbajnok a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonra. A brazil kijelentéseitől az F1, az FIA és a Mercedes is elhatárolódott.
Nagy port kavart egy még tavaly novemberben, a brazil médiában megjelent interjú, melyben Nelson Piquet fejtette ki véleményét Max Verstappen és Lewis Hamilton silverstone-i ütközéséről. Mint ismert, a tavalyi szezon bajnokesélyesei a Brit Nagydíj első körében akadtak össze, aminek következtében a Red Bull később világbajnokká koronázott hollandja a falnak csapódott, miközben Hamilton a tízmásodperces időbüntetése ellenére megnyerte a futamot.
A háromszoros Forma-1-es világbajnok nemcsak élesen bírálta, de rasszista megjegyzést is tett Hamiltonra. „Az a n*ger betette, pedig abban a kanyarban nem is lehet úgy előzni. Piszkos, amit csinált” – mondta a 69 éves versenyző.Az interjút – az ominózus idézettel együtt – a legolvasottabb helyi orgánumok, mint például a CNN, az O Globo, a Yahoo és a Folha de Sao Paulo is lehozták, amit eredetileg Ricardo Oliveira készített a Motorsport Talknak.
Az elhangzottak kapcsán a Verstappen apósjelöltjeként is ismert Piquet-től kedden közleményben határolódott el a Forma-1. Mint írják: „A diszkrimináció és a rasszista nyelvezet semmilyen formában sem fogadható el, nincs helye a társadalomban. Lewis sportágunk rasszizmus elleni harcának élén áll, amiért tiszteletet érdemel. A sokszínűség és a befogadás érdekében tett, fáradhatatlan erőfeszítései sokak számára szolgálnak példaként, és amik iránt a Forma-1 is elkötelezett.”
Nem sokkal később a Mercedes is reagált Piquet kijelentéseire.
„A leghatározottabban elítéljük a rasszista vagy diszkriminatív nyelvezet bármilyen formáját. Lewis sportágunk rasszizmus elleni küzdelmének élenjárója, és ezzel ő a sokszínűség igazi bajnoka a pályán, illetve azon kívül is. Egyetértünk a sokszínű és befogadó motorsport víziójával, ez az incidens pedig rávilágít annak alapvető fontosságára, továbbra is egy szebb jövőre törekedve” – olvasható a brackley-iek kommünikéjében.
Nem sokkal cikkünk megjelenése előtt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is kiállt Hamilton mellett, az F1-hez és a Mercedeshez hasonlóan teljes mértékében elítélve a diszkriminációt. „Az FIA határozottan elítéli a rasszista vagy diszkriminatív nyelvhasználat vagy viselkedés minden formáját. Nincs helye sem a sportban, sem pedig a szélesebb társadalomban. Szolidaritásunkat fejezzük ki Lewis Hamilton iránt, és teljes mértékében támogatjuk a motorsporton belüli egyenlőség, sokszínűség és befogadás iránti elköteleződésében” – írják.
A közelmúltban ráadásul nem ez az első rasszista botrány a Forma-1-ben vagy annak közvetlen közelében: a múlt héten Jüri Vipset függesztette fel a Red Bull rasszista nyelvhasználatért – bár jelen esetben nem zárható ki az sem, hogy nyelvbotlásról van szó, tekintve, hogy a vitatott kifejezés játékstreamelés közben hangzott el. Mindenesetre az energiaitalos csapat vizsgálatot indított az ügyben, miközben egyelőre az sem világos, a hétvégén egyáltalán rajthoz állhat-e az észt versenyző a Forma-2 következő fordulóján.
Forrás: Crash.net
2 thoughts on “Rasszista jelzővel illette Hamiltont a világbajnok, az F1 és a Mercedes is reagált”
Comments are closed.