Bekeményít a Ferrari, félig új autót kaphatnak Vettelék
Európába érkezve, illetve visszatérve fontos szakaszához érkezik fejlesztések szempontjából a 2022-es Forma-1-es szezon. Nagy változásokat ígér a Ferrari, de az Aston Martinnál sem nézik ölbe tett kézzel az eddigi kudarcot.
Jellemzően vízválasztó szokott lenni a Forma-1-es erősorrend kialakulásában a Spanyol Nagydíj, hiszen a legtöbb csapat ekkorra időzíti első nagyobb fejlesztési csomagját. A várakozások szerint a Ferrari első komolyabb fejlesztései Barcelonában debütálnak, amiktől azt remélik az olaszok, nyerhetnek néhány tizedmásodpercet a Red Bull-lal szemben – írja a The Race.
A portál cikke szerint ismét új padlólemezzel rukkol elő a maranellói istálló, amitől nemcsak a delfinezés mérséklődését várják, de azt is, hogy az F1-75 alacsonyabb hasmagassággal is versenyképes legyen. Láthatóan takarékosabban bánt eddig a puskaporral a Ferrari, hiszen a Red Bull már a második teszten jelentősebb aerodinamikai és súlymegtakarítási célú változtatást vetett be. Olyannyira nagy elánnal vezette be fejlesztéseit, hogy a Red Bull már a jó részét el is szórta az erre szánt költségvetésnek, legalábbis a Ferrari szerint.
„A következő versenyeken leginkább rajtunk fog múlni, mennyit tudunk fejlődni” – jelentette ki az újítások kapcsán Mattia Binotto, az istálló csapatfőnöke. „Azt gondolom, nem meglepetés, ha azt mondom, hogy Barcelonában olyan csomagunk lehet, ami fontos lesz számunkra. Mint mindig, úgy most is remélem, hogy a várakozásoknak megfelelően fog működni, és így elkaphatjuk a Red Bullt.”
A 2022-es szezont összességében a Ferrari kezdte jobban, a kezdeti, főleg megbízhatóságból fakadó különbséget azonban gyorsan ledolgozta a Red Bull. Ebben kulcsszerepet játszott a Milton Keynes-iek imolai fejlesztési csomagja, amivel úgy tudni, számottevően sikerült faragni a túlsúlyos RB18 össztömegén. Binotto szerint ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a Red Bull körönként néhány tizeddel gyorsabb a Ferrarinál. A csapatfőnök megjegyezte azt is, hogy Miamiban a tervezettnél nagyobb leszorítóerővel mentek, mert az aszfalt felülete miatt nem merték megkockáztatni az alacsony légellenállású hátsó szárnyat.
„Félig új” autót ígérnek Vetteléknek
Ilyenkor pedig nemcsak az élmezőnyben, hanem a hátsóbb régiókban is nagy a nyüzsgés: a finoman szólva rosszul sikerült szezonkezdet után komolyabb volumenű fejlesztéscsomag bevetése előtt áll az Aston Martin. Mint arról az Auto Motor und Sport értesülései alapján a PlanetF1.com ír, Barcelonában láthatóan más lesz majd az AMR22 – úgy tudni, több módosítással, például a hátsó rész keskenyebb kialakításával és a szélesebb oldalszekrényekkel is inkább a Ferrarira próbál hajazni.
Ugyanakkor a német portál hozzáteszi, nem biztos, hogy időben el is készül a frissített változat, mivel a csapatot anyaghiány hátráltatja. Emiatt lehetséges, hogy ha élesben be is mutatkozik az egyik csomag, azt csak az egyik versenyző próbálhatja ki. A csapat viszont váltig állítja, hogy megéri várni a „félig új” autóra, mivel az megoldást jelenthet például a delfinezésre, emellett kiaknázhatják az AMR22 eddig rejtve maradt potenciálját is.
Sebastian Vettel és Lance Stroll párosa az év első három versenyén egyáltalán nem szerzett pontot, az imolai dupla pontszerzéssel sikerült valamelyest szépíteni a mérlegen. Az Aston Martin azonban így is csak a konstruktőri tabella kilencedik helyéről várhatja a szezon európai szakaszát.
1 thought on “Bekeményít a Ferrari, félig új autót kaphatnak Vettelék”
Comments are closed.