2024.10.03.

Esélye nem volt az ellenfeleknek, Kiss simán nyerte az első futamot a Hungaroringen

Fotó: Márti Bóta Photography / Révész Racing

A címvédő és háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert rajt-cél győzelmet aratott a gyorsasági kamion-Eb Hungaroringen zajló második fordulójának szombati első futamán.

Az Eb-pontversenyt is vezető 37 éves szombathelyi pilóta a péntek délutáni időmérő edzésen mutatott teljesítményéhez hasonlóan ezúttal is magabiztos volt, ellenfelei nem tudták veszélyeztetni sikerét. A gördülőrajtot Kiss valamivel rosszabb ütemben kapta el, mint a mellőle startoló Sascha Lenz, de az első kanyarban a belső íven forduló magyar versenyző meg tudta őrizni a vezető pozíciót. Mögötte nagy csata kezdődött a második helyért Lenz és a 2017-ben Európa-bajnok Adam Lacko között, miközben Kiss már az első kör végére csaknem három másodperces előnyt dolgozott ki magának.

A Révész Racing hazai közönség előtt szereplő versenyzője az első néhány körben körönként egy másodperccel volt gyorsabb a másodikként száguldó Lenznél, a versenytáv feléhez érve már több mint hat másodperccel vezetett. Közben a harmadik pozíciót a hatszoros Eb-győztes Jochen Hahn vette át Lackótól, aki aztán a negyedik helyért keveredett csatába a Kisshez hasonlóan három Eb-trófeával rendelkező Antonio Albacetével.

Kiss a célegyenes lelátóján helyet foglaló többezer néző üdvrivalgásától kísérve végül 9,3 másodperces előnnyel nyerte a 11 körös viadalt, mögötte Lenz lett a második, Hahn pedig a harmadik. Negyedikként Lacko, ötödikként Albacete ért célba.

„Maradt még benne egy pici, de nem siettem, próbáltam vigyázni az autóra, láttam, hogy nincs szükség arra, hogy gyorsabban menjek” – nyilatkozta az MTI-nek Kiss a díjkiosztó után. „A második futamon a fordított rajtrács szabálya miatt a nyolcadik helyről rajtolok, de hazai pályán nem lehet más a taktika, mint támadni és minél több pozíciót javítani”.

A kamion-Eb Super Racing Fesztivál keretében zajló magyarországi fordulójának második futamát 19 órától rendezik a Hungaroringen.

Az első futam végeredménye:

  1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 25:46,8 perc
  2. Sascha Lenz (német, MAN) 9,339 másodperc hátrány
  3. Jochen Hahn (német, Iveco) 13.511 mp. h.

Forrás: MTI