2024.10.07.

Tassi Attila eddig a leggyorsabb a Nordschleifén

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Az első edzésen Yann Ehrlacher, a másodikon azonban már Tassi Attila végzett az élen a WTCR németországi hétvégéjén. Michelisz Norbert érdemi kör nélkül nyitotta a napot, de az esti gyakorláson már ő is az élbolyban volt.

Jelentősen megpakolták a Hondákat a Nordschleifére, a Lynk & Có-k pedig alapjáraton nehezek, mégis ez a két márka zárta a legeredményesebben a csütörtöki szabadedzéseket a túraautó-világkupa (WTCR) németországi hétvégéjén. Az első edzésen a kétszeres címvédő Yann Ehrlacher volt a leggyorsabb, 8:54.143-as idejével azonban kevesebb mint egy tizedmásodpercet adott márkatársának, Santiago Urrutiának a több mint 25 kilométeres körön.

A Lynk & Co párosa mögé Mikel Azcona ért oda a harmadik helyre, miközben Michelisz Norbert tiszta kör hiányában csak a 17. lett. Ellenben a Zengő Motorsport Cuprájával Rob Huff autózott egy negyedik időt, ráadásul csapattársa, Nagy Dániel is az első tízben végzett, kilencedikként. Kettejük közé három audis (Mehdi Bennani, Gilles Magnus és Nathanaël Berthon), valamint a négyszeres világbajnok Yvan Muller ékelődött be, az első tízbe még Tom Coronel fért be.

Első blikkre nagyon is betett a plusz 40 kiló a Hondáknak, mivel a Münnich Motorsport és az Engstler Motorsport versenyzői is a legjobb tízen kívül végeztek – Tassi Attila például a 14. helyen kezdett, ráadásul az utolsó percekben Esteban Guerrieri a szalagkorlátot is érintőre vette, miután elvesztette az irányítást az autó felett az Adenauerben. A második edzésre azonban sokat javultak a hondások, különösen Tassi, aki a nap leggyorsabb körét is megfutotta 8:52.201-gyel. A magyar versenyző mögött több mint fél másodperces lemaradásban lett második Bennani, őket Ehrlacher követte harmadikként.

Második nekifutásra már Michelisznek is összejött a tiszta mért kör, ami az ötödik helyre volt elég, de csak 35 ezreddel elmaradva Azconától. Mögöttük Guerrieri, Thed Björk, Berthon és Muller tették teljessé az első tíz sorrendjét. Ugyanakkor a Zengő Motorsport pilótái rontották az FP1-es idejükhöz képest, így Huff a 12., Nagy a 14. helyen zárta a napot, miközben gumiproblémák miatt Urrutia egyáltalán nem futott mért kört, ahogyan Néstor Girolami sem. Persze, benne van ilyenkor a pakliban, hogy nekik sem volt tiszta körük, netalán használt gumikon futottak.

Mivel ezen a hétvégén a túraautó-világkupa a nürburgringi 24 órás betétprogramjaként funkcionál, már péntek 13 órakor sor kerül az időmérő edzésre, amit a két futam követ szombaton, 10 órás és 12:35-ös kezdéssel. Rossz hír azonban a nézők szempontjából, hogy élőben csak az első futamot közvetítik, azt is az Eurosport 2-n, ugyanis a Giro d’Italiához és Roland Garroshoz kötődő szerződéses kötelezettségek miatt minden más az Eurosport.hu fizetős felületére szorult.

Az első szabadedzés végeredménye:

  1. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co, Lynk & Co) 8:54.143
  2. Santiago Urrutia (francia, Cyan Performance Lynk & Co, Lynk & Co) 8:54.242, +0.099 mp.
  3. Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 8:54.645, +0.502 mp.
  4. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport, Cupra) 8:55.169, +1.026 mp.
  5. Mehdi Bennani (marokkói, Comtoyou Team Audi Sport, Audi) 8:55.639, +1.496 mp.

    9. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport, Cupra) 8:58.626, +4.483 mp.
    14. Tassi Attila (magyar, Liqui Moly Team Engstler, Honda) 9:06.762, +12.619 mp.
    17. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 10:23.680, +1 p. 29.537 mp.

A második szabadedzés végeredménye:

  1. Tassi Attila (magyar, Liqui Moly Team Engstler, Honda) 8:52.201
  2. Mehdi Bennani (marokkói, Comtoyou Team Audi Sport, Audi) 8:52.748, +0.547 mp.
  3. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co, Lynk & Co) 8:53.329, +1.128 mp.
  4. Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 8:53.630, +1.429 mp.
  5. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) 8:53.665, +1.464 mp.

    12. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport, Cupra) 8:58.616, +6.615 mp
    14. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport, Cupra) 9:03.780, +11.579 mp.

A teljes eredménylista ide kattintva tekinthető meg!

1 thought on “Tassi Attila eddig a leggyorsabb a Nordschleifén

Comments are closed.