Nem bírták a gumik, elmaradnak a WTCR futamai a Nordschleifén

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)
Alig több mint egy órával az első futam kezdete előtt erősítették meg, hogy a hétvége korábbi részében elharapodzó gumiproblémák miatt mégsem rendezik meg a túraautó-világkupa (WTCR) németországi versenyeit.
Biztonsági okokból törölték a túraautó-világkupa (WTCR) második fordulójának mindkét szombati futamát a Nürburgringen. A versenysorozat honlapjára feltöltött rövid közleményben nem tértek ki a törlés pontos okára, de minden bizonnyal a csütörtökön és pénteken is jelentkező gumiproblémák miatt döntöttek úgy, hogy nem rendezik meg a két versenyt.
Az időmérő edzésen egyébként Mehdi Bennani végzett az élen, miközben Tassi Attila éppen defekt miatt nem tudott értékelhető időt autózni, míg Rob Huff össze is törte a Zengő Motorsport Cupráját, miután vibrációt érzékelt az abroncsok felől. Michelisz Norbert – legjobb magyarként – a kilencedik idővel zárt.
A világkupában szereplő csapatok közül a Honda, valamint a vk-címvédő Lynk & Co versenyzői küzdöttek komoly gumiproblémákkal, de a japán márka a Goodyear ennek ellenkezőjét állító közleményére reagálva leszögezte, ügyfélcsapatai minden előírást és ajánlást betartottak.
A nemzetközi szövetség (FIA), a WTCR és a hivatalos gumiszállító, a Goodyear képviselői szombat reggel döntöttek úgy, hogy biztonsági okokra hivatkozva nem tartják meg a szezon harmadik és negyedik futamát a csaknem 26 kilométeres Nordschleifén.
„Csalódott vagyok, nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, különösen úgy, hogy ez a probléma minket már tavaly is érintett, kétszer a futamomat is befolyásolta, és pontokat veszítettünk miatta” – mondta az MTI-nek Michelisz, a Hyundai 2019-es vk-győztese, aki kiemelte, sem ő, sem csapattársa, Mikel Azcona nem tapasztalt most hasonló gondokat az abroncsokkal. „Persze nem biztos, hogy birtokában vagyok minden információnak, de a magam részéről szívesen versenyeztem volna, úgyhogy megértem, ha a szurkolók csalódottak, én is az vagyok” – fogalmazott a 37 éves pilóta.
A Zengő Motorsport Cuprájával induló Nagy Dániel szintén az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy nekik is voltak gondjaik a gumikkal, de egyik sem „robbant szét”, vagy lett defektes. „Általánosságban az volt a probléma, hogy bármilyen gumit is raktunk fel az autóra, nagyjából egy kör alatt annyira elhasználódott, hogy erős vibrációt érzékeltünk, és onnantól kezdve használhatatlan volt az abroncs. Tulajdonképpen fél kör alatt eldeformálódott a futófelület” – mondta Nagy. „Szerettem volna versenyezni, megvolt már a tervem arra is, hogyan javítok pozíciókat, de valóban túl sok volt a probléma ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk rajthoz állni” – tette hozzá.
A túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonja június 11-12-én, a Hungaroringen folytatódik, a nézők számára ingyenes Super Racing Fesztivál keretében.
Forrás: Braking News Motorsport, MTI
1 thought on “Nem bírták a gumik, elmaradnak a WTCR futamai a Nordschleifén”
Comments are closed.