2024.10.07.

Leclerc lerajtolta, Verstappen a végén vágott vissza neki

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

A világbajnoki címvédő Max Verstappen nyerte meg a Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíj szombati sprintfutamát, ezzel megőrizte az első rajtkockát a vasárnapi viadalra.

A Red Bull hollandja a 21 körös szombati száguldás startjánál elveszítette ugyan a vezető pozíciót, de két körrel a leintés előtt vissza tudta előzni a vb-pontversenyben vezető Charles Leclerc-t. Verstappen és a Ferrari monacói pilótája mögött előbbi csapattársa, Sergio Pérez ért célba harmadikként, míg a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz a 10. pozícióból rajtolva egészen a negyedik helyig jött fel.

A rajtot Leclerc kiválóan kapta el, azonnal átvette az első helyet Verstappentől, aki mögé Lando Norris sorolt be harmadiknak. Nem tartott azonban sokáig a féktelen száguldás: Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) ugyanis már az első körben összeütközött Pierre Gaslyval (AlphaTauri), a kínai újonc versenyautója pedig a gumifalnak csapódott. A baleset miatt és a mentés idejére a pályára hajtott a biztonsági autó, amely három kör után engedte útjára a mezőnyt.

https://twitter.com/F1/status/1517901863810748417

Az újraindításnál Leclerc magabiztosan megőrizte a vezetést, mögötte Verstappen és Norris száguldott, az utánuk következő bolyokban viszont nagy csata kezdődött a pozíciókért. Pérez a 13. körre feljött harmadiknak, lehagyva Norrist, a 10. pozícióból rajtoló Sainz pedig nagy felzárkózást bemutatva, szép előzésekkel egészen a negyedik helyig jött fel a 21 körös viadal végére.

A hajrában Verstappen utolérte Leclerc-t, és az első komoly előzési próbálkozásánál sikerrel is járt, a Ferrari versenyautóján láthatóan nem működtek olyan jól a gumik, mint a Red Bullén. A vasárnapi futamot tehát Verstappen kezdheti az élről, mellőle pedig Leclerc startolhat. A rövidtávú viadal első nyolc helyezettje világbajnoki pontokat is gyűjtött, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a többiek pedig sorrendben 5, 4, 3, 2, valamint 1 pontot szereztek.

A 63 körös Emilia-romagnai Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik, a futamot az M4 Sport közvetíti élőben.

A Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíj rajtsorrendje:

Forrás: MTI

1 thought on “Leclerc lerajtolta, Verstappen a végén vágott vissza neki

Comments are closed.