2024.10.07.

Itt az F1 új ötlete: már jövőre jöhet az átalakított időmérő

Fotó: Steven Tee / LAT Images (Pirelli)

Sajtóértesülések szerint átalakítanák a Forma-1-es időmérő edzések menetét, kísérleti jelleggel már a következő idényben életbe léphetnek a módosítások.

Annak ellenére, hogy az elmúlt években egyik ötlet sem aratott osztatlan sikert, a Forma-1-ben továbbra is megreformálnák a versenyhétvégéket. A The Race információi szerint ismételten az időmérő edzés lebonyolításán változtatnának, és két versenyhétvégén már 2023-ban kipróbálnák az újításokat.

Továbbra is megmaradna a 2006 óta használt Q1-Q2-Q3 lebontás, az egyes szegmensekben azonban csak egyféle gumikeveréket lehetne használni. Az első szakaszban a kemény, a másodikban a közepes, a harmadik etapban pedig a lágy gumik lennének kötelezőek, így elősegítve a gumispórolást. Az F1 Bizottság hét eleji ülésén ugyanis azt is elfogadták, hogy a jövőben 13-ról 11-re csökkentenék az adott versenyhétvégén felhasználható gumiszettek számát.

Ezeken a „próbahétvégéken” ráadásul nemcsak a szettek számában, hanem azok összetételében is módosulna a gumielosztás. Minden csapat autónként maximum három szett kemény, négy garnitúra közepes és négy szett lágy gumiból gazdálkodhatna. Vagyis miközben a kemény és közepes keverékű gumik száma nő, a lágyaké drasztikusan – három szettel – csökken.

A Forma-1 vezérkara leszögezte azt is, hogy a jövőben is várhatóak hasonló, a versenyhétvége-lebonyolítást érintő kísérletek, mivel valós adatok és tapasztalatok nélkül nem akarnak változtatni. Ugyanígy mutatkozott be tavaly a sprint(kvalifikáció), ami habár a mai napig eléggé megosztó, jövőre már hat nagydíjon tartanák meg. Csakis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) húzhatja keresztül a számításokat, és a jelek szerint egyelőre nem is bólint rá.

Az elmúlt évtizedben nem ez volt az egyetlen próbálkozás az időmérő edzés izgalmasabbá tételére: 2016 elején ennek jegyében tették próbára az eliminációs formulát. A pályán való aktivitást növelvén az egyes szakaszokban folyamatosan (egy meghatározott ponttól 90 másodpercenként), egyesével estek ki a versenyzők. A kísérlet azonban már az első hétvégén csúfos kudarcot vallott, és ugyan kapott még egy esélyt, utána végleg elvetették.