Duplázná a sprintek számát a Forma-1, de az FIA elgáncsolhatja az ötletet
Leginkább a sprintversenyek és a 2026-os szabályváltozások voltak terítéken az F1 Bizottság legutóbbi ülésén. Más, főként fenntarthatósági célzatú változásokról is szó esett, míg a Forma-1-ben a következő évtől kötelező lenne a sisakkamera használata.
Idei második ülését tartotta az F1 Bizottság két nappal a Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíj után; a testület londoni egyeztetésének fő témáit a sprintversenyek és a 2026-os szabályváltozások adták. Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója már a múlt héten jelezte, hogy – a vegyes fogadtatás ellenére – 2023-tól háromról hatra növelnék a sprintfutamok számát, ezt azonban épp a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) akadályozhatja meg.
Több forrásból is úgy értesült a BBC, hogy a további sprintfutamokért cserébe extra juttatást vár a szövetség, ellenkező esetben nem támogatják az ötletet. Beszámolók szerint az újonnan megválasztott elnök, Mohammed bin Szulajm állt elő az ötlettel, amivel sokakat meglepett, az F1-ből és számos csapatból viszont bosszúságot váltott ki. Jelenleg körülbelül 40 millió dollárt, átszámítva több mint 14 milliárd forintot kap évente az FIA a bajnokságtól. Ebben az összegben ráadásul több bónusz sem szerepel:
- pedig 20 fordulónál hosszabb versenynaptár esetén minden „extra” futam után további 1 millió dollárt (357 millió forintot) fizetnek a szövetségnek,
- és ugyancsak nem foglalja magába a promóterektől származó bevételeket.
Ugyanakkor az FIA szóvivője azt állítja, a kérés „nem teljesen pénzfüggő”, sokkal inkább arról van szó, hogy legyen elegendő erőforrása a felügyelőtestületnek, hogy megfelelően végezze a munkáját. „Nem vagyunk profitorientált szervezet, de megfelelő erőforrásokkal kell rendelkeznünk” – húzta alá, arra hivatkozva, hogy a sprintek „jelentős hatást gyakorolnak a személyzet leterheltségére”. Éppen emiatt az FIA több területen is bővítést tervez: több emberre van szükség például a gépátvételnél, a parc fermében és a gumik visszaszállításánál.
Kisebb és könnyebb autók jöhetnek a Forma-1-ben
Az FIA közleménye alapján a 2026-os motorok kapcsán megerősítették a négy alappillért, amiket már tavaly nyilvánosságra hoztak, a részletszabályozás viszont továbbra is hiányzik. Az elektromos teljesítmény növelése, a hőenergiavisszanyerő-rendszer száműzése és a 100%-os bioüzemanyag bevezetése mellett a környezeti és pénzügyi fenntarthatóságot emelték ki, arra is célozva, hogy új gyártók számára is vonzóvá tennék a sportot. Minden bizonnyal ezzel a Volkswagen-csoport esetleges érkezésére tettek utalást: mint az ismert, a Porsche a Red Bullhoz, az Audi pedig a McLarenhez szállna be, de már önálló gyári csapat alapításáról is terjedtek spekulációk.
A várható aerodinamikai változásokról már kézzelfoghatóbban kommunikáltak. Ezek alapján négy év múlva vinnék tovább, amit az idei szabályváltozásokkal elkezdtek, magyarán tovább növelnék a jócskán csökkentett leszorítóerő jelentette hatékonyságot. A szabályalkotók ezzel együtt máris alkalmazná a közelmúltban levont tanulságokat a szorosabb versenyzés és a követhetőség kapcsán. Ennél is fontosabb pont, különösen az elmúlt évek kritikáinak ismeretében, hogy csökkentenék a Forma-1-es autók méretét és tömegét.
A fenntarthatóság jegyében az FIA a jövőben bővítené a sztenderd alkatrészek számát, további elemeket pedig egyszerűsítene. Ideértik a fenntartható anyagok és technológiák használatát, emellett nagyobb hangsúlyt fektetnének az újrahasznosíthatóságra is. Említést tesz arról is a közlemény, hogy tovább növelné az F1-es autók biztonságát, aktív és összekapcsolt biztonsági rendszerek terén egyaránt.
Kötelező sisakkamera, kevesebb gumi
Jelesre vizsgázott a szurkolóknál is a tavaly (újra) bevezetett újítások egyike, mégpedig a sisakkamerák bevetése. Eddig csak egy-egy versenyzőnél szerelték fel, 2023-tól viszont mindenki számára kötelezővé tennék a sisakkamera használatát. Ennek kapcsán viszont egy érdekességre hívta fel a figyelmet Adam Cooper, a Motorsport.com szakújságírója a Twitteren: az előző szezon folyamán valamennyi esetben Bell-sisakokkal tesztelték a kamerát. Két megoldás marad így: az egyik, hogy a teljes mezőnynek kötelezően a Bell terméket kell majd használnia, vagy a többi sisakgyártó (Arai, Schuberth, Stilo) kénytelen alkalmazkodni a változáshoz.
Ennek ellenére a csapatok rábólintottak a változásra, ahogy azt is elfogadta a bizottság, hogy kísérleti jelleggel 13-ról 11-re csökkentsék az egy hétvégén felhasználható gumiszettek számát. Ez annyit takar, hogy jövőre két nagydíjon kipróbálnák, mennyire lenne működőképes a változtatás, amit a tapasztalatok függvényében mérlegelnének a továbbiakra nézve, nyilván itt is szem előtt tartva a fenntarthatóságot.
Szóba került még az ülésén a költségsapka, ugyanis a 140 millió dolláros küszöböt érzékenyen érinti az infláció, ami a februárban kirobbant orosz-ukrán háború hatására végképp elszabadult. A pénzügyi munkacsoport javaslatokat fog kidolgozni arra, hogyan lehetne enyhíteni a csapatokra nehezedő nyomást.
Ami pedig az idei szezont illeti, az Orosz Nagydíj pótlásának mikéntjét továbbra sem kommunikálták, így továbbra is kérdéses, lesz-e másik verseny a szeptember 25-ére tervezett futam helyett. A közelmúltban persze erről is próbált találgatni a nemzetközi sajtó, és pillanatnyilag két megoldás tűnik valószínűnek: az egyik, hogy a labdarúgó-világbajnokságtól függetlenül mégis futamot rendez idén Katar, vagy duplázik Szingapúr, ahová az elmúlt két évben a mezőny a koronavírus-járvány miatt nem tudott ellátogatni.
1 thought on “Duplázná a sprintek számát a Forma-1, de az FIA elgáncsolhatja az ötletet”
Comments are closed.