2024.10.07.

Verstappen gigahosszabbítást írt alá a Red Bull-lal

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, amiket megerősítve csütörtökön a Red Bull bejelentette, hogy egészen 2028 végéig szerződést hosszabbított világbajnok versenyzőjével, Max Verstappennel.

Miután tavaly együtt értek a csúcsra, számítani lehetett rá, hogy sokáig közösen folytatja Max Verstappen és a Red Bull párosa – az elmúlt napokban több sajtóértesülés is arról számolt be, hogy már csak idő kérdése az újabb szerződéshosszabbítás bejelentése. Csütörtök délelőtt pedig meg is erősítette a Milton Keynes-i gárda, hogy Max Verstappen 2028 végéig biztosan a csapat versenyzője marad. A holland pilóta legutóbb két éve hosszabbított a Red Bull-lal, akkor 2023 végéig egyeztek meg a felek.

„Valóban élvezem, hogy tagja vagyok a Red Bull családjának, így könnyen hoztam meg a döntést, miszerint maradjak-e 2028-ig” – fogalmazott a szerződéshosszabbítás kapcsán Verstappen. „Imádom a csapatot, a tavalyi év pedig egyszerűen hihetetlen volt. 2016 óta az volt a célünk, hogy bajnokságot nyerjünk, ez pedig sikerült, így most arra fókuszálunk, hogy hosszú ideig az autón tartsuk az 1-es rajtszámot.”

„Igazi szándéknyilatkozat a részünkről, hogy Maxszal egészen 2028 végéig aláírt a Red Bull” – tette hozzá Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Most már arra összpontosítunk, hogy megvédjük Max világbajnoki címét, ez a megállapodás pedig arra mutat rá, hogy ő is része a csapat hosszú távú terveinek. Miközben a Red Bull Powertrains már a 2026-os szabályváltozásokra készül, biztosra akartunk menni abban, hogy a legjobb versenyző fogja majd vezetni az autónkat.”

A holland De Telegraaf értesülései szerint Verstappen évi 50 millió dollárt (kb. 17,5 milliárd forintot) fog keresni, amivel még riválisát, a mercedeses Lewis Hamiltont is átugorhatja az F1-es fizetési listán.

2 thoughts on “Verstappen gigahosszabbítást írt alá a Red Bull-lal

Comments are closed.