Huff a pole-ért csatázott, Nagy legyőzte Micheliszt az időmérőn
A Zengő Motorsport versenyzői és Michelisz is jól szerepelt a túraautó-világkupa (WTCR) aragóniai időmérő edzésén. Rob Huff egészen a Q3-ig menetelt, ott azonban megállították, de Nagy Dániel – idei legjobb időmérőjét futva – még Michelisz Norbertet is legyőzte, igaz, utóbbi jobb helyzetből várhatja majd a fordított rajtrácsos futamot.
A biztatóan alakult szabadedzéseket követően rendezték meg a szombat délutáni órákban a túraautó-világkupa (WTCR) spanyolországi időmérő edzését. A Q1-ben az audis Gilles Magnus volt a leggyorsabb, de ennél is fontosabb, hogy a magyar érdekeltségek közül Rob Huff, Michelisz Norbert és Nagy Dániel is továbbjutott a második szakaszba. A Zengő Motorsport pilótái a hatodik, illetve kilencedik, míg a 2019-es vk-győztes a hetedik időt autózta.
A Hondánál azonban továbbra is küszködnek a súlykompenzációval, emiatt akárcsak két hete a Hungaroringen, Tassi Attila ezúttal is búcsúzott a Q1-ben, mindkét versenyt a 14. rajtkockából kezdheti majd. A márka nem éppen fényes helyzetét jól mutatja, hogy a négyből három Civic is kiesett – egyedül Esteban Guerrieri „élte túl” az első húsz percet, igaz, csak néhány századnak köszönhető ez.
Magyar szempontból a Q3-as szereplésért és a fordított rajtrácsos elsőségért is folyt a harc a második etapban. Huff végül 2:05.783-mal az élen zárta a Q2-t, rajta kívül még két audisnak, Magnusnek és Nathanaël Berthonnak, valamint két Lynk & Có-snak, Yvan Mullernek és a kétszeres vk-győztes, címvédő Yann Ehrlacher-nak sikerült továbbjutnia. Nagy idei legjobb időmérőjével hetedik, Michelisz pedig kilencedik lett, ami azt jelenti, hogy a második futamon a negyedik, illetve a második pozícióból startolhatnak vasárnap. A fordított rajtrácsos pole a Lynk & Có-s Ma Csing-huáé lett.
Először a 2012-es világbajnok gördülhetett pályára a záró szétlövésben, azonban gyors körén már az 1-es kanyarban megcsúszott. Mivel később komolyabbat már csak Yvan Muller rontott, Huff a negyedik helyre kvalifikált az aragóniai helyszínen. Rajtelsőségek tekintetében eközben folytatódott a széria, már ami a különböző győzteseket illeti: Néstor Girolami, Mehdi Bennani és Mikel Azcona után Gilles Magnus iratkozott fel a listára.
Magnus utolsóként teljesítette a körét a Q3-ban, és két lila szektorral és egy pályacsúccsal szinte hibátlan teljesítményt nyújtott, mögötte pedig Berthonnal lett teljes az audis első sor. A négygyűrűsök tarolása után Ehrlacher-nak így be kellett érnie a harmadik hellyel.
Az egyéni összetettben továbbra is Azcona vezet, tíz ponttal megelőzve Girolamit és 16-tal Urrutiát. Ehrlacher a top 3-as eredménye révén 18 pontra csökkentette lemaradását, míg Magnus a pole-jával két pozíciót is javított, így már az ötödik helyen áll a kiírásban.
A WTCR spanyolországi programja a versenyekkel zárul, amiket vasárnap 11:15-ös és 15:15-ös kezdéssel rendeznek meg. Mindkét összecsapást az Eurosport 2 közvetíti élőben.
Az időmérő edzés végeredménye:
- Gilles Magnus (belga, Comtoyou Team Audi Sport, Audi) 2:05.485
- Nathanaël Berthon (francia, Comtoyou DHL Audi Sport, Audi) 2:05.680, +0.195 mp.
- Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co, Lynk & Co) 2:05.808, +0.323 mp.
- Rob Huff (brit, Zengő Motorsport, Cupra) 2:05.945, +0.460 mp
- Yvan Muller (francia, Cyan Racing Lynk & Co, Lynk & Co) 2:06.175, +0.690 mp.
…
7. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport, Cupra) 2:06.184
9. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 2:06.238
14. Tassi Attila (magyar, Liqui Moly Team Engstler, Honda) 2:06.634
A teljes eredménylista ide kattintva tekinthető meg!
1 thought on “Huff a pole-ért csatázott, Nagy legyőzte Micheliszt az időmérőn”
Comments are closed.