Leclerc és a Ferrari a pole-ban Bahreinben

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Charles Leclerc szerezte meg az első rajtkockát a Forma-1 szezonnyitójára, a Bahreini Nagydíjra, miután a szombati kvalifikáción legyőzte a regnáló világbajnok Max Verstappent.
A várakozásoknak megfelelően Ferrari-Red Bull csata zajlott a pole pozícióért a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, amit végül Charles Leclerc nyert meg. A monacói versenyző a Q3 végén ugrott az élre, 1:30.558-as körére pedig esélye sem volt reagálni Max Verstappennek, mire addigra már áthaladt a célvonalon.
Leclerc ezzel pályafutása tizedik pole-ját szerezte a Forma-1-ben, a Ferrari pedig a másik autójával is a legjobb három közé jutott Carlos Sainz harmadik helyének köszönhetően – igaz, az első csörte után még a spanyolt vezetett.
A másik Red Bull-lal Sergio Pérez a negyedik rajtkockát csípte meg, a Mercedes párosa viszont csak az ötödik, illetve a kilencedik helyre kvalifikált. Lewis Hamilton közel 7 tizedmásodperc lemaradással lett ötödik, míg George Russell elé beférkőzött Valtteri Bottas (Alfa Romeo), Kevin Magnussen (Haas) és Fernando Alonso (Alpine) is, egyedül Pierre Gaslyt (AlphaTauri) tudta megelőzni.
Gyengén muzsikált a McLaren, amit jól mutat, hogy Lando Norris mindössze a 13. idővel búcsúzott a Q2 végén, Daniel Ricciardo pedig már a Q1-ben kiesett – csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap az ausztrál.
A visszatérők közül egyértelműen Magnussen teljesítménye bizonyult a legerősebbnek, de érdemes kiemelni Nico Hülkenberget is, mivel legyőzte csapattársát, Lance Strollt, pedig beugróként csak pénteken kezdhetett el ismerkedni az Aston Martinnal. Más kérdés, hogy a németnek ez is csak a 17. helyre volt elég. A mezőny egyetlen újonca, Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) a 15. lett első F1-es időmérőjén.
57 körös lesz a Bahreini Nagydíj, a futam magyar idő szerint vasárnap 16 órakor rajtol. A szezonnyitót az M4 Sport közvetíti élőben.
Az időmérő edzés végeredménye:
Korábban, a pénteki második gyakorláshoz hasonlóan a szombat kora délutáni harmadik szabadedzés is még Max Verstappen elsőségét hozta, és ugyan a Mercedes közelebb ért a Red Bullhoz, változatlanul a Ferrari követte közvetlenül az energiaitalos csapatot.
A harmadik szabadedzés végeredménye: