Itt az FIA jelentése arról, csaltak-e a Forma-1 szezonzáróján
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szombaton nyilvánosságra hozta a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történteket vizsgáló jelentés kivonatát. Kiderült, nem szándékos csalás döntött a Forma-1-es világbajnoki címről.
Máig vitatott körülmények között dőlt el a világbajnoki cím sorsa a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon, hiszen az azóta menesztett versenyigazgató, Michael Masi döntése is közrejátszott a bajnokság kimenetelében. Az ausztrál szakember ugyanis úgy határozott, a biztonsági szakasz vége előtt csak azok a lekörözöttek vehetik vissza körüket, akik Lewis Hamilton és Max Verstappen között voltak. Ezt kihasználva a friss gumikon a Red Bull hollandja az újraindítás megelőzte mercedeses ellenfelét, így megnyerve a bajnokságot.
Masi közbeavatkozása azonban a Forma-1-es paddockban is óriási feszültséget szított, így az FIA-nál vizsgálatot indítottak. Szombaton közzétette ennek eredményeit a szövetség, melyek alapján nem történt szándékos csalás, de hibázott a versenyigazgató, habár jóhiszeműen és legjobb tudása szerint járt el. Döntésében vélhetően az is közrejátszott, hogy korábban a sorozat irányítói mellett az FIA és a versenyzők is jelezték, ha van rá lehetőség, inkább zöld zászló alatt fejezzék be a futamot, mintsem a biztonsági autó mögött – írja a BBC. Ennek nyomán leszögezték, hogy a bajnokság végeredménye hivatalos és megváltoztathatatlan.
A napokban a Braking News Motorsport is beszámolt róla, hogy egyértelműsítették a biztonsági autó alkalmazására vonatkozó előírást, miszerint minden lekörözöttnek vissza kell vennie a körét.
Közleményében hangsúlyozta a felügyelőtestület, hogy az idei évtől a csapatfőnökök már nem kommunikálhatnak a versenyigazgatóval, mivel a tapasztalatok azt mutatják, a közöttük rádiókapcsolat fokozott feszültséget helyezett rá, ami a higgadt döntéshozatalt hátráltatta. A labdarúgásból átvett videóbíró mintájára viszont bevezetik a távműveleti központot, melyet az FIA genfi főhadiszállásán irányítanak.
A 2022-es szezon előtt két új versenyigazgatót nevezett ki az FIA: Masi utódjaiként Eduardo Freitas és Niels Wittich osztonak a poszton, a korábbi versenyigazgató-helyettes Herbie Blash-t pedig tanácsadónak nevezték ki.
A teljes, hétoldalas összefoglaló – angolul – a szövetség oldalán olvasható el.
4 thoughts on “Itt az FIA jelentése arról, csaltak-e a Forma-1 szezonzáróján”