2024.05.19.

Úgy tűnt, kikerül az F1-ből, most bebetonozták Pérezt a Red Bullnál

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Sergio Pérez a tökéletes példa arra, hogyan menekülhet meg a szakadék széléről egy amúgy is jobb sorsra érdemes Forma-1-es pályafutása. Másfél évvel ezelőtt még úgy volt, nem marad hely a mexikóinak a bajnokságban, most azonban hosszabb távon is megalapozhatja jövőjét a Red Bullnál – ami az utánpótlásnak rossz hír. Hírhátterező.

„Szerződéshosszabbítást ért a monacói győzelem” – hozta le több sajtóorgánum is a hírt, miután kedden bejelentették, hogy a Red Bull egészen 2024 végéig meghosszabbította Pérez szerződését. Versenyzőpáros szintjén is ez évek óta nem látott stabilitást jelent majd a csapatnál, hiszen a világbajnoki címvédő Verstappennel még a szezon kezdete előtt aláírták a 2028 végéig szóló szerződéshosszabbítást.

Ugyanakkor a vasárnapi győzelemnek már nem sok köze volt a döntéshez, mivel addigra már a tinta is megszáradt minden papírlapon. Annyira, hogy a leintést követően Pérez még el is szólta magát, amikor annyit súgott Hornernek, hogy „talán túl korán írtam alá”. Igaz, később próbálták azzal eltussolni a kisebb bakit, hogy a mexikói pezsgősüvegre értette, amit mondott, de azóta már ennek ellenkezőjét is elismerték.

„Hihetetlen volt számomra ez a hét: azzal, hogy megnyertem a Monacói Nagydíjat, olyat tettem, amiről minden versenyző álmodik, amit aztán követett a bejelentés, miszerint 2024-ig a csapattal folytatom. Emiatt rendkívül boldog vagyok” – idézi Pérez szavait a Red Bull közleménye. „Büszke vagyok rá, hogy a csapat tagja lehetek, mivel már teljesen itthon érzem magamat. Nagyon jól együtt tudunk dolgozni, ahogyan Maxszal is jó a viszonyom, pályán és azon kívül egyaránt. Ez pedig mindkettőnket segít a fejlődésben.”

A bejelentés kapcsán Horner hangsúlyozta, Pérez fantasztikus munkát végzett, és folyamatosan bizonyítja, hogy nemcsak remek csapatjátékos, de egyre jobban beilleszkedik a csapatba. „Idén újabb lépést tette meg, és jelentősen csökkent a lemaradása Maxszal szemben, amit a dzsiddai pole-ja és a monacói győzelme is bizonyít” – tette hozzá. Az említett fejlődést jól mutatja az is, hogy amíg a tavalyi évet 190 ponttal zárta, idén már hét futam után ennek több mint a felével, 110 egységgel rendelkezik.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

A RacingNews365.com értesülései szerint Pérez ráadásul nemcsak a kétéves bizalmat kapta meg a Red Bulltól, hanem a fizetését is megemelik 2023-tól. Úgy tudni, az eddigi 8 helyett 10 millió dollárt vághat zsebre évente, ami átszámítva 3,7 milliárd forinttal egyenlő.

A szakadék széléről hozta vissza Pérezt a Red Bull

Annak ellenére, hogy hosszú évekig a középmezőny legjobbja volt, 2020 szeptemberében szempillantás alatt vált bizonytalanná Sergio Pérez jövője a Forma-1-ben. Az akkor még Racing Point néven futó Aston Martin ugyanis a mexikói helyett a tulajdonos, Lawrence Stroll fiával, Lance-szel és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel képzelte a folytatást. Pérezt annak időzítése miatt különösen érzékenyen érintette a döntés, mivel őszre a legtöbb csapat már bejelentette 2021-es pilótapárosát.

A szezon utolsó szakaszára azonban kitisztult a kép, és lényegében a Red Bull maradt az egyetlen opció a mexikói számára. A Milton Keynes-i istálló is keresett olyan pilótát, aki amellett, hogy kellően tehetséges, az élcsapatnál való szereplés jelentette teherrel is képes megbirkózni. Daniel Ricciardo 2018 végi távozását követően Pierre Gasly, majd 2019 közepétől Alexander Albon versenyzett Max Verstappen oldalán, de egyikük sem tudta érdemben megközelíteni a holland versenyző teljesítményét.

Pérez még november végén sem tudott semmi biztatóval szolgálni, a bizonytalanság pedig már nemcsak őt frusztrálhatta, hanem a szakértőket és a rajongókat is, főleg azok után, hogy a Szahíri Nagydíjon – 190. versenyén – pályafutása első versenyét is megnyerte, méghozzá úgy, hogy az első körben ütközött Charles Leclerc-rel, amivel a mezőny végére esett vissza.

Végül napokkal a 2020-as idény leintése után derült ki, hogy bizalmat szavaz Péreznek a Red Bull, és miközben Gasly korábban visszakapta ülését az AlphaTaurinál – akkor még Toro Rossónál –, Albont tartalék- és DTM-pilótává fokozta vissza a csapat, így az idei williamses visszatéréséig a brit-thai versenyző kiszorult a Forma-1-ből.

Majdnem beletört a bicskája

Még egy tapasztaltabb versenyzőnek is komolyabb kihívást jelent, ha egy átigazolásnál új környezetbe kerül. Sokan emlegetik Lewis Hamilton csodaszámba menő, 2007-es bemutatkozását, de azt már kevesen veszik számításba, hogy annak a szezonnak egy teljesen új felállással vágott neki a McLaren – két, egymást követő világbajnoki cím után hagyta el ugyanis a Renault-t Fernando Alonso. Az elmúlt évek példái – George Russell és Valtteri Bottas idei remeklését leszámítva – rendre azt mutatják, eleinte nehézkesen illeszkednek be a versenyzők új csapataiknál. Elég csak említeni Ricciardo és a Renault, illetve a McLaren, Sebastian Vettel és az Aston Martin, vagy éppen Carlos Sainz és a Ferrari példáját.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Ebből kiindulva Pérezzel szemben sem lett volna korrekt elvárás, hogy az első pillanattól hozza Max Verstappen szintjét, habár ennek ellenére már harmadik közös időmérőjükön legyőzte a hollandot, még ha csak pár századmásodperccel is. Mindennek ellenére összességében valóban látványos volt a Verstappennel szembeni lemaradása – annak első jeleit, hogy talán mégis jó lóra (illetve – jelen esetben – bikára) tett a Red Bull, Azerbajdzsánban láthattuk, amikor Verstappen defektje és Hamilton hibája után megszerezte első győzelmét az energiaitalosok színeiben. A nyáron azonban jött az újabb hullámvölgy, több esetben is hibázott, és habár hallhatóak voltak a zúgolódások, kivel is pótolhatják 2022-től Pérezt, augusztus végén érkezett az első hosszabbítás híre.

Miközben a tabella élén Hamilton és Verstappen folyamatosan helyet cserélték, a Török Nagydíjtól lényegesen javult Pérez teljesítménye: zsinórban három harmadik és négy negyedik helyet hozott egymás után. A csapatnál is egyre komolyabb elismeréssel beszéltek Pérez teljesítményéről, kiemelve, sokkal otthonosabban érezte magát az autóban a nyári szünet óta. Ettől függetlenül egyre halványultak a Red Bull esélyei a konstruktőri összetettben, így a hangsúly érezhetően az egyéni bajnoki cím sorsára helyeződött át. Annyira, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nyíltan kijelentette: Pérezre is szükség lesz a harcban.

„Checo egy legenda!

Nem is vallott szégyent, mi több, akkor tudott a legtöbbet segíteni Verstappennek és a csapatának, amikor igazán kellett: Abu-Dzabiban. Beáldoztak a mexikóit a tavalyi szezonzárón, hogy Hamilton elé kerüljön azzal, hogy az első etapját megnyújtva a pályán marad. Már a sauberes, mclarenes és Force Indiá-s időkben is Pérez bizonyult a mezőny egyik legkiemelkedőbb gumimágusának, majd olyan védekezést mutatott be Hamiltonnal szemben, amivel valószínűleg vb-címet nyert Verstappennek.

A verseny közben és sikere után Verstappen nem győzött elégszer köszönetet mondani, sőt, ki is jelentette Pérezről, hogy „Checo egy legenda!”. A mexikói hatékony munkájának köszönhetően ugyanis Verstappen két kör alatt – 8 másodperces hátrányt ledolgozva – zárkózott vissza a rajtnál meglógott Hamiltonra. Pérez ennek ellenéren nem ért célba, mivel három körrel a leintés előtt motorhiba miatt kiállt. (Helyesebben fogalmazva inkább kiállíttatta a Red Bull, nehogy pont az ő meghibásodása vezessen egy újabb biztonsági autós fázishoz vagy a meglévő folytatásához.)

„Később beszélnünk kell”

A szerződéshosszabbítást megelőző hetekben, épp a Spanyol Nagydíj után úgy látszott, akár kisebb felszültség is kialakulhat Sergio Pérez és a Red Bull között. Tudniillik, a mexikói hibátlan versenyzésének köszönhetően és Max Verstappen hibájával előnyösebb helyzetbe került, mégsem ő, hanem a világbajnoki címre esélyesebbnek tartott csapattársa nyert Charles Leclerc motorhibája.

„Örülök a csapatnak, de később beszélnünk kell” – mondta Pérez a leintés után, utalva arra, hogy az első körökben előzni nem hagyták, majd alternatív stratégiára helyezték át, pedig elmondása szerint indokolatlan lépés volt. A kamerák és az újságírók előtt persze már óvatosabb fogalmazott a mexikói, folyamatosan a csapat kettős győzelmére kihegyezve a választ.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Ellenben Horner konkrétabb magyarázatot adott a kialakult helyzetre. „Felelősséggel tartozunk azért, hogy mindkét autóval úgy érjünk célba, hogy közben a lehető legtöbb pontot szerezzük. Természetesen Checo nem láthatta verseny közben azt, amit most már tökéletesen: nagyon hosszú etapot kellett volna teljesítenie a közepes gumikon. Közel járt már így is a 30 körhöz, a végén pedig azért hoztuk ki, hogy levédjük [George] Russellt” – mondta a Sky Sports F1-nek nyilatkozva.

Hátulütője is van Pérez megtartásának

Szép és jó, hogy Pérezt – alsó hangon jó szárnysegédként – megtartják a Red Bullnál Verstappen mellett, de joggal merül fel a kérdés, mi lesz így az energiaitalosok versenyzőnevelő programjával? Összesen hét versenyző képviseli jelenleg a Red Bullt a Forma-2-ben és a Forma-3-ban, és ne feledkezzünk meg Pierre Gaslyról sem. Tavalyelőtti és tavalyi teljesítménye alapján sokan Pérez helyett Gaslynak adták volna (vissza) a Red Bull-ülést, még ha az idei formája eddig nem is annyira meggyőző, de könnyen lehet, hogy a mostani bejelentés pontot tehet kettejük kapcsolatának végére. Az általában jól értesült nemzetközi források szinte már tényként tálalják, hogy Gasly a McLarennél folytathatja Lando Norris mellett, míg Daniel Ricciardo talpára útilaput köthetnek az elmúlt másfél, a tavalyi monzai győzelemtől eltekintve nem túl sikeres szezon után.

Fontos szerepe volt még a kérdéskörben Cunoda Jukinak is, aki inkább Honda-, mintsem Red Bull-támogatottként ülhetett be az előző évben újoncként az AlphaTauriba. Még a japán sem értette, miért szavaztak neki bizalmat az idei szezonra is, de 2022-ben amellett, hogy a korábbi autótöréseit nem ismétli meg, tartja a nála jóval rutinosabb Gasly tempóját, mi több, az első hét futam után előtte áll a konstruktőri bajnokságban. Cunoda esetében ezek után a kérdés csak az lehet, mire lesz ez elég a formálisan háttérbe szorított Honda-partnerség mellett, miközben 2026-tól már valamelyik VW-márkával paktálhat le a Red Bull.

Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a következő években a jelenlegi juniorfelhozatalból lesz-e bárkinek valós esélye az élcsapat Forma-1-es autójába ülni, vagy a Red Bull Junior Team újabb Antonio Félix da Costákat fog kitermelni, ipari mennyiségben. Évekkel ezelőtt Da Costa tűnt a legígéretesebbnek a juniorok közül, de nem volt lehetősége a Forma-1-ben bemutatkozni – ellenben bajnoki címet nyert a Forma-E-ben. Helyette Danyiil Kvjat kapta meg az esélyt, akit azóta több ízben, sokszor a lehető legmegalázóbb módon fokoztak vissza, rúgtak ki, majd vettek vissza 2020 végével bezárólag. Az oroszt pedig a jelenlegi favorit, Verstappen, illetve Albon, Gasly és Pérez követte a sorban.

Az azonban biztos, hogy a következő évekre megáll az átjáróház a Red Bullnál, ennek pedig Dennis Hauger, Liam Lawson és Jüri Vips örülhetnek a legkevésbé. Azok, akik abban a helyzetben vannak/voltak, mint egykor Da Costa – különösen Lawson, aki 2021-ben csak a botrányos körítés miatt csúszott le a DTM bajnoki címéről, miközben a Forma-2-ben is nyert futamot. Lehet, hogy minden áldozat hiábavaló volt?

1 thought on “Úgy tűnt, kikerül az F1-ből, most bebetonozták Pérezt a Red Bullnál

Comments are closed.