2024.10.06.

Kiderült, hogy Crohn-beteg, nem folytatja az F3-as szezont a Red Bull juniorja

Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Határozatlan ideig nem folytatja a 2022-es Forma-3-as szezont a Red Bull-kötődésű Jonny Edgar, miután krónikus betegséget diagnosztizáltak nála. Már helyettesét is megnevezte a Trident.

Mindössze egyetlen versenyhétvége után változik a tavalyi csapatbajnok Trident felállása, nemrégiben megállapított Crohn-betegsége miatt nem tudja folytatni a versenyzést a Red Bull-junior Jonny Edgar. A 18 éves brit versenyző hétfőn délelőtt jelentette be a „rendkívül nehéz döntést” közösségi felületein.

„Nem folytatom a 2022-es Forma-3-as szezont, amíg nem érzem jól magam újra” írta bejegyzésében Edgar, miközben köszönetet mondott többek között a Red Bullnak és a Tridentnek, amiért támogatták döntését. „Mostanában ugyanis Crohn-betegséget diagnosztizáltak nálam, így egyszerűen fizikailag képtelen vagyok nyújtani az elvárt szintet. Miután sikerült megtalálni a megfelelő kezelést, remélhetőleg újra teljesen egészséges és fitt leszek. Addig is azonban némi időt ki kell hagynom, hogy az egészségemet priorizáljam.”

A bejelentéssel egyidőben a Trident megerősítette, hogy a következő hétvégétől Oliver Rasmussen ül az 1-es számú autóba, Roman Stanĕk és Zane Maloney csapattársaként. Edgarhoz hasonlóan Rasmussennek is az idei lenne a második F3-as szezonja, bemutatkozó évét azonban pont nélkül zárta a dán pilóta. Úgy volt, nem is áll rajthoz idén, helyette az IMSA amerikai sportautó-bajnokságban és az endurance-világbajnok próbál szerencsét.

Edgar 2020-ban megnyerte a német F4-es bajnokságot, de már ezt megelőzően, 2018-ban felkarolta a Red Bull. Tavaly a Carlinnal versenyzett a Forma-1 alacsonyabb besorolású nevelősorozatában, 23 ponttal a 18. helyen zárt az összetettben.

Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

A Forma-2-ével együtt a Forma-3 idénye is szűk három hét múlva folytatódik, elkísérve a Forma-1-et az imolai Emilia-romagnai Nagydíjra. Egy forduló után a bahreini főfutamon győzedelmeskedő Alpine-akadémista, Victor Martins áll az összetett élén.

2 thoughts on “Kiderült, hogy Crohn-beteg, nem folytatja az F3-as szezont a Red Bull juniorja

Comments are closed.