2024.10.03.

Marad a Zengő Motorsport a WTCR-ben, magyar versenyzője is lesz

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Szinte az utolsó utáni pillanatban biztossá vált a Zengő Motorsport indulása is a túraautó-világkupa (WTCR) 2022-es szezonjában. Az eddigi négy helyett azonban csak két Cuprát indít a magyar csapat, a világbajnok Rob Huff-fal, illetve Nagy Dániellel.

A túraautó-világkupa idei szezonjának jövő hétvégi rajtja előtt sokáig kérdéses volt a Zengő Motorsport szereplése, az utóbbi hetekben már-már reménytelennek tűnt a magyar csapat helyzete. Ennek ellenére Xavi Serra, a Cupra technikai igazgatója pár napja, a TouringCarTimes hasábjain arra utalt, ha marad is a márka WTCR-ben, Zengő Zoltán alakulata lesz az ügyfélcsapata. Érdekes vonatkozása még az interjúnak, hogy a Cupra szép lassan felszámolja valamennyi benzines projektjét, teljesen átállva az elektromos hajtásra.

Pénteken azonban bejelentették, hogy idén Rob Huffot és Nagy Dánielt indítja a WTCR-ben a Zengő Motorsport, azaz volt ára a maradásnak, ugyanis az eddigi négy helyett két Cuprával folytatják. A 2012-es túraautó-világbajnok már tavaly is része volt a csapat felállásának, míg Nagy az ETCR-ben versenyzett – a WTCC és a TCR 2018-as egyesülése óta pedig először kap lehetőséget arra, hogy teljes idényt fusson világsorozatban.

„Nem akarok abba belemélyedni, mire lehetünk képesek, azt meglátjuk majd a végén, ugyanakkor nagyon magabiztosak vagyunk a versenyzőinkkel” – idézi a bajnokság közleménye Zengő Zoltán szavait. „Huffy révén tapasztalatunk, tehetségünk és tudásunk is van, miközben tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet az autóból, illetve önmagából. Ezzel egyidőben Danit is motiválni fogja, illetve segíti majd a fejlődésben. Úgy gondoljuk, nagyon jó felállásunk van egy korábbi világbajnokkal és egy fiatal, magyar tehetséggel” – tette hozzá a csapatfőnök, megjegyezve, reméli, két autóval fókuszáltabban tudnak majd dolgozni.

„Tudjuk, hogy képesek leszünk fókuszálni arra, amin az előző években dolgoztunk. Ezzel együtt szeretnénk megmutatni és bebizonyítani, hogy a tavalyi szocsi szezonzárón elért eredményeink nem a véletlen műve volt.”

Rob Huff és Nagy Dániel | Fotó: Kováts Olivér / Braking News Motorsport

A 42 éves Huff is bízik a Zengő Motorsportban, illetve az autóban, ugyanakkor elmondta, hogy „Zengővel mindketten elég öregek és elég bölcsek vagyunk, és elég tapasztalatunk van ahhoz, hogy tudjuk, nehéz lesz a szezonkezdet, mert elég későn álltak össze a dolgok”, szerinte ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne esélyük a szezon folyamán.

Hogy mennyire az utolsó pillanatban állt össze a Zengő Motorsport WTCR-projektje, mi sem bizonyítja jobban, hogy Nagy Dániel alig néhány napja kapta a felkeresést. „Néhány éve már arra vártam, hogy teljes WTCR-szezont fussak, de eddig sosem jött össze. Már azt gondoltam, hogy idén sem sikerül, és úgy döntöttem, hogy nem is próbálkozom, majd jött a hívás régi jó barátomtól, Zengő Zoltántól…” – mondta a 24 éves versenyző, akinek az idei célja, hogy legalább egy versenyt nyerjen.

A 2021-es kvartettből tehát egyedül Huff maradt a csapat kötelékében, és miután kiderült, hogy Mikel Azcona a Hyundai ETCR- és WTCR-, Jordi Gené pedig az EKS ETCR-versenyzője lesz, csak Boldizs Bence kapcsán kérdéses, mit tartogat számára a jövő. Az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy a Zengő Motorsport nem folytatja az elektromos ETCR-sorozatban, így a Cupra ottani projektjét az EKS viszi tovább.

A WTCR 2022-es szezonjának első állomása a franciaországi Pau lesz, a Hungaroringre június második hétvégéjén látogat el a sorozat. A Zengő Motorsport pénteki bejelentésével ráadásul három magyar versenyző is lesz az így 17 fősre gyaparodó mezőnyben: Michelisz Norbert továbbra is Hyundaijal, Tassi Attila pedig Hondával fog versenyezni.

A túraautó-világkupa 2022-es mezőnye:

MárkaCsapatVersenyzőRajtszám, nemzetiség
AudiComtoyou DHL Team Audi SportNathanaël Berthon17, francia
Tom Coronel33, holland
Comtoyou Team Audi Sport Mehdi Bennani25, marokkói
Gilles Magnus16, belga
CupraZengő MotorsportRob Huff79, brit
Nagy Dániel99, magyar
HondaEngstler Honda Type Liqui Moly Racing TeamTiago Monteiro18, portugál
Tassi Attila9, magyar
bejelentésre várEsteban Guerrieri86, argentin
Néstor Girolami29, argentin
HyundaiBRC Hyundai N Lukoil Squadra CorseMikel Azcona96, spanyol
Michelisz Norbert5, magyar
Lynk & CoCyan Racing Lynk & CoYann Ehrlacher68, francia
Yvan Muller100, francia
Cyan Performance Lynk & CoThed Björk11, svéd
Santiago Urrutia12, uruguayi
Ma Csing-hua55, kínai