2024.10.07.

Mégis megbüntették Leclerc-t, hátrányból indul Kanadában

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A második szabadedzés után kiderült, hogy a korábbi sejtésekkel ellentétben nem ússza meg a rajtbüntetést Charles Leclerc a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon.

Annak ellenére, hogy hivatalosan is javíthatatlannak nyilvánították Charles Leclerc motorját, ami a múlt hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon hibásodott meg, miközben a korábbi bajnoki éllovas vezette a versenyt (csakúgy, mint Barcelonában), úgy tűnt, megúszhatja a büntetést, miután a teljes motorcsere során a turbóból egy korábbi elemet helyeztek be.

A pénteki második szabadedzés után azonban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megerősítette, hogy a harmadik vezérlőelektronikát is behelyezték a monacói autójába, ami tízhelyes rajtbüntetést von maga után. Így, ha szombaton zsinórban ötödik időmérős sikerét is megszerzi Leclerc, akkor a legjobb esetben is csak a 11. rajtkockából várhatja a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat.

„Azon pályák egyikén vagyunk most, ahol könnyű előzni, de ugyanez lesz a helyzet a következő három-négy versenyen is” – idézi a Motorsport.com Leclerc szavait. A monacói ugyanakkor azt is hozzátette, nincs a legjobb helyzetben amiatt, hogy már a szezon harmadánál komponenscsere miatt büntetik, ezért a folytatásban sem dőlhet hátra. Helyzetét tovább nehezíti, hogy miközben az Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme után 34 pontos fórral állt a bajnokság élén, most ugyanekkora a hátránya a harmadik helyen.

Noha a pénteki napot teljes egészében a bajnokságban jelenleg vezető Max Verstappen uralta, a második gyakorláson Leclerc végzett a holland mögött másodikként, mindössze 81 ezredmásodperces lemaradásban.

Nem Leclerc az egyetlen, aki hasonló helyzettel néz szembe a hétvégén: a komplett erőforrást kicserélték Cunoda Juki autójában, ezek után az AlphaTauri japánja biztosan a mezőny végéről rajtol a vasárnapi, 70 körös futamon.

1 thought on “Mégis megbüntették Leclerc-t, hátrányból indul Kanadában

Comments are closed.