Szujó Zoltán: Nem jönnék zavarba, ha újra F1-et kellene kommentálnom
Fotó: Kováts Olivér / Braking News Motorsport
A negyedik ikszet követően tollat ragadva írta meg első – és talán nem utolsó – könyvét Szujó Zoltán, de elárulta, olyan szinten nem szakadt el a Forma-1-től az M4 Sporttól történt, három évvel ezelőtti távozása után sem, hogy habozás nélkül térne vissza a kommentátorállásba. Az Öveket bekapcsolni! – Történetek a boxutcából c. könyve bemutatóján készítettünk interjút a korábbi kommentátorral.
Ez lesz az első könyved. Milyen tapasztalat volt a médiának egy teljesen másik aspektusát megismerni?
Teljesen eltérő tapasztalat mindattól, amit én eddig megélhettem a médiában. Jól jelzi ezt, hogy izgulok. Konkrétan most, ahogy beszélgetünk a könyvbemutató előtt egy bő fél órával, izgatottságot és izgalmat érzek. Ez egy nagyon személyes dolog egyébként, mert látni itt a könyvemet egy könyvesbolt polcain, ez egyfajta kitárulkozás, és azért ehhez én szemérmes vagyok. Miközben a médiában dolgozom és alapvetően nekünk egy kicsit többet kell, hogy elviseljünk az átlagembernél, és úgy érzem, most személyes dolgokat osztok meg az olvasókkal a saját életemről, adott esetben a magánéletemről. Például, hogy a nagypapám mennyire fontos szerepet játszott abban, amikor 1990-ben kivitt arra a bizonyos Magyar Nagydíjra, ami engem gyakorlatilag megfertőzött ezzel az egésszel, és hogy ez egy nagyon különleges érzés. Meg kellett tanulnom a könyvkiadásnak bizonyos fortélyait, meg bizonyos buktatókon keresztül kellett vergődnöm, mert ilyet még soha nem csináltam. De ahogy Bernie Ecclestone szokta mondani, ha te nem csinálod meg, akkor senki nem fogja helyetted. Igazából én abban hiszek, hogy ami igazán fontos valakinek, legyen rajta a gazda szeme a jószágon. Bernie Ecclestone-ra visszatérve: ő megtisztelt azzal, hogy egy előszót írt a könyvhöz, amit álmomban nem gondoltam volna, hogy meg fog tenni. Tényleg úgy történt, hogy leadtam egy nem célzott lövést a vaksötétben – írtam egy e-mailt valakinek, akiről tudom, hogy ismeri az asszisztensét, van-e kedve előszót írni ehhez a könyvhöz. Legnagyobb megdöbbenésemre felhívott, és azt mondta, hogy „persze, nagyon szívesen”, mert tudja, hogy nekem ez mennyire fontos, ez az egész Forma-1, és végignézett abból a 18 évből azt gondolom, 14-15-öt közelről, ahogy én rohangálok a boxutcában, néha őt üldözve, néha Michael Schumachert és Fernando Alonsót, és akkor megtisztelt egy előszó megírásával. Visszatérve az eredeti kérdésre, nagyon furcsa, nagyon különleges, nagyon személyes dolog ez, és próbálom megélni ezt a pillanatot is.
Volt kitől ellesned a könyvkiadás csínját-bínját?
Néhány ismerősömet, barátomat azért fel tudtam hívni, akik már ezt az utat bejárták, és ők azért egy-két buktatóra felhívták a figyelmemet. Ami a nyomdai munkát illeti, ezt a könyvet Gyomaendrődön nyomtatták, aminek azért van különös jelentősége, mert ott nőttem fel. A Gyomai Kner Nyomda előtt gyerekkoromban minden nap elsétáltam, most pedig kinyomtatták a könyvemet. Azt éreztem rajtuk, nagyon segítőkészek, és valahogy számukra is megtiszteltetés, hogy ezt megcsinálhatják, és tényleg rengeteg segítséget kaptam tőlük is. De ha csak belegondolok abba, hogy itt állunk a Libri Allee könyvesboltjában, és a könyveimből építettek a bemutatóra egy Forma-1-es autót; hogyha az ember jobban megnézi, akkor megvan az első szárnya, megvan a négy kereke és a hátsó szárnya. Azt hiszem, a Forma-1-et nagyon sokan kedvelik, követik, és abban bízom, az, hogy most én ilyen történeteket hoztam, nyitott fülekre fog találni, és kedvelni fogják az olvasók.
Ha már így rámutattál erre a Forma-1-es autó formájú könyvkupacra: mennyire várod izgatottan a 2022-es idényt? Mégiscsak rengeteg változás történt.
A szabályváltozások mindig izgalmasak a Forma-1-ben, ugye ez a mintázat általában megfigyelhető, hogy minél tovább változatlanok a szabályok, annál közelebb vannak egymáshoz a csapatok. Lásd a 2021-es szezonzárót, amikor az utolsó futamon dőltek el a világbajnoki címek. Ilyenkor meg egy-egy esély azért arra van, hogy egy olyan csapat, amelyik általában nem küzdhet hosszú távon a futamgyőzelmekért, vagy akár a világbajnoki címért, az beletalál egyfajta különleges szabályértelmezéssel. A Mercedesnek nagyon-nagyon meglepő az aerodinamikai megoldása az oldaldobozra, de úgy tűnik, egyelőre az autó nem feltétlenül működik úgy, ahogy szeretnék, legalábbis a három nap bahreini tesztelés után. Az én sorrendem most: a Red Bull és a Ferrari majdnem egy szinten, a Mercedes a harmadik, a McLarent pedig csak azért nem tenném a negyedik helyre, mert azért elég komoly fékproblémák hátráltatták. Úgyhogy nagyon izgatottan várom, hiszen nem szakadtam el a Forma-1-től hivatásszerűen sem: a mai napig is autó- és motorsportos területen dolgozom tanácsadóként, így heti, havi szinten egyeztetünk a Nemzetközi Automobil Szövetséggel, vagy éppen a Hungaroringen rendezett verseny kapcsán a Forma-1-gyel. Képben vagyok, úgyhogy, ha most beültetnének egy mikrofon mögé, hogy le kéne közvetíteni egy szabadedzést, bízom abban, hogy nem jönnék zavarba.
Tényleg, mennyiben más a Forma-1-et, illetve általánosságban a többi autósportot sportdiplomáciai oldalról megközelíteni?
Nagyon más. Szokták mondani, hogy azért szeretnek velem tárgyalni, mert vannak helyzetek, amikor a tárgyalóasztalnál is előjön belőlem a műsorvezető, és ha elfogynak a témák, vagy valaki zavarban van és csönd van, akkor én rögtön tovább gördítem a beszélgetést valami sztori bedobásával, amiért mindenki nagyon hálás szokott lenni, de alapvetően más világ. Mindenesetre érdekes ebbe is belepillantani, és például amikor tavaly, a Forma-1-es Magyar Nagydíjon helyszínén Stefano Domenicalival (az F1 elnök-vezérigazgatójával – szerk.) tárgyaltunk, bementem abba a buszba, ami előtt éveken keresztül csak várakoztam én is, hogy majd kijön valaki, és akkor nyilatkozik. Ez a szó szoros értelmében a másik oldal, de ez is egy érdekes tapasztalat volt. Úgyhogy nagyon különleges dolgok történnek és történtek velem az elmúlt időszakban. Ezeket is érintem a könyvben, de azért alapvetően leginkább arra a 11 évre koncentrálok, amikor utazó riporterként voltam a dolgok közvetlen közelében.
Az azt követő 6-7 évre, amíg kommentátorként működtél közre a hazai Forma-1-es életben, mennyire térsz ki?
Nagyon más volt egyébként kommentátorként dolgozni, de amikor először 2013-ban a szezonnyitón, hajnalok hajnalán beültem a kommentátorállásba az Ausztrál Nagydíj szabadedzését és időmérőjét közvetíteni, az futott végig az agyamon, hogy 11 évig gyakorlatilag erre készülhettem a helyszínen. Abban a nagyon kivételes helyzetben voltam, illetve vagyok, hogy úgy ülhettem be kommentálni, hogy 11 évig a helyszínen ismertem meg a szerelőket, a mérnököket, nem is csak a pilótákat, és tényleg talán van egy olyan rálátásom, meg volt egy olyan rálátásom erre a világra, ami talán keveseknek.
Említetted, minden bizonnyal nem esnél kétségbe, hogyha beültetnének egy szabadedzést közvetíteni. Igent mondanál egy ilyen jellegű felkérésre?
Abszolút, nem ugranék el a feladat elől. Az élet nagyon érdekes történeteket írt már, ezt csak az én életpályámon le tudom mérni, és akár még bőven benne lehet ez is a pakliban. Ha jönne a feladat, valószínűleg nem mondanék nemet. Nem mondom, hogy ennek most, 2022. március 16-án van realitása, de láttunk már érdekes dolgokat, a médiában meg pláne.
De így a későbbiekben abszolút el is képzelhető, nem is feltétlenül csak arra alapozva, hogy a múlt milyen fordulatokat hozott…
Persze, nyilván. Alapvetően én televíziósnak tartom magam, meg rádiósnak, és egy szép feladat a kommentálás. Nyilván közvetítettem tollaslabdát, díjlovaglást, bobot és szánkót is olimpián, tehát azért a kommentátori feladatokat is talán megugrottam ilyen szinten. Úgyhogy abszolút nem mondanék nemet.
A mikrofon most is jelen van az életedben, hiszen a január 17-én indult Sportrádió egyik műsorvezetője vagy.
Így van, és volt szerencsém január 17-én ott lenni az indulásnál, és én mondhattam azt az első délutáni műsorban a hallgatóknak, hogy „Jó napot kívánok!”, ahogyan mondjuk megtörtént az M4 Sport indulásakor is, hogy nekem volt szerencsém először beköszönni abból a stúdióból. Valóban, a mikrofon úgy tűnik, hogy a mesterségem címere, és ha akarnám is, akkor se tudnám magam mögött hagyni, mert valamiért úgy érzem, hogy nekem a média ezen részében van többnyire dolgom, de most megtapasztaltam az írást. Egyébként egy kínszenvedés volt bizonyos időszakokban, nem egy egyszerű feladat az írás, de örülök, hogy ezt is kipróbálhatom, és tényleg jó kézbe fogni ezt a könyvet, ami tényleg az életemnek egy nagyon fontos szakaszát foglalja össze.
Azt mondtad, két év alatt született meg ez a mű. Becsléseid szerint ebből nagyjából mennyi idő telt el effektíve a könyvírással?
Azt gondolom, hogy egy olyan jó fél év kellett ahhoz, hogy a szövegeket megalkossam, megalkossuk. Méhes Károly barátom volt segítségemre, aki több népszerű Forma-1-es könyvnek a szerzője. Muszáj volt, hogy legyen egy külső szemlélő, kvázi egy szerkesztő, aki odafigyel a visszaemlékezésekre, és hogy tényleg eleje, közepe és vége legyen a sztoriknak. De büszkén mondom, hogy vannak olyan részek a könyvekben, amiket én írtam nulláról. Nagyon szeretek egyébként írni, általában az asztalfióknak teszem. Most van néhány olyan oldal, amit tényleg leírtam. Például az, hogy mit érez a kommentátor egy verseny rajtja előtt. Azokat a másodperceket, amikor minden feszültség extrán belesűrűsödik az egészbe – a várakozás, az izgalom –, próbáltam plasztikusan leírni, gyakorlatilag tizedmásodpercről tizedmásodpercre, hogy tényleg milyen a másik oldal, és az olvasó átélhesse azt, hogy aki szenvedéllyel közvetít egy sporteseményt, az hogyan éli ezt meg a kommentátorállásban.
11 év hosszú idő. Ahhoz, hogy felelevenítsed a múltat, régi feljegyzéseket, fényképeket használtál, esetleg mást?
Az nagyon sokat segített. Például megtaláltam a dakaros naplómat: 2003-ban végigmentem a Dakar-ralin, ami a világ legnehezebb és leghosszabb tereprali-versenye. Azon írtam egy naplót, aminek most baromira örültem, mert egy kortörténeti dokumentum, ha úgy tetszik, tehát az is belekerült. Illetve a beszélgetések nagyon sokat segítettek. Nézegettem fényképeket: volt időszak, amikor nagyon sokat fotóztam, meg engem is sokat fényképeztek, és közös képeim vannak Flavio Briatoréval, Ron Dennisszel, Szató Takumával, és így tovább. Amikor nézegettem ezeket a képeket, és amikor elkezdtünk beszélgetni, akkor ugye ahogy lenni szokott, jöttek elő az emlékek.
Ezekből a fényképekből a könyvben is fogunk látni?
Nagyon sok személyes kép van a könyvben.
Lehet számítani újabb kiadásra? Ami következő szakaszát dolgozza fel a pályafutásodnak, mondjuk ezt a sportdiplomáciai epizódot?
Hát, meglátjuk majd. Abban még nincs egy könyvnyi. Az a helyzet, hogy 18 év alatt született annyi történet, hogy talán 208 oldalon keresztül nem untatom vele az olvasót, de azért az még egy nagy feladat lenne. Jelen állás szerint egyébként, miután azért élveztem, de nagyon nagy munka volt vele, most egy kicsit szeretnék a könyvírás területén pihenni. Nem kell attól félnie az olvasóknak, hogy akkor én most ilyen örök visszaemlékező leszek, és akkor mostantól jönnek a történetek, amik meg sem történtek, vagy rosszul emlékszünk rájuk, mert sajnos ez is egy jellemző dolog a magyar könyvpiacon ilyen helyzetben.
