2024.07.22.

Verstappen uralta a kanadai pénteket, maradhat a delfinezés a Forma-1-ben

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Max Verstappen zárta az élen a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzéseit, miközben minden jel arra utal, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a korábbi tervekkel ellentétben egyelőre mégsem lép fel drasztikusan a delfinezés ellen.

Szünet nélkül folytatódik a hétvégén Kanadában a Forma-1-es idény, de már azelőtt, hogy a pénteki szabadedzések alkalmával pályára gördült volna a mezőny, volt min rágódni. A hétvége előtt ugyanis bejelentették, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség újféle mérésekkel szorítaná vissza a delfinezést, melynek keretében a padló- és kopólemezek kopását és az autó fel-le mozgásának mértékét vizsgálták volna. A csapatoknak pedig a harmadik szabadedzésen – három DRS nélküli kör alapján – kell(ett volna) kiszámolniuk egy aerodinamikai oszcillációs mutatót (AOM). Amennyiben ez az érték meghaladta volna a biztonságosnak ítéltet, a felügyelőtestület az érintett csapatot arra kötelezte volna, hogy legalább 1 centiméterrel növelje autója hasmagasságát.

Magyar idő szerint péntek este a The Race azonban már arról számolt be, hogy a kanadai hétvégén mégsem fogják alkalmazni az FIA új direktíváját. A későbbiekre tekintettel a csapatoknak továbbra is el kell végezniük a szövetség által kiszabott feladatot, de csak adatgyűjtési céllal, vagyis senkinek sem kell módosítani (egyelőre) az autóján, függetlenül a versenyzők életét megkeserítő delfinezéstől/pattogástól. Ugyanakkor valószínű, hogy két hét múlva életbe lép az új előírás, habár több versenyző is aggályát fejezte ki az újabb év közbeni szabályváltozás miatt, ahogyan azt korábban tették a jelenséggel összefüggésben.

A hétvégét megelőzően a másik kulcskérdés a Ferrari háza táján merült fel, ám a maranellói gárda megerősítette, hogy menthetetlen Charles Leclerc bakui motorja. Azóta kicserélték a monacói erőforrását, a turbóból viszont egy régebbit helyeztek be, így egyelőre megúszta a büntetést, habár elképzelhető, hogy ez még szombaton változni fog – így az sem kizárt, hogy a korábbi bajnoki éllovas csak a mezőny végéről rajtolhat Montrealban. Ellenben Cunoda Juki esetében ez már kész tény, a japán AlphaTaurijában ugyanis mindent kicseréltek, amit csak lehetett.

Ami pedig a pályán zajló eseményeket illeti, mindkét gyakorlás Max Verstappen elsőségét hozta. A címvédő és bajnoki éllovas az első edzésen 1:15.1-es idővel zárt az élen, aminél több mint egy másodperccel futott jobbat (1:14.127) a másodikon. Összességében egyik sem hozott komolyabb izgalmakat: a kora délutáni órákban egy nejlonszatyor és egy mormota okozott minimális fennakadást, míg később egy kólásdoboz miatt kellett néhány másodperc erejéig virtuális biztonsági autót elrendelni.

A Red Bull hollandját az első szabadedzésen Carlos Sainz (Ferrari) és Fernando Alonso (Alpine) követték a sorban, a második tréningen pedig Leclerc és Sainz követték. A nap meglepetést azonban Sebastian Vettel és Fernando Alonso szolgáltatták, egy 9. és egy 4., illetve egy 3. és egy 5. hellyel, ami az Alpine-é mellett akár az Aston Martin fejlődését is előrevetítheti. Ugyanakkor Sergio Pérez az FP1-es negyedik helye után késő délután csak 11. lett a másik Red Bull-lal.

A látszólagos eseménytelenség dacára lesz mit vizsgálnia az FIA-nek a nap végén, tekintve, hogy többen sem a kijelölt útvonalon tértek vissza az utolsó sikánnál található bukótérből. Ugyancsak vizsgálat várható például Carlos Sainz és Lando Norris esetében, akiket a Ferrari és a McLaren eresztett egymásnak egy veszélyes kiengedés során, lemásolva Kevin Magnussen (Haas) és Vettel esetét.

A Kanadai Nagydíj programja szombaton 19 órától a harmadik szabadedzéssel folytatódik, ezt azonban az M4 Sport csak felvételről, 20:40-es kezdéssel tűzi műsorra. A közszolgálati sportcsatorna ugyanakkor a magyar idő szerint 22 órakor kezdődő időmérő edzést már élőben fogja közvetíteni.

Az első szabadedzés végeredménye:

A második szabadedzés végeredménye: