2024.07.22.

Tartja a szavát a Mercedes, tesztelni fog Grosjeannal

Fotó: Mercedes

Ugyan már tavaly óta csúszik, Toto Wolff, a Mercedes főnöke kitart amellett, hogy Romain Grosjean továbbra is kipróbálhatja a csapat Forma-1-es autóját. A nagyobb akadályt a francia idei versenyprogramja jelenti.

Miután a 2020-es Bahreini Nagydíjon elszenvedett balesetével búcsúzott a Forma-1-től Romain Grosjean, a Mercedes ígéretet tett a franciának arra, hogy tesztelhet a csapat autójával. Eredetileg a tavalyi Francia Nagydíjat követő napokban tervezték megvalósítani, de a versenynaptárban eszközölt változások és az utazási korlátozások miatt elhalasztották. Új időpontot pedig nehéz találni, mivel azóta Grosjean az Andretti Autosport pilótájaként, főállásban versenyez az IndyCarban, emellett a Forma-1-ben is korlátozottak a lehetőségek.

Pár hete Grosjean a saját YouTube-csatornáján is megszólalt mercedeses tesztje kapcsán. „Mindenki erről kérdez” – mondta a 36 éves versenyző. „Még nem történt meg, a sisak már készen áll rá” – tette hozzá, és meg is mutatta a fejfedőt, rajta a Mercedes számos támogatójával.

Még egy korábbi interjúban elárulta, hogy ezzel kapcsolatosan az abu-dzabi finálé után küldött üzenetet Toto Wolffnak. „Vártam akkor néhány hetet, majd elküldtem az üzenetet, és válaszolt rá. Úgy kezdte, hogy ’köszönöm’, az utolsó mondat pedig az volt, ’idén már be kell ültetnünk téged abba az autóba’. Szóval igen, még mindig tervben van” – nyilatkozta Grosjean. Az idei Francia Nagydíjon azonban aligha kerül sor rá, mivel akkor fog az IndyCar mezőnye Iowában versenyezni. „Természetesen a Mercedes hajlik rá, ahogy én is, habár a nyakam meg fog halni. Sok izmot vesztettem onnan, de nyugodtan kérdezzék meg Pato O’Wardot, milyen egy F1-es autót vezetni” – tette hozzá.

A francia versenyző szavait megerősítették a Mercedes részéről is, Toto Wolff leszögezte, továbbra is számolnak Grosjean tesztjével. „A tesztre sor fog kerülni, ez biztos” – jelentette ki az osztrák résztulajdonos-csapatfőnök. „Elkötelezettek vagyunk, de meglátjuk, mit tudunk majd tenni érte. Az viszont biztos, hogy meg fog történni, én ugyanis állom a szavam” – idézte a szavait a Motorsport.com.