2024.04.18.

Titkos teszttel készül a visszavágóra a Ferrari

Fotó: Studio Colombo / Pirelli F1 Media

Amennyire lehetett, próbálta titokban tartani monzai kiruccanását a Ferrari, de nem járt sikerrel – egy fotó is kiszivárgott. Úgy tudni, a Forma-1-es Spanyol Nagydíjra szánt fejlesztéseket próbálgatták az olaszok.

Valósággal lehetetlen volt megközelíteni pénteken a Forma-1-es Olasz Nagydíj helyszínét, mivel a monzai pályát egész napra kibérelte a Ferrari. A konstruktőri bajnokságban vezető olasz istálló a Motorsport.com információi szerint az egyik forgatási napját használta fel, aminek keretében Charles Leclerc már az F1-75 továbbfejlesztett változtatát próbálhatta ki.

Az éllovas monacói a délelőtti órákban rótta a köröket, de közben mindent megtettek annak érdekében, hogy elzárják a monzai aszfaltcsíkot a kíváncsi szemek elől. Ugyanakkor a legelrettenthetetlenebb rajongók igyekeztek minél közelebb férkőzni, ám az idei autóról mindössze egy kémfotót sikerült készíteni – azon sem látszanak a részletek a pályát övező korlátok miatt.

Persze a hivatalos magyarázat is megállja a helyét, hiszen az orosz-ukrán háború miatt szakított a Ferrari a Kasperskyvel, és ezért a vírusirtó gyártó vállalat logói nélkül is újra el kellett készíteni bizonyos promóciós anyagokat. (Idei első filmes napjára még a háború kirobbanása, egyúttal a barcelonai tesztek előtt kerített sort a gárda.)

Egy-egy forgatási napon összesen 100 kilométer megtételét engedélyezik az F1-es csapatoknak, ami Monzában 17 körrel egyenlő. Sokan nehezményezték, amiért ennyire titkolózva bonyolította le második, egyben utolsó, még az idei autóval teljesített filmes napját a Ferrari, de az elmúlt években is köztudottan bejáratás és adatgyűjtés volt a hasonló napok egyik ki nem mondott célja.

Erre keresi a válaszokat a Ferrari

Erősen kezdte ugyan az idei évet a Ferrari, az első versenyek után, főleg az Imolában bevetett fejlesztési csomaggal rohamosan elkezdett zárkózni a Red Bull, sőt, az utóbbi két alkalommal versenytempóban határozottan jobbnak is bizonyult. Az energiaitalosok RB18-as modellje alacsonyabb légellenállásának köszönhetően az egyenesekben és a gyors, adott esetben padlógázas kanyarokban nyer sokat.

„Kicsit több leszorítóerőt használunk, emiatt az egyenesben nincs meg a tempó, de általában a kanyarokban többet nyerünk”magyarázta csapata helyzetét Mattia Binotto. „Miamiban ez volt a helyzet például az 5-6-7-es kanyarokban, viszont a nagyon lassú, 11-12-13-as kanyarokban talán nem így volt. Ebből a szempontból nagyon jó a Red Bull, mert közepes gumikon ugyanolyan gyorsak tudnak lenni a lassú kanyarokban, mint mi.”

„Ennek az okát még meg kell értenünk. Szerintem ez amiatt lehet, hogy az elmúlt versenyekre a Red Bull olyan fejlesztésekkel érkezett, amik egyszerűen gyorsabbá tették az autót” – tette hozzá a Ferrari csapatfőnöke.

Vele ellentétben Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője úgy véli, összességében minimális a különbség a két autó között, minden az apró részleteken dől el. „Körről körre változik, szerintem nagyon szoros” – mondta Horner. „Mi nagyon alacsony leszorítóerővel mentünk, ők pedig nagyon naggyal, és a mi beállításunk működött.”

A Forma-1-es világbajnokság a jövő héten folytatódik a Spanyol Nagydíjjal. Az egyéni pontversenyben 19 ponttal vezet Leclerc a címvédő Max Verstappen előtt, holott ez a különbség kétszer annyi is volt. Hasonló szorossággal alakul a csapatbajnoki összetett állása is, mivel a Ferrari már csak 6 egységgel előzi a Red Bullt.