Alakul az ETCR-mezőny, visszatérnek az Alfák is
A Cupra és a Hyundai után a Romeo Ferraris sem várt tovább a bejelentéssel, miszerint idén is indul az ETCR-ben, vagyis az elektromos túraautó-világkupában.
Kevesebb mint három hét múlva, a franciaországi Pau utcáin rajtol el az ETCR második idénye, ennek megfelelően kezdenek felgyorsulni az események az elektromos sorozatban. Az elmúlt napokban a Cupra és a Hyundai maradására derült fény, a hétvégén pedig a Romeo Ferraris is megerősítette 2022-es indulását. Az olaszok arról egyelőre nem tettek említést, hány autóval térnek vissza a mezőnybe, de a közleményük szerint rövidesen ezt is elárulják, egyúttal a pilótafelállásukat is nyilvánosságra hozzák.
„Nagy lelkesedéssel vágunk neki az ETCR második szezonjának, köszönhetően az FIA-státusznak” – mondta Michela Cerruti, a Romeo Ferraris csapatfőnöke. „Büszkén vállaltuk a kihívást a kezdetektől fogva, és elindítottuk projektünket a Giulia ETCR-rel, mellyel egyenlő feltételek mellett harcolhattunk két nagyobb gyártóval szemben. Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztunk azon, hogy 2022-t még nagyobb elégedettséggel zárhassuk.”
Tavaly második lett a gyártók kiírásában a Romeo Ferraris, a sikernek pedig magyar vonatkozása is volt, hiszen a csapat a M1RA-val közösen készítette fel a Giuliákat a hétvégékre. Az még nem derült ki, hogy idén is folytatódik-e az együttműködés a Michelisz Norbert által alapított csapattal, de valószínűleg a következő hetekben erre is választ kapunk.
1 thought on “Alakul az ETCR-mezőny, visszatérnek az Alfák is”
Comments are closed.