2024.10.03.

Jön Hamiltonék hazai futama, nagy dobásra készül a Mercedes

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Továbbra sem tett le arról a Mercedes, hogy újra nyerjen: a Forma-1-es Brit Nagydíjon nagyobb fejlesztési csomagot vet be a konstruktőri bajnok a cél érdekében.

Túlzás nélkül a szezon legfontosabb versenye következik a Mercedes számára, hiszen mindkét versenyzője, Lewis Hamilton és George Russell is hazai pályán szerepel majd. Emiatt aligha meglepő, hogy a brackley-i gárda épp a Brit Nagydíj készül jelentős fejlesztési csomaggal, ami a W13-ban rejlő potenciál kiaknázását szolgálja.

Habár a csapatnak korábban is feküdt a silverstone-i aszfaltcsík, a Mercedesnél egyelőre óvatosan bánnak a célkitűzésekkel, hiszen a kihívás is nőtt. Ettől függetlenül a cél továbbra is az, hogy a gyenge szezonkezdet után a regnáló konstruktőri bajnok visszazárkózzon a Red Bull és a Ferrari mellé.

„Egy dologban bárki biztos lehet: olyan keményen fogjuk nyomni, amennyire csak lehet” – jelentette Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója a csapat egyik friss videójában. „Új fejlesztéseket viszünk Silverstone-ba, és megpróbálunk előrébb lépni és még nagyobb tempót kihozni az autónkból, illetve a csomagunkat. Új elemeket is hozunk, amik remélhetőleg mindehhez hozzáadnak még.”

„Ugyanakkor úgy gondolom, őszintének kell lennünk magunkhoz. Jelenleg kissé le vagyunk lemaradva a Ferrari és a Red Bull mögött, így egy normál versenyen még nehéz dolgunk van.”

Fotó: Jiri Krenek / Mercedes Media Database

A két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíj vízválasztónak bizonyult a csapat életében, hiszen amellett, hogy a bahreini szezonnyitó után ismét dobogóra állt Lewis Hamilton, leküzdötték az Achilles-saroknak számító delfinezést. Noha a riválisok gyanút fogtak amiatt, hogy ez épp akkor sikerült, amikor a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) belengette az erre irányuló technikai direktíváját, állítják, hogy az érdem a Spanyol Nagydíjtól bevetett fejlesztési csomagé.

Az áttörés ellenére drámai változásra hosszabb nem számítanak a Mercedesnél. „Úgy gondolom, a silverstone-i pálya jobban feküdhet nekünk, mint mondjuk a barcelonai, de az is lehet, hogy csak egy kicsit lesz más” – tekintett előre a technikai igazgató. „Történjék bármi, amilyen keményen csak lehet, nyomni fogjuk. A versenyzőinkre ugyanez igaz, mert újra nyerni akarunk.”

Elliott-tal egyetértésben Toto Wolff ugyanakkor hozzátette, még sok munka vár a Mercedesre, hogy újra győzhessen. „A múltban Silverstone mindig kedves volt hozzánk. A pálya simább, mint az előző három helyszín volt, de annyira talán nem, mint Barcelona” – szabadkozott a csapatfőnök. Megjegyezte: úrrá kell lenniük az elvárásaikon, és az adatokra támaszkodniuk – nemcsak a hazai versenyen, hanem a folytatásban is.

Forrás: Motorsport.com