2024.04.18.

A 2024-es hazai MotoGP-fordulón már Magyarországot képviselné a 16 éves motorversenyző

Fotó: HUMDA

Újabb fiatal tehetséget karolt fel Görbe Soma személyében a HUMDA, azaz a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A 16 éves versenyző idén két bajnokságban is indul, a MotoGP 2024-es magyarországi visszatérésekor már a Moto3-ban versenyezne.

Sebestyén Péter tavalyi felkarolását követően újabb versenyző támogatását jelentette be a HUMDA, melynek értelmében ezentúl Görbe Soma pályafutását is segíti a szervezet. A 16 éves ifjonc eközben idén a Moto3-as junior-világbajnokságon és a Red Bull MotoGP Rookies Cup mezőnyében bizonyíthat.

Utóbbi sorozatba a Northern Talent Cup megnyerésével szerzett indulási jogot, és reméli, hogy a következő lépcsőfokot a Moto3 jelenti majd. Az elmúlt évek tragikus eseményei hatására azonban 18 évre emelték az alsó korhatárt, ám Görbe bízik benne, hogy a 2024-es magyarországi MotoGP-hétvégén már ő is ott lehet a rajtrácson. Mint ismert, két év múlva, az újonnan épülő hajdúnánási pályán tér vissza hazánkba a gyorsaságimotoros-világbajnokság, egy tíz évre szóló megállapodás keretében.

„Büszke vagyok rá, hogy felfigyelt a teljesítményemre a HUMDA, komoly előrelépés, hogy a FIM Moto3 Junior vb-n képviselhetem hazámat. Bízom benne, hogy komoly tapasztalatokat szerezhetek és egyre közelebb kerülhetek a Moto3-hoz, amelyben 18 éves koromban nyílhat lehetőségem az indulásra. Természetesen az a célom, hogy minél többször dobogós helyezést érjek el” – idézi a HUMDA keddi közleménye Görbe szavait.