Alpine-junior nyerte az F3-as főfutamot, Leclerc 11 helyet javítva dobogós

Fotó: Joe Portlock / Getty Images (Formula Motorsport Ltd.)
Victor Martins, az Alpine francia növendéke nyerte a Forma-3-asok bahreini főversenyét, mögötte Arthur Leclerc ért célba a második helyen – a monacói Ferrari-junior a 13. helyről zárkózott fel. A pole pozíciós Franco Colapinto viszont még a dobogóról is lecsúszott.
Pénteki villanásának köszönhetően Franco Colapinto kezdhette az élről az F3-as főfutamát Bahreinben, a Van Amersfoort Racing argentin újonca a rajtnál magabiztosan meg is őrizte a vezetést. A hátsó traktusban viszont már nem alakultak ennyire simán a történések a piros lámpák kialvása után: Francesco Pizzi és Zane Maloney is a pályán ragadtak, így pályára hajtott a biztonsági autó. Az első körös tülekedések áldozata lett Caio Collet is, aki a 7-es kanyarnál egy ütközést elkerülve leszaladt a pályáról, de a bukótéren átpattogva eltört a jobb első felfüggesztése, ami után a brazil a boxba hajtott.
Az újraindítás után Colapinto maradt az élen, ám a második helyre Victor Martins (ART Grand Prix) tört előre Roman Stanĕk (Trident) megelőzésével. A cseh pilóta ezt követően Alekszandr Szmoljarral (MP Motorsport) küzdött, de összeért az orosz pilótával, emiatt jobb hátsó defektet kapott. Megsérült Szmoljar autója is, viszont folytatni tudta a versenyt.
Rövid időre a virtuális biztonsági autó lépett érvénybe a hatodik körben, a maláj Nazim Azman ugyanis egy kontakt után megpördült a Hitech Grand Prix autójával. Ezt követően pedig Arthur Leclerc folytatta az amúgy is eredmény felzárkózást, a szombati futamgyőztes Isack Hadjart (Hitech Grand Prix) és David Vidalest (Campos Racing) maga mögé utasítva már az ötödik helyen haladt.
Juan Manuel Correa (ART Grand Prix) is menetelt előre, a sérült autóval versenyzőt Szmoljart megelőzve ugrott a harmadik helyre. Az orosz versenyzőt nem sokkal később maga mögé utasítva Leclerc is, Hadjar azonban már nem járt sikerrel, próbálkozása ugyanis defekttel végződött, így a franciának a depóba felé kellett vennie az irányt.
Nem sokkal később Leclerc áthámozta magát Correán is, a 15. körben pedig Martins átvette a vezetést. Három kör múlva Colapintót utolérte, majd azzal a lendülettel meg is előzte Leclerc, aki ezután megpróbálta még üldözőbe venni Martins-t – sikertelenül –, de így is 11 pozíciót javított. Az Alpine akadémistája így pályafutása során másodszor nyert futamot az F3-ban, a dobogóra még Leclerc és Grégoire Saucy (ART Grand Prix) állhatott fel.
Correát végül negyedikként intették le, a pole pozíciós Colapinto pedig ötödik lett. Leclerc-en kívül a másik két premás, Oliver Bearman és Jak Crawford is nagy versenyt futott a hatodik-hetedik helyen célba érve – utóbbi a befutónál gyorsulta le Szmoljart, akit nem sokkal később hátrébb soroltak, így pont nélkül maradt. Ponto(ka)t szerzett még Vidales, Williams Alatalo (Jenzer Motorsport) és Kaylen Frederick (Hitech Grand Prix) is. Tóth László (Charouz Racing System) a 24. helyen fejezte be a 23 körös versenyt.
A Forma-3 idei szezonja bő egy hónap múlva, április 22-24-én folytatódik, akkor az imolai Emilia-romagnai Nagydíjra kíséri el a sorozat a Forma-1 mezőnyét.
A főfutam végeredménye (az első tíz sorrendje):
Az egyéni bajnokság állása (2/18 futam után):
- Victor Martins (francia, ART Grand Prix) 25 pont
- Arthur Leclerc (monacói, Prema Racing) 24 pont
- Oliver Bearman (brit, Prema Racing) 17 pont
- Grégoire Saucy (svájci, ART Grand Prix) 15 pont
- Juan Manuel Correa (ecuadori-amerikai, ART Grand Prix) 14 pont
A csapatbajnokság állása (2/18 futam után):
- ART Grand Prix 54 pont
- Prema Racing 47 pont
- Hitech Grand Prix 14 pont
- MP Motorsport 12 pont
- Van Amersfoort Racing 12 pont
1 thought on “Alpine-junior nyerte az F3-as főfutamot, Leclerc 11 helyet javítva dobogós”
Comments are closed.