Magyar bravúr a spái 24 óráson: beugróként még a dobogóért is harcolt
A gyorsaságimotoros endurance-világbajnokság spái 24 órás versenyét az ötödik helyen fejezte be Kovács Bálint, pedig a magyar versenyzőnek – a korábbi tervekkel ellentétben – a csúcskategóriában kellett helytállnia. A beugrás annyira eredményes volt, hogy egy ponton még a dobogó is közelinek tűnt.
Az ötödik helyen ért célba a Spa-Francorchamps-ban rendezett 24 órás gyorsaságimotoros világbajnoki futamon Kovács Bálint a lengyel Wójcik Racing Team színeiben.
Keddi közleményében a H-Moto Team úgy fogalmazott, Kovács eredménye „az elmúlt évek messze legjobb világbajnoki szereplését is jelenti a magyar motorsportnak”. A 20 éves magyar motorost eredetileg a Superstock 1000-es géposztályba nevezték, de a lengyel csapat egyik versenyzőjének sérülése miatt mégis a Superbike-ban, azaz a hosszútávú-vb királykategóriájában tudott rajthoz állni.
A múlt szombat délután kezdődött és vasárnap délután véget ért egynapos viadalon Kovács a francia Morais Sheridan és a brit Dan Linfoot társaként sokáig még a dobogós helyezésért is harcban volt, az abszolút ötödik hellyel pedig 33 vb-pontot szerzett, ezzel a Wójcik Racing Team a vb-pontverseny kilencedik helyére jött fel.
„Annyi minden történt velem az elmúlt napokban, mintha legalább egy hónapon keresztül versenyeztünk volna Spában” – idézte a közlemény Kovácsot. Hozzátette: amikor átkerült a Superbike-ban induló csapathoz, először meg kellett szoknia a versenymotort, de a folytatásban már gyors és konstans köröket tudott teljesíteni. „A pálya világítása hagyott bőven kívánnivalót maga után, így a csapatvezetés úgy döntött, valamennyien dupla etapot teljesítünk az éjjel, hogy többet tudjunk pihenni. Rám is 38 kör várt, de a fizikai állapotommal nem volt gond, bírtam a terhelést” – mondta Kovács, aki kiemelte, a vasárnap reggeli eső miatt feljöttek harmadiknak, de tudták, hogy a gyári csapatokkal szemben később hátrányban lesznek.
„Én voltam a befejező ember, és elárulhatom, semmihez sem hasonlítható az az érzés, amikor 24 óra elteltével az ötödik helyen célba viszed a motorod. Még most sem hiszem el, hogy ilyen jól szerepeltünk” – jelentette ki a magyar versenyző.
Kelemen Krisztián, a H-Moto Team tulajdonosa „emberfelettinek” nevezte motorosának teljesítményét: „Huszonnégy órát küzdesz magaddal, az elemekkel, a technikával és az ellenfelekkel, de csak a célban derül ki, hogy mit kapsz az élettől cserébe a küzdelemért. Ez a világbajnoki ötödik hely felér a győzelemmel, jó úton járunk, hogy újra nekünk szóljon a himnusz.”
Forrás: MTI