2024.05.19.

„Kötelessége” a Forma-1-nek Szaúd-Arábiában versenyezni

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

A Forma-1-vezér Stefano Domenicali szavai alapján nagyon alacsony a valószínűsége annak, hogy érdemben változzon a Szaúd-arábiai Nagydíj jövője.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az előző hétvégén még a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj törlése is felmerült a terrorcselekmények tükrében. Mint ismert, a pénteki első szabadedzés alatt a pályától nem messze rakétatámadás ért egy olajfinomítót, amit a nap végén hosszas egyeztetések követtek a bajnokság vezérei, a csapatok és a versenyzők, valamint a szervezők és a hatóságok részéről. A négyórás válságértekezlet nem befolyásolta végül a hétvége menetét, így megrendezték a futamot.

A hétvége biztonságos lebonyolítását a későbbiekben semmi sem hátráltatta, ennek ellenére számítani lehet arra, hogy a futam jövője kapcsán lesznek még egyeztetések, mivel több versenyző is bojkottálta volna a versenyt.

Csakhogy Stefano Domenicali elnök-vezérigazgató leszögezte, nem viszik el a Forma-1-et Szaúd-Arábiából, mert a sorozatnak „kötelessége” tovább versenyeznie.

„Úgy gondolom, mint azt már megbeszéltük, az országnak megvannak a saját problémái a növekedés szempontjából” – nyilatkozta Domenicali a SportsCenternek, miután bejelentették, hogy 2023-tól Las Vegas ismételten F1-es futamot fog rendezni. „A Forma-1-nek és általánosságban véve a sportnak is kötelessége, hogy a legtöbb figyelmet fordítson arra, mi történik, illetve mi történik helyesen.”

„Nem akarunk politizálni, de biztos vagyok abban, hogy a sport segíteni fog annak az országnak, ami változtatni akar a kultúráján. Egy nap alatt nyilván nem lehetséges, de fontos, hogy ez megtörténjen” – folytatta gondolatait az elnök-vezérigazgató. „A Forma-1 pedig köteles elősegíteni egy ilyen fontos változást, ezért maradunk ott. Hiszünk benne, hogy közösen gyorsabban szebb jövőt alakíthatunk.”

105 millió ok Szaúd-Arábia maradására

Tavalyi bemutatkozása előtt nem kevesebb mint 15 évre állapodtak meg Szaúd-Arábiával. A jogtulajdonos Liberty Media versenyrendezésből származó éves bevételét 65 millió dollárra becsülik, ezen felül az Aramco állami olajvállalattal kötött szerződés évi akár 40 millió dollárt hozhat a konyhára. Amennyiben hitelesek az információk, Szaúd-Arábia évente több mint 100 millió dollárt, vagyis közel 35 milliárd forintot öl a Forma-1-be.

Rengeteg kritika érte a Forma-1-et, amikor 2020 őszén hivatalossá vált Szaúd-Arábia érkezése. A hétvégén Lewis Hamilton is elmondta, hogy „kényelmetlenül” érzi magát a közel-keleti országban az ott tapasztalható emberi jogi problémák miatt.

Forrás: ESPN