2024.10.03.

Vettel az IndyCar felé kacsintgat?

Fotó: Glenn Dunbar / Motorsport Images (Aston Martin F1 Team)

Szívesen biztosítana tesztlehetőséget az egyik IndyCar-csapat Sebastian Vettel számára, ráadásul úgy tűnik, nem is közömbös iránta a négyszeres Forma-1-es világbajnok.

Az első Miami Nagydíj alatt jegyezte meg Sebastian Vettel, Miami utcái helyett szívesebben versenyezne olyan klasszikus tengerentúli helyszíneken, mint például a Road Americán. Miután gondolatait egy IndyCar-blogger felkapta a közösségi hálón, Graham Rahal rögtön felvetette, ha igent mond rá, szívesen leszervez Vettelnek egy IndyCar-tesztet azon a pályán. Tweetjére a családi csapat, a Rahal Letterman Lanigan Racing társtulajdonosa, a háromszoros amerikai open-wheel-győztes Bobby Rahal is reagált. „Seb, megállapodhatunk, ha szeretnéd” – írta.

A miami F1-es futam leintése után ezzel kapcsolatosan feltett kérdésre felelve Vettel egyáltalán nem adott elutasító választ. „Nagyszerű pálya, szóval meglátjuk” – mondta az Aston Martin németje.

Hétfőn, a Motorsport.com-nak nyilatkozva ráadásul Bobby Rahal megerősítette, komolyak a szándékai a Vettel-teszt kapcsán. „Most ugyan nincs rá lehetőségünk, de miért ne? Jobb helyszínen nem is lehetne megmutatni, milyen az IndyCar, ahogyan a Road Americát sem lehetne mással jobban bemutatni, mint egy IndyCar-autóval. Szívesen fogadom, mit gondol erről Vettel” – fejtette ki. A korábbi Indy 500-győztes hozzátette: sok európait nem vonz az oválversenyzés, de Vettel még mindig csak a harmincas éveinek közepén jár, így rengeteg ideje van rá, hogy más sorozatokban is kipróbálja magát.

Graham Rahal. Fotó: Chris Jones / Penske Entertainment (IndyCar Media)

Hosszabb távon attól sem zárkózik el, hogy csak az épített és utcai pályákon versenyezzen náluk Vettel, igaz, ehhez sok mindennek kell összeállnia. A legendás versenyző elmondása szerint az RLLR nincs olyan helyzetben, mint például az Ed Carpenter Racing, ahol a névadó-csapattulajdonos az oválfutamokon külön autót indíthat magának.

Azt azonban hozzátette, hogy a szabályok szerencsére elég rugalmasak a versenyzők tesztelésére nézve. Ezt kihasználva a tavalyi szezon vége óta öt versenyzővel tesztelt a csapat, köztük két korábbi F1-es pilótával, Nico Hülkenberggel és Stoffel Vandoorne-nal, de a Forma-2 és a Forma-E bajnoka, Nyck de Vries is lehetőséget kapott.

Vettel feltámadhatna az IndyCarban?

Vettel 2007 óta versenyez a Forma-1-ben, négy világbajnoki címét a Red Bull-lal szerezte 2010 és 2013 között. 2015-re átigazolt a Ferrarihoz, de nem sikerült megismételnie összetettbeli sikerét, majd 2020 végén az olasz csapattól is távoznia kellett. Az ötvenháromszoros nagydíjgyőztes pedig a szebb napokat is látott Aston Martinnal jobb eredményekre esélytelen, emiatt az utóbbi hetekben inkább az év végi visszavonulásáról pletykáltak. Éppen emiatt gondolja úgy Rahal, hogy a német újjászülethetne a tengerentúlon.

„Az IndyCar új löketet adna egy olyan srácnak, mint Seb, mert a siker itt inkább tőle függ, nem a technikától. Ezt nem tudhatom biztosan, de ezen bárki elgondolkozhat. Most viszont Vettelről van szó, aki jöhetne az IndyCarba, de lehet, hogy egyáltalán nem is érdekli a dolog. Mindenesetre örülnék neki, ha tesztelné az autónkat. Abban pedig igaza van, hogy ehhez remek kiindulópont lenne a Road America” – zárta gondolatait az idősebbik Rahal.