Kettős Honda-siker a WTCR-nyitányon, pofozták Micheliszéket

Fotó: Antonin Vincent / DPPI (FIA WTCR Media)
Változatlan maradt a sorrend a pau-i vonatozásban a WTCR szezonnyitó futamán, így Néstor Girolami győzelmével kezdődött a 2022-es idény. A magyarok közül Tassi Attila rajtolt a legjobban, végül ő volt az, aki nem szerzett pontot.
Nyárias idő fogadta a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnyét a franciaországi Pau utcáin, az első, 30 perces + 1 körös versenyt pedig a két Münnich-Honda kezdhette az első sorból. Néstor Girolami vezetésével hibátlan rajtot produkált az élmezőny, így a sorrend változatlan maradt: honfitársa, Esteban Guerrieri, illetve a Lynk & Có-s Yvan Muller fordult el az argentin mögött a célegyenes végén.
Ami a magyarokat illeti, Tassi Attila három pozíciót is javított jó rajtjának köszönhetően, míg Michelisz Norbert összeakadt Gilles Magnusszel. A 2019-es vk-győztes versenyző nem díjazta a belga Audi-pilóta agresszív megmozdulását, amit a rádión egyenesen „őrültnek” nevezett. Valószínűleg meg is sérült a Hyundai a kontakt következtében, így Michelisz sokáig csak a 11. helyet tudta tartani Magnus mögött.
Komolyabb izgalmakkal nem szolgált a folytatásban az első futam, leszámítva azt, hogy a 8. körben Ma Csing-hua egy rámenős manőverrel előzte vissza Tassit, aki emiatt leszorult a pályáról, majd a kilencedik helyre esett vissza. Ugyanebben a bolyban az utolsó körökben volt némi kavarodás: miután nem tudta megelőzni a címvédő Yann Ehrlacher-t, egy defekt miatt elkezdett visszalassulni Nathanaël Berthon, ám a francia kicsit sem volt előzékeny. Fel is tartotta a mögötte érkező Mikel Azconáékat, aminek újabb koccanás lett a vége – ennek eredményeként az audis és Tassi is a bokszba hajtott a kör végén.
Azcona az utolsó körben még nekiveselkedett Ma megelőzésének, de nem járt sikerrel. Berthon kiválásával az első három helyen sem történt változás: Girolami simán nyerte az idénynyitót Guerrieri és Muller előtt. Ehrlacher a negyedik helyen kezdte az évet, mögötte Ma, Azcona, Santiago Urrutia és Magnus futott be. A kiesések révén Micheliszt végül kilencedikként intették le, de az ő szempontjából fontosabb a második versenyt, mivel annak a fordított rajtrácsos szabály értelmében az élről vághat neki. Pontszerzéssel indította első teljes WTCR-szezonját Nagy Dániel, aki a Zengő Motorsport Cuprájával csapattársa, Rob Huff mögött, a 13. helyen fejezte be a versenyt.
A második futamra magyar idő szerint 17:10-kor kerül sor, magyarországi televíziócsatorna viszont ezúttal sem közvetíti élőben az eseményeket. Helyette az Eurosport.hu-n, illetve a csatorna applikációjában lesz elérhető a verseny magyar kommentárral, de ennek feltétele az előfizetés.
Az első futam végeredménye:
- Néstor Girolami (argentin, Münnich Motorsport, Honda) 23 kör
- Esteban Guerrieri (argentin, Münnich Motorsport, Honda) +1,239 mp.
- Yvan Muller (francia, Cyan Racing Lynk & Co, Lynk & Co) +2,314 mp.
- Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co, Lynk & Co) +2,991 mp.
- Ma Csing-hua (kínai, Cyan Performance Lynk & Co, Lynk & Co) +6,001 mp.
…
9. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai) +11,178 mp,
12. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport, Cupra) +12,672 mp.
13. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport, Cupra) +14,682 mp.
Tassi Attila (magyar, Liqui Moly Team Engstler, Honda) nem ért célba
A teljes eredménylista ide kattintva tekinthető meg!
1 thought on “Kettős Honda-siker a WTCR-nyitányon, pofozták Micheliszéket”
Comments are closed.