Verstappen legyűrte a Ferrarikat, győzött Miamiban

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
Még a biztonsági autó sem zavarta meg abban Max Verstappent, hogy megnyerje a Forma-1 történetének első Miami Nagydíját. Kétszer is megmérkőzött az élről rajtoló Charles Leclerc-rel, de futamgyőzelmek tekintetében már a Red Bull címvédője áll jobban.
A megszokotthoz képest két autóval kevesebb állhatott fel a rajtrácsra az első Forma-1-es Miami Nagydíj előtt, mivel Lance Stroll és Sebastian Vettel is csak a bokszból vághatott neki az 57 körös távnak. Mindkét Aston Martin-pilóta esetében ráadásul ugyanaz a probléma merült fel: az üzemanyag hőmérséklete nem érte el az előírt minimumot, ezért azt fel kellett melegíteni.
A piros lámpák kialvását követően a pole-ból jól jött el Charles Leclerc, így megőrizte a vezetést, mögötte azonban Max Verstappen körbeautózta Carlos Sainzot a 2-es kanyarban. A Ferrari spanyol pilótája mellett Lewis Hamilton volt a rajt másik vesztese, aki a hatodikról a nyolcadik helyre esett vissza a Mercedesszel, miután Pierre Gasly és a 11. rajtkockából óriásit rajtoló Fernando Alonso is elé férkőzött.
Mint az a visszajátszásból kiderült, Alonso össze is ért Hamiltonnal a rajt után, de nem sérült meg a hétszeres világbajnok autója. A harmadik körben viszont a brit vissza is szerezte a pozíciót korábbi csapattársától, miközben az élen 1-1,5 másodperc körül stabilizálódott a különbség Leclerc és Verstappen között.
Leclerc autóján azonban hamar kopni kezdtek a gumik, és ezt kihasználva Verstappen a 8. kör elején átvette a vezetést. A monacói vb-éllovas ezután megpróbált visszatámadni, de a holland nem hagyott rá lehetőséget, majd le is szakította ellenfelét. Folyamatosan nőtt a különbség kettejük között a kiállásokig, melyekre a 25-26. kör környékén került sor.
A biztonsági autó sodorta veszélybe Verstappen sikerét
Sergio Péreznek adódtak még motorerőbéli gondjai a futam első felében, ami miatt értékes másodperceket veszített Sainzcal szemben a harmadik helyért folytatott csatában. Igazi fordulatra azonban a 41. körig kellett várni: miután a kör elején koccant Alonsóval, a pályáról lecsúszó Gasly összeakadt Lando Norrisszal. Több fordulatot is megtett a pálya közepén a McLaren, de szerencsére nagyobb baleset nem lett belőle.
A biztonsági autót viszont így is pályára kellett küldeni, mellyel Pérez és az első etapját elnyújtó Russell járt igazán jól. Az újraindításnál Leclerc Verstappen nyomában maradt, ahogyan Pérez is üldözte Sainzot – előzni azonban egyikük sem tudott, pedig a mexikói még egy optimista féktávot is bevállalt a célegyenes végén. Így nem is változott a sorrend a leintésig, ami Verstappen idei harmadik és karrierje 23. győzelmét jelentette. A holland mögött Leclerc és Sainz végzett még a dobogón, ezzel a monacói vb-éllovas előnye 19 pontra csökkent.
Hátrébb is eseménydúsan alakultak az utolsó körök, aminek köszönhetően George Russell jött fel az ötödik helyre. Ebben viszont közrejátszott, hogy a kopottabb gumikon egyszer Valtteri Bottas érintőre vette a falat az Alfa Romeóval, így a brit mellett Hamilton is megelőzte. A pontszerző zóna Esteban Oconnal, Fernando Alonsóval, tehát a két alpine-ossal és a williamses Alexander Albonnal lett teljes. Sokáig úgy tűnt, hogy megszerezheti első F1-es pontját Mick Schumacher, de az 1-es kanyarban összeakadt Sebastian Vettellel, ezzel mindkettejük futamát tönkretéve.
Az idei világbajnokság két hét múlva, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.
A Miami Nagydíj végeredménye:
Az egyéni bajnokság állása (5/22 futam után):
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 104 pont
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 85 pont
- Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 66 pont
- George Russell (brit, Mercedes) 59 pont
- Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 53 pont
A csapatbajnokság állása (5/22 futam után):
- Ferrari 157 pont
- Red Bull 151 pont
- Mercedes 95 pont
- McLaren 46 pont
- Alfa Romeo 31 pont
2 thoughts on “Verstappen legyűrte a Ferrarikat, győzött Miamiban”
Comments are closed.