2024.10.07.

Pozitív lett Ricciardo koronavírustesztje – veszélyben a bahreini indulás?

Fotó: Steven Tee / Motorsport Images (McLaren)

Elkapta a koronavírust Daniel Ricciardo, így a McLaren ausztrál versenyzője már biztosan nem fog részt venni a bahreini előszezoni Forma-1-es teszten. Időközben a potenciális helyettesét is megnevezték.

Rosszullétre hivatkozva már az előző napokban sem vett részt a bahreini előszezoni Forma-1-es teszten Daniel Ricciardo, így csütörtökön és pénteken is mindkét etapban Lando Norris gördült pályára. Habár korábban többször is negatív eredményt produkált az ausztrál, péntek este a McLaren megerősítette, hogy pozitív lett Ricciardo koronavírustesztje, ennek ellenére remélik a csapatnál, hogy a jövő hétvégi Bahreini Nagydíjon rajthoz állhat.

A wokingi gárda közleménye szerint a 32 éves versenyző – a hatályos előírásoknak megfelelően – karanténba vonult, az állapotáról, illetve arról, hogy vannak-e tünetei, nem tett említést. A protokoll szerint Ricciardo a szezonnyitón már részt vehet.

„Jobb ezen a héten, mint a következőn” – írta Ricciardo a közösségi oldalán. „Balszerencse, hogy így kihagyom a tesztet, de már kezdem jobban érezni magamat. Karanténban maradok, és innentől fogva a jövő hétre fókuszálok. Óriási köszönet Landónak és a McLarennek a kemény munkáért, most tartozom nekik néhány sörrel, illetve Landónak tejjel” – tette hozzá, megköszönve a jókívánságokat.

Frissítés (március 12., 15:05):

Közös közleményében az Alpine és a McLaren megerősítette, hogy amennyiben Ricciardo mégsem tudna versenyezni Bahreinben, előbbi csapat tartalékversenyzője, Oscar Piastri venné át a helyét. Az ausztrál versenyző azt követően szorult ki az idei mezőnyből, hogy az előző három évben zsinórban koronázták bajnokká a Forma Renault Európa-kupában, a Forma-3-ban, illetve a Forma-2-ben.

2 thoughts on “Pozitív lett Ricciardo koronavírustesztje – veszélyben a bahreini indulás?

Comments are closed.