2023.11.29.

Hajszálon múlt a Zengő Motorsport győzelme a Hungaroringen

Fotó: FIA WTCR sajtóközlemény

Santiago Urrutia nyerte meg, míg legjobb magyarként Michelisz Norbert a negyedik helyen zárta vasárnap a második, fordított rajtrácsos futamot a túraautó-világkupa (WTCR) Hungaroringen rendezett idei harmadik fordulóján.

A pole-pozícióból ezúttal Urrutia (Lynk & Co) indult, mögüle a Zengő Motorsport Cupráját vezető, 2012-ben világbajnok Rob Huff, valamint Néstor Girolami (Honda) rajtolt a második, illetve a harmadik helyről, és ez a sorrend a célig nem változott. Miként a 2019-ben világkupa-győztes Michelisz (Hyundai) is végig megőrizte a negyedik pozíciót.

Nagy Dániel (Cupra) a 12., míg Tassi Attila (Honda) a 14. helyről kezdte a versenyt a 17 fős mezőnyben. Nagy számára azonban gyorsan véget ért a körözés, miután páran egymásnak mentek, ő volt a dominó végén az, aki mind közül a legrövidebbet húzta: elrepült az egyik kereke. A bokszig ugyan így is eljutott még a magyar versenyző, onnan azonban már nem tudott kijönni.

https://twitter.com/FIA_WTCR/status/1536014953840254978

A viadal felénél Mehdi Bennani ütközött Yvan Mullerrel, és miután előbbinek kitört az első kereke, feladta a küzdelmet, az eset miatt pedig rövid időre megakasztotta a versenyt a biztonsági autó.

A 14 körös futamban Tassi a 14. helyen végzett, így az első futamhoz hasonlóan pontot szerzett.

A következő verseny Spanyolországban lesz június 25-26-án.

A második futam végeredménye:

  1. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Performance Lynk & Co, Lynk & Co) 14 kör
  2. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport, Cupra) +0.380 mp.
  3. Néstor Girolami (argentin, All-Inkl.com Münnich Motorsport, Honda) +2.428 mp.
  4. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) +3.173 mp.
  5. Ma Csing-hua (kínai, Cyan Performance Lynk & Co, Lynk & Co) +5.880 mp.

    14. Tassi Attila (magyar, Liqui Moly Team Engstler, Honda) +18.550 mp.
    Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport, Cupra) nem ért célba

Az egyéni pontverseny állása (4/20 futam után):

  1. Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 85 pont
  2. Néstor Girolami (argentin, Münnich Motorsport, Honda) 75 pont (-10)
  3. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Performance Lynk & Co, Lynk & Co) 69 pont (-16)
  4. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co, Lynk & Co) 63 pont (-22)
  5. Esteban Guerrieri (argentin, Münnich Motorsport, Honda) 57 (-28)

    9. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport, Cupra) 44 pont (-41)
    11. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 24 pont (-61)
    16. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport, Cupra) 8 pont (-77)
    17. Tassi Attila (magyar, Liqui Moly Team Engstler, Honda) 7 pont (-78)

A teljes eredménylista és a bajnokság állása ide kattintva tekinthető meg!

Forrás: MTI