2023.11.30.

Verstappen hibája után a Ferrarié az első sor Miamiban

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A Ferrari kettős sikerét hozta a Forma-1-es Miami Nagydíj kvalifikációja, de a Q3 elején favoritnak tűnő Max Verstappen közvetlenül Charles Leclerc és Carlos Sainz mögül várhatja majd a rajtot. Több nagy név is elvérzett, de a piros zászlót megúszta a mezőny.

Csak 19 versenyző vághatott neki a Forma-1-es Miami Nagydíj időmérő edzésének, miután a harmadik szabadedzésen elszenvedett balesete után Esteban Ocon a garázsban maradt. Az Alpine franciáján kívül tehát még négyen búcsúztak a Q1-ben, és ugyan sokáig úgy tűnt, Lewis Hamilton közöttük lesz, végül egy erős körrel továbbjutott. Kevin Magnussennek azonban ez nem sikerült, ahogyan Csou Kuan-jünek, Alexander Albonnak és Nicholas Latifinek sem.

Az élbolyt a Ferrari és a Red Bull versenyzői alkották, de a Q1-ben és a Q2-ben is Charles Leclerc zárt az élen – utóbbi esetben Max Verstappen és Lando Norris zárt a monacói mögött. Kiesések szempontjából nagyobb meglepetésekkel szolgált az időmérő második szakasza, elvérzett ugyanis Fernando Alonso, George Russell és Sebastian Vettel is, pedig mindhármuknak lett volna esélye a Q3-as szereplésre. Velük együtt Mick Schumacher és Daniel Ricciardo is kiesett.

Mindkét Ferrari-pilóta 1:29.0-s idővel kezdett a Q3-ban, de Verstappen náluk is gyorsabbnak bizonyult, és 1:28.991-gyel az élre tört a holland. Utolsó körébe azonban belehibázott a címvédő, így elvette a körét, ezt pedig kihasználták a Ferrarinál. Leclerc és Carlos Sainz is átugrotta őt, ennek köszönhetően a monacói pályafutása 12. és idei harmadik rajtelsőségét gyűjtötte be, közel kéttizeddel megelőzve a csapattársat.

Verstappennek ezek után be kellett érnie a harmadik hellyel, ugyanakkor néhány pillanatig még a Red Bull második sora is veszélybe került, de végül Sergio Pérez visszakaprintotta a negyedik helyet Valtteri Bottastól. Az Alfa Romeo finnje viszont így is megelőzte korábbi csapattársát, Hamiltont, akit Pierre Gasly, Norris, Cunoda Juki és Lance Stroll követett az első tízben.

Közép-európai idő szerint vasárnap 21:30-kor kezdődik a Miami Nagydíj, az 57 körös futamot az M4 Sporton követhetjük élőben.

Az időmérő edzés végeredménye: