2024.10.07.

Az F1-es költségplafon áldozatául esett a Williams

Fotó: Williams Racing

Átszámítva többmillió forintos bírsággal sújtották a Williams Forma-1-es csapatát, miután nem tartott be minden, a sorozat költségplafonjára vonatkozó előírást.

A tavalyi évben vezették be a költségplafont, hogy megálljt parancsoljanak a – nagy csapatok esetében – féktelen költekezésnek a Forma-1-ben, mégpedig egy sor előírás kíséretében. Ezek egyikét szegte meg a Williams, így megbüntették a grove-i csapatot. 25 ezer dollárt, átszámítva több mint 9 millió forintot kell fizetnie, mert nem adta le időben, 2022. március 31-ig az éves pénzügyi beszámolóját.

Áprilisban értesítették a Williamst a pénzügyi szabályzat 5.1-es cikkelyének megsértéséről, az alakulat azonban együttműködő volt az egész eljárás során. Azt is elfogadták, hogy május 31-ig pótolják a hiányosságokat, és ezzel együtt – a büntetés felül – az eljárás járulékos költségeit is megtérítsék.

Idén 140 millió dollár, azaz közel 51 milliárd forint áll a csapatok rendelkezésére, de a huszonkettedik verseny miatt további 1,2 millió dollár elköltésére van lehetőségük. Az elmúlt időszakban több csapat vezetője is aggodalmát fejezte ki a költségplafon miatt, mivel az infláció a Forma-1 világát sem kímélte, különösen a logisztikai kiadások ugrottak meg.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt sem tartja kizártnak, hogy versenyeket kell kihagyniuk, hogy beleférjenek a büdzsébe. Eközben a Forma-1 vizsgálja annak lehetőséget, hogy kompenzálják az inflációt, ugyanakkor a kisebb csapatok szerint nem tenne jót a rendszer és a bajnokság jövőjének, ha már a második évben felülvizsgálnák a költségplafont.

A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy egyelőre azt sem tisztázták, milyen szankcióval jár, ha valamelyik csapat nem tudja betartani a felső határt. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke hozzátette: még az sem egyértelmű, milyen büntetés jár „kisebb”, öt százalékon belüli túllépésért.

Forrás: Motorsport.com