Schumacher kész átülni a Ferrariba
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher jelezte, bármikor készen áll beugrani, ha a Ferrarinál akár Charles Leclerc, akár Carlos Sainz nem tud versenyezni valami miatt a szezon folyamán.
Amellett, hogy a Haas színeiben már második évét tölti a Forma-1-ben, Mick Schumacher a Ferrari tartalékversenyzője is, igaz, a pozíciót megosztja a Forma-E-ben versenyző Antonio Giovinazzival. A 23 éves német korábban a Forma-3-as Európa-bajnokságot és a Forma-2-t is megnyerte, de hosszabb távon hétszeres világbajnok édesapja nyomdokaiba lépne.
A Haas pilótája úgy véli, már most is készen állna arra, hogy a Ferrarival versenyezzen, amennyiben Charles Leclerc és Carlos Sainz nem tudná vállalni az indulást.
„Bármikor készen állok rá. Versenyző vagyok, ahogy mindenki más” – nyilatkozta Schumacher többek között a RacingNews365.com-nak. „Azt gondolom, az autóink is eléggé hasonlóak, elvégre ugyanazt a hajtásláncot használjuk, és más azonos alkatrészeink is vannak. Ezáltal úgy érzem, az autó összhangban van a Ferrariéval.”
Azután szegezték neki a kérdést Schumachernek, hogy zsinórban a második futamon nem tud rajthoz állni Sebastian Vettel, miután a szezonnyitó előtt pozitív lett a koronavírustesztje. A német már a második pilóta idén, aki hasonló okokból vonult karanténba: a bahreini előszezoni tesztet a mclarenes Daniel Ricciardónak kellett kihagynia.
Mick Schumacher a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon közel állt pályafutása első pontszerzéséhez, de miután a rajtnál Esteban Ocon megforgatta, a 11. helyen végzett. Az utolsó utáni pillanatban riasztott, új csapattársa, Kevin Magnussen ötödik lett a másik Haasszal.