Újabb kihívás előtt áll Michelisz, szakágat is vált
Rendhagyó csere vár Michelisz Norbertre az ETCR soron következő hétvégéjén: hyundaios márkatársa, Thierry Neuville raliautóját próbálhatja ki, míg a belga WRC-pilóta a magyar versenyző elektromos túraautóját vezetheti.
Kedd délelőtti közleményében erősítette meg a Hyundai Motorsport, hogy az elektromos TCR-világkupa (ETCR) következő, belgiumi hétvégéjén raliautóba ül Michelisz Norbert. A 2019-es WTCR-bajnok ugyanis egy bemutató erejéig autó cserél a márka raliversenyzőjével, Thierry Neuville-lel, aki az i20 N Rally1 WRC helyett a Veloster N ETCR volánja mögé ül majd.
A 4,01 kilométeres zolderi pályán természetesen nem egyedül kell körbetalálniuk egymás – számukra egyelőre teljesen ismeretlen – technikáival: a Rally1-es i20 N vezetésénél Michelisz segítséget kap Neuville-tól, utána pedig autót és helyet cserélnek, és a magyar versenyző látja el tanácsokkal a belga pilótát, aki jelenleg második a ralivilágbajnokság pontversenyében.
„Nagyon érdekes tapasztalat lesz vezetni a Hyundai i20 N Rally1-et. A WRC-autók mindig is látványosak voltak, ez alól pedig az új, 2022-es autók sem jelentenek kivételt. Remélhetőleg Thierry tud adni nekem néhány tanácsot ahhoz, hogy a legjobbat hozzam ki az autóból és mindketten jó showt fogunk szolgáltatni” – idézte Michelisz szavait a Hyundai Motorsport közleménye. „Az ETCR-programmal az idei az első olyan szezonom, melynek során elektromos hajtással versenyzem, a csere révén pedig először fogok hibrid versenyautót vezetni.”
Érdekes lesz látni, milyen érzés lesz majd az extra löket, különösen úgy, hogy a hibrid hajtás már a TCR-autók esetében is láthatáron van. Talán megpróbálok még pár tesztlehetőségre szert tenni, hogy egy kis előnyhöz jussak
– jegyezte meg. „Thierry nagyszerű versenyző: sztár a WRC-ben, de korábban a TCR-ben is nyert, így biztos vagyok benne, hogy azonnal otthonosan fogja érezni magát a Veloster N ETCR-ben. Én pedig alig várom, hogy megtudjam, mit gondol az autóról” – tekintett előre.
Mozgalmasak mostanában Michelisz hetei: a Hungaroringen teljesített dupla (WTCR-ETCR) program után az előző hétvégén újra az elektromos bajnokságban versenyzett, ráadásul eddigi legjobb eredményével – egy összetett-6. hellyel – távozott a spanyolországi Jaramából. Pihenésre pedig ezután sem jut sok idő, hiszen a mostani hétvégén már a túraautó-világkupa mezőnye fog az aragóniai pályán versenyezni, míg az említett zolderi ETCR-hétvégére július 8-a és 10-e között kerül sor.
„A zolderi autócsere számomra és Norbi versenyzőként valószínűleg szórakoztató lesz, akárcsak a nézőknek. A versenyzésben más sorozatok és szakágak autóit kipróbálni mindig különleges, és sokat lehet tanulni más versenyzőktől is” – emelte ki Neuville a lehetőség kapcsán. „A Veloster N ETCR nagyon érdekes lehet. 500 kW-jával nagyon erős, ötször erősebb, mint a Rally1-es autóm hibridje, de sokkal nehezebb is. Ezért alig várom, hogy megtapasztaljam, hogyan gyorsul és mennyire kezelhető.”
„Persze, jó móka lesz beültetni Norbit a Rally1-es autóba, hiszen ahogyan nekem, úgy neki is ugrás lesz az ismeretlenbe. Jó lesz valaki mást beültetni az ’irodámba’, és látni, hogyan reagál a legújabb raliautókra” – tette hozzá a 33 éves belga, aki 2009 óta tartó WRC-pályafutása során 15 ralin nyert és 52-t fejezett be a dobogón. Világbajnoki címet azonban sosem nyert, ellenben öt idényt is ezüstérmesként zárt.