Hajlik Piastri kölcsönadására az Alpine, de feltételhez kötve
Nyitottak arra az Alpine-nál, hogy egy másik csapat színeiben mutatkozzon be jövőre Oscar Piastri a Forma-1-ben. De csakis akkor, ha vissza is kapják az ausztrál tehetséget.
Annak ellenére, hogy az elmúlt években egymás után lett bajnok a Forma Renault Európa-kupában, a Forma-3-ban, majd a Forma-2-ben, nem kapott Forma-1-es ülést az idei szezonra Oscar Piastri. Az ausztrál versenyző sokáig tűnt az utolsó, szabadon maradt Alfa Romeo-ülés egyik esélyesének, ám végül a kínai Csou Kuan-jü lett a befutó.
Piastri abból a szempontból sincs könnyű helyzetben, hogy az őt patronáló Alpine a tavalyi szerződéshosszabbítás nyomán hosszú távon számol Esteban Oconnal, és Fernando Alonso sem tervez visszavonulni egyelőre. A kétszeres világbajnok épp az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén nyilatkozta, hogy két-három évig még a Forma-1-ben folytatná, a teljesítményét ugyanis nem látja korfüggőnek.
Ugyanakkor az enstone-i csapat is belátja, hiába a kiterjesztett tesztprogram, sokáig Piastrit sem lehet a kispadon tartani. Az Alpine ezért továbbra is azzal számol, hogy jövőre már a rajtrácson lesz az ausztrál, akár egy másik csapat színeiben. A csapat vezérigazgatója egy friss nyilatkozatában elhintette, ideiglenesen kölcsönadná egy rivális alakulatnak fiatal pilótájukat.
„Normális, hogy Fernando folytatni akarja, és amíg ilyen jól vezet, a helyében én is így tennék” – idézi a Motorsport.com Laurent Rossi szavait. „Korai még bármelyik pilótát elhelyezni a csapaton belül vagy másik csapatban. Továbbra is Oscar fejlődésére fogunk törekedni, így az nem lesz kérdés, hogy a lehető legfelkészültebben érkezik-e a Forma-1-be. Ez az egyetlen dolog, ami számít nekem.„
Kölcsönkenyér visszajár? Csak így vihető Piastri
Rossi azonban leszögezte, hogy a kölcsönnek lenne egy feltétele: mégpedig az, hogy vissza is kapják Piastrit, mivel bajnokesélyesnek a 22 éves ausztrált, és szeretné, ha egy nap az Alpine-nal érne fel a csúcsra. „Ha létezik olyan megoldás, hogy valamikor visszakapom őt, elgondolkodom rajta, és nem egyáltalán nem is zárkózom el ettől” – mondta. „El fog jönni az ő napja, mert nagyon tehetséges, és megérdemli, hogy a legjobb húsz ülés egyike az övé legyen. Megvan benne a potenciál ahhoz, hogy a jövőben bajnok legyen, erről meg vagyok győződve. Addig is, amennyire csak lehet, edzeni kell őt.”
„Láttuk tavaly, hogyan teljesít Fernando, és meglepő lett volna, ha a tél folyamán elveszítette volna a varázserejét. Így reálisan kell néznünk a dolgokat, és ez is egy olyan forgatókönyv, amivel számolnunk kell” – tette hozzá Piastri kölcsönadásáról. „Ezt megbeszéltük vele és a menedzserével, Mark Webberrel is, hogy szeretném, ha Oscar a versenyzőm lenne, amikor a dobogó legfelső fokán állunk. Számomra az ideális forgatókönyv ugyanis az, hogy versenyeket és bajnokságokat nyer velünk. Ezt próbáljuk majd elérni.”
Az elképzelés azonban már ott akadályba ütközhet, hogy a Renault jelenleg csak a gyári csapatnak minősülő Alpine-nak szállít motorokat, és jelen állás szerint ez akkor változna, ha 2024-ben elindulna az Andretti Autosport Forma-1-es csapata. Ugyanakkor Rossi szerint ez sem jelenthet problémát. „A prioritás az volt, hogy rendbe tegyük a motorunkat, és olyanná feljesszük, amivel feljebb tudunk kapaszkodni a mezőnyben. Ez megtörtént” – érvelt a csapat eddigi döntései mellett.
„Előfordulhat, hogy meglévő vagy érkező csapatok révén ügyfeleink is lesznek, ez a dolgok természetes rendje. Így az is szerepet játszhat, hogy ezt teljesen a versenyzőkhöz kössük. Viszont én ezt is megfordítanám, és azt mondom, azokkal a csapatokkal sem ellenzem az együttműködést, melyek nem a mi motorjainkat használják.”