Az F1-es bemutatóknál izgalmasabb szezont remélünk

Fotó: Mark Sutton / LAT Images (Pirelli)
Valamivel több mint három hétig húzódtak az autóbemutatók a 2022-es Forma-1-es idény előtt, mivel az utolsó csapat idei festéséről csak az első tesztsorozat után rántotta le a leplet. Arról azonban joggal oszlanak meg a vélemények, megérte-e ennyit várni, mivel jó eséllyel már a következő teszten teljesen máshogy fognak festeni az autók.
Öt-tíz éve még gyermeki lelkesedéssel lehetett várni a Forma-1-es autóbemutatókat, ám ezek jelentősége az elmúlt években jócskán csökkent. Idén pedig – részben a tulajdonos Liberty Media közbenjárásával – még lényegtelenebbé vált ez az időszak, olyannyira, hogy a barcelonai előszezoni tesztet hivatalosan már nem is hívjuk annak. Ebben pedig érthető módon a csapatok is partnerként működnek közre, hiszen érdekükben áll, hogy ne fedjék fel idejekorán a lapjaikat a riválisok előtt.
A rajongók felcsigázása érdekében úgy tartják jónak, ha a szezon kezdetéig sok minden nem derül ki a hivatalos kommunikációban minden jóval kecsegtető 2022-ről – még ha ezzel a (nem tűzközelben lévő) médiamunkások dolgát is megnehezítik. Hogy mennyire jó ötlet ilyen szinten titkolózni egy új korszak küszöbén, kár azon vitatkozni, mindenesetre amellett, hogy Facebook-oldalunkon folyamatosan nyomon követtük a bemutatókat, valamennyi új autót, vagy inkább festést összegyűjtöttünk ebben az áttekintőben, bemutatásuk szempontjából időrendi sorrendben.
Haas VF-22 (február 4., péntek)
A titkolózó tendencia a kezdetektől fogva, már a Haas február 4-i “leleplezésén” tetten érhető volt: az amerikaiak ugyanis néhány számítógépes, renderelt képet osztottak meg a 2022-es “autóról”, ami felülnézetből mindenhogy, csak éppen életszerűen nem fest a karácsonyi hízókúrán átesett szélességgel induló, majd hirtelen beugró és az autó hátuljához érve lehetetlenül elkeskenyedő oldalszekrénnyel. Amúgy leginkább azok a változások figyelhetőek meg, amik a hivatalos prototípusautón is látszottak a szívóhatást generáló padlólemezzel, a leegyszerűsített első, valamint az eddigiekkel szembemenve drasztikus formát öltő hátsó szárnnyal.




Sereghajtóként a mezőny végén zárta a tavalyi évet a Haas, idén viszont a bemutatók tekintetében az élre ugrott. A VF-22-től már 2021 közben sokat vártak, amikor eldöntötték, hogy a szezont beáldozva inkább az új szabályváltozásokra koncentrálnak, és most is hangoztatta Günther Steiner csapatfőnök, hogy az új konstrukcióval Nyikita Mazepin és Mick Schumacher “a mezőny sűrűjében” folytathatja a tanulást. Ahogy azt a bevezetőben már jeleztük, technikai részletkérdésekben egyelőre abszurd lenne elmélyülni, de színvilágban markáns változás nem történt: továbbra is egy négykerekű orosz zászló benyomását kelti a dizájn, sugallva, hogy Mazepin támogatói köre továbbra is kitart a csapat mellett, élen az édesapja, Dmitrij Mazepin 20%-os tulajdonában lévő Uralkali biokémiai vállalattal. Kérdés, hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy újra ötödik legyen Gene Haas csapata, akárcsak 2018-ban.
Red Bull RB18 (február 9., szerda)
Max Verstappen világbajnoki címe után hatalmas várakozás övezte a Red Bull bemutatóját, hiszen 2014 után visszatért az 1-es rajtszám a Milton Keynes-iek autójára. A tavalyi Brit Nagydíjon bemutatott prototípust öltöztette fel a csapat a megszokott színekkel, de szembetűnő változásból így sincs hiány: amíg az elmúlt években a Red Bull neve díszelgett az oldaldobozon, most már az Oracle kapott helyet – a számítástechnikai vállalat ugyanis az istálló névadó támogatójává lépett elő.


Az egyéni címvédő pedig ugyancsak felült a szurkolók idegeit cincáló vonatra: az esemény kezdete és az “autó” tényleges bemutatása között közel 25 perc telt el, többek között az Oracle bemutatásával, illetve Verstappen, Sergio Pérez és Christian Horner megszólalásával. Médiafogyasztási szokásokból is érthetetlen, miért erőltetik a mai napig a jelentősségükből egyre többet veszítő bemutatók elnyújtását – de valószínűleg megvannak azok a szponzori kötelességek, amik (időben is) eleget kell tenniük.
Sajtóhírek, becslések szerint nagyon is kapóra jött a Red Bullnak az Oracle szerepvállalása: állítólag 500 millió dollárnyi (154,3 milliárd forintnyi) összértékű, öt évre szóló szerződést kötöttek a felek, ami az évi 140 millió dolláros költségplafon mellett azt jelenti, hogy a versenyprogram költségvetésének jó részét a támogató állja.
Aston Martin AMR22 (február 10., csütörtök)
Csapatfőnököt váltott és névadó támogatóból is immár kettőt tudhat a soraiban az Aston Martin: előbbi posztot Otmar Szafnauer távozásával az évtizedes F1-es tapasztalattal rendelkező Mike Crack vette át – a Sauber, illetve a BMW Sauber alkalmazásában állt, többek között Felipe Massa versenymérnökeként. Az elmúlt években a Porschénál is megfordult, majd 2014-től a BMW globális motorsport-programját vezette. A Cognizant számítástechnikai vállalat mellé pedig főszponzorként csatlakozott az Aramco is a silverstone-i alakulathoz; a szaúd-arábiai állami olajvállalat már évek óta szponzorolája a világbajnokságot.



Bemutatójával kellemes meglepetést is tudott okozni a tavalyi év csalódásai után a csapat, már önmagában azzal, hogy nem egy demóautó felöltöztetésével szúrták ki a kíváncsiskodók szemét – a kíváncsiskodás pedig szó szerint értendő, hiszen néhány fotó még a leleplezést megelőzően kiszivárgott. Sokkal kidolgozottabb orrkúppal, átláthatóbb DRS-mechanizmussal felvértezett hátsó szárnnyal látott napvilágot az AMR22, ezen kívül a padlólemeznél, a vágásokkal tűzdelt oldaldoboznál, a légbeömlő nyílásoknál és a motorborításnál is eltér a modell az eddig látott béta-sztenderdektől.
McLaren MCL36 (február 11., péntek)
Időhúzásban a McLaren is erős aspriánsnak bizonyult, de a wokingiak mentségére szóljon, hogy F1-es autójuk mellett az Extreme E-be és az IndyCarba szánt versenygépüket is leplezték, még ha így előbbi idő előtt ki is szivárgott a különböző közösségi oldalakon.




Ami Lando Norris és Daniel Ricciardo új autóját, az MCL36-ot illeti, jelentősen megújult dizájnnal mutatkozott be a nagyérdeműnek. Az elmúlt években látott papaya-kék kombinációból a kék világosabb árnyalatot kapott, és szerepet kapott a csapatruházaton már látott fekete is. Szerencsére a McLaren sem a bemutatóautót mutogatta ekkora hévvel, ahogyan az például az egyedi szárnymegoldásból is kivehető.
AlphaTauri AT03 (február 14., hétfő)
Valentin-napra időzítette 2022-es autóbemutatóját az AlphaTauri, a délben közzétett, néhány perces videó azonban sok újdonsággal eleve nem kecsegtetett, mivel egy kép már a hétvégén elkezdett szivárogni a közösségi oldalakon. Pierre Gasly és Cunoda Juki autóját új dizájnnal vértezték fel, de a régi színekkel: a különbség annyi, hogy most inkább a fehér van túlsúlyban, a sötétkék pedig kevésbé.


Williams FW44 (február 15., kedd)
Több mint két évtized után úgy döntöttek a Williamsnél, hogy az autó festéséből elhagyják a fehéret, így az FW44 színvilágában szinte egyeduralomra tör a kék. Sok mást egyelőre nem lehet kiemelni az egy év kihagyás után a Forma-1-be visszatérő Alexander Albon és Nicholas Latifi 2022-es autója kapcsán, mivel azt egyelőre nem mutatták be, helyette a demóautó átfestett változata látott napvilágot.


Új szponzorral is gazdagodott a grove-i istálló a Duracell-lel kötött, több évre szóló megállapodásnak köszönhetően.
Órákkal később az igazi FW44 is megmutatta az arcát, a Williams ugyanis Silverstone-ban küldte pályára az új gépet Latifivel a volánnál – jóllehet, az időjárás kissé megtréfálta a csapatot, mely így azonnal ellőtte az egyik forgatási napját.

Ferrari F1-75 (február 17., csütörtök)
Tele érdekes megoldásokkal hullt le a lepel a Ferrari 2022-es autójáról: a változatlan páros, Charles Leclerc és Carlos Sainz idei munkaeszköze újfent szakított az olaszok keresztelései tradíciójával, az elmúlt évek SF-sémáját megtörve ugyanis F1-75-nek nevezték el.
Igencsak drasztikus oldalkialakításával rögtön magára irányította a figyelmet, de az Aston Martinnál is felfedezhető bordákon, valamint az U-alakú, folyamatosan mélyülő csatorna mellett egy sokkal fifikásabb megoldást is ki lehetett szúrni az új Ferrarin. Giorgio Piola, a Motorsport.com veterán műszaki rajzolója mutatott rá arra, hogy a bajnokságban eddig példa nélküli, ún. moduláris orrszerkezettel vérezték fel, ami a későbbi fejlesztések és az azzal járó töréstesztek során spórolhat meg rengeteg időt és pénzt a csapat számára.




Ennek lényege, hogy az F1-75 egy csonka orrkúppal teljesítette még decemberben a törésteszteket, így a Ferrari nagyobb mozgástérrel, mégis szabályosan változtathat az első szárnyon.
Mercedes W13 (február 18., péntek)
Visszatért gyökereihez a Mercedes, és azok után, hogy az előző két szezonban feketében pompáztak a nyolcszoros konstruktőri bajnok autói, a W13-as esetében újra eredeti, ezüst színvilágát használja majd. A terveknek megfelelően még aznap teljesítette az első kilométereket az új autóval Lewis Hamilton és újdonsült csapattársa, George Russell.




Technikai megoldásokat tekintve letisztult, mégis egyedi ötletekben gazdag formavilággal érkezett az új Mercedes, ami különösen a Ferrariénál hosszabb, mégis vékonyabb orrkúpnál, valamint az oldalsó légbeömlőknél, valamint az oldaldobozoknál figyelhető meg.
Alpine A522 (február 21., hétfő)
Két festést is bemutatott egy nagyobb szabású bemutató keretében 2022-es autójához, az A522-höz az Alpine csapata, ám egyik esetben sem a kézzelfogható technikával. Ahogy arra a BWT osztrák víztechnológiai vállalat érkezésével számítani lehetett, Fernando Alonso és Esteban Ocon idei versenygépe részben rózsaszínbe borult, de a dizájnban továbbra is a tavaly megjelent kék dominál, és a motorborításról sem tűnt el teljesen a francia trikolór.






Villantottak egy jórészt rózsaszín köntöst is az enstone-iak, melyet az év első két futamán fognak használni, hogy felhívják a figyelmet a BWT-vel most kezdődő együttműködésükre. Az új névadó támogató érkezése mellett a franciáknál a legnagyobb változás a holtszezonban kétségkívül az volt, hogy az Aston Martintól távozott Otmar Szafnauer személyében új csapatfőnök szegődött hozzájuk.
Alfa Romeo C42 (február 27., vasárnap)
A különc szerepébe bújva az Alfa Romeo álcafestéssel vett részt a barcelonai teszten, az azt követő vasárnap viszont igazi alfás színvilágot mutattak be a C42-höz, igaz, a piros-fehér összeállítás színösszetételt tekintve nem változott, csak a dizájnt közelítették meg teljesen más szemszögből.




Mint ismert, a hinwili gárda mindkét versenyzőjét lecserélte: a Forma-E-be távozó Antonio Giovinazzit és a visszavonulás mellett döntő, 2007-es világbajnok Kimi Räikkönent a Mercedestől öt szezon után menesztett Valtteri Bottas és az újonc Csou Kuan-jü váltotta.
Az előszezoni felkészülés március 10-e és 12-e között folytatódik Bahreinben, ahol március 20-án az idény első versenyét is megrendezik.
1 thought on “Az F1-es bemutatóknál izgalmasabb szezont remélünk”
Comments are closed.