2024.10.03.

Renault-motorokkal jönne az Andretti az F1-be, van azonban egy bökkenő

Fotó: James Black / Penske Entertainment (IndyCar Media)

Hivatalosan megerősítette Forma-1-es csatlakozását az Andretti-család, sőt, a projekthez már egy motorbeszállító is akadna. Az újabb amerikai csapat érkezését viszont eddig csak a csapatok fogadták pozitívan.

A Forma-1-be 2024-től készülő Andretti Global formális motorbeszállítói megállapodást kötött a Renault-val – árulta el a RacingNews365.com-nak 1978 világbajnoka, Mario Andretti. A portálnak adott exkluzív interjújában megerősítette azt is, hogy már kinézték F1-es részlegük helyszínét is az Egyesült Királyságban.

Az egyik versenyző személyéről pedig még akkor beszélt, amikor felmerült, hogy a Saubert (Alfa Romeót) vásárolhatják fel az amerikaiak: Colton Hertáról van szó, aki jelenleg a csapat IndyCar-felállását erősíti – 21 éves kora ellenére már negyedik teljes szezonját kezdi a sorozatban. Hat futamon győzni is tudott, tavaly pedig ötödik lett az összetettben, míg 2020-ban harmadik.

Mint ismert, Mario Andretti a múlt héten jelentette be, hogy fia, Michael Andretti benyújtotta szándékát az F1-es csapat indítására – úgy tudni, a királykategóriával együtt a Forma-2-be és a Forma-3-ba is beszállnának. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban egyelőre nem fogadta túl pozitívan Andrettiék jelentkezését, holott több csapat is úgy nyilatkozott, tárt karokkal fogadnák.

Az idősebbik Andretti viszont arról biztosított mindenkit, hogy rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal a királykategóriás projekthez és a csatlakozáshoz szükséges kritériumoknak is megfelelnek.

1 thought on “Renault-motorokkal jönne az Andretti az F1-be, van azonban egy bökkenő

Comments are closed.